Interneten és telefonon keresztül is meg lehetett volna beszélni a tenyésztő bemutatásához feltétlen szükséges dolgokat, de László Zoltán barátom azt mondta, hogy ha alkalmam nyílik megnézni Soós István galambjait Bölcskén, nehogy kihagyjam. Ezért a tanácsért hálás vagyok neki, mert egy élmény volt látni a tökéletes állapotú, vasegészséges galambok alkotta állományt, melyről ordít a genetikai alkalmasság, és amely egyszerűen nélkülözte az észrevehetően gyengébb példányokat, melyek máskülönben törvényszerűen mindenütt előfordulnak. Ilyesmit talán csak Tóth Imrénél láttam, és a hasonlóság nem is teljesen véletlen.
István bő két évtizede kezdte sportunkat, és tevékenységének jelen szakasza 2017-es költözésével indult. Helyben a ragadozók nagy száma akkor és azóta is megnehezíti a sikeres állományépítést. Rögtön az első évben megnyerte az egyesületi bajnokságot és röpcsoporti bajnok lett a fiatalokkal. A következő két év is a dobogón találta. Ezt követően eredményessége évről évre konzekvensen javult, 2024-ben a röpcsoport általános bajnoka lett úgy, hogy rövid és hosszútávon is ő lett az első. Rövid és középtávon a 13-as tagszövetséggel csináltak közös versenyprogramot, de bajnokot itt nem hirdettek, ám kiemelkedő egyéni eredmények, díjak születtek. Hosszútávon pedig a 20-as tagszövetséggel és a Felső Bácska röpcsoporttal versenyeztek közösen. Itt is, tágabb összevetésben is megmutatkozott a Soós dúc dominanciája! A nemzeti hosszútávú bajnokság 15. helyét szerezte meg.
István az a fajta galambász, aki nagyon eredményesen fordítja előnyére a saját tapasztalatait, ugyanakkor tudását jelentős mértékben a Szappanos Istvántól és Tóth Imrétől származó információkból eredezteti. A kezdetekkor nagyon sok múlott Csontos Gyula sokszoros bajnok támogatásán és tanácsain, a viszonyuk azóta is igen jó. Úgy tartja, hogy aki odafigyelt Szappanos mester szavaira, az tíz évet megspórolt a kísérletezéssel. Állományának alapját jelentős részben Tóth Imre galambjai adják, az állomány oszlopa jelenleg is a Magdeburgi hím egy közvetlen fia. Az utóbbi évek sikeres beszerzései komoly átformáló hatást gyakoroltak, sőt inkább újraalkotó hatást. Vásárlásnál nem takarékoskodik, igyekszik nagyhatású, ismert tenyészgalambok minél közelebbi rokonait beszerezni. Olyan sztártenyészek utódait keresi, melyek körül „sűrűsödnek” az eredmények. A galambaukció oldal, és a PIPA a fő forrásai, de rendkívül jó genetikát sikerült behozni Tasi Árpádtól is, a 888-as családból. Arra számít, hogy a jövőben a hosszabb és nehezebb utak jelentősége megnő, ennélfogva olyan galambokra van szükség, melyeknek a 700km feletti utak nem jelentenek problémát. Sprintgalambot nem hoz be és nem is tart ilyet. Az új galamboknak maximum két éve van bizonyítani az értékét, de igazából már az első évben kell ahhoz fiatal champion utód, hogy komolyan vegye. Nem vár arra, hogy a „galambok majd beérnek”, bármilyen hosszútávú családról is van szó, már egyévesen bizonyítani kell a kosárban. Amennyiben az új tenyészgalamb fiai egyetlen esetben sem lesznek dúcelsők, az egyenes út a selejtezéhez, hiszen semmit sem tettek hozzá az állomány minőségéhez. Az ingatag egészségre sincs semmiféle mentség. Szó sem lehet arról, hogy gyógyszerekkel alakítson ki valamiféle egyensúlyt, ahhoz csak ritkán nyúl. A gyors versenyek sikeréből nem von le semmilyen következtetést. Az 1100-as métersebességű utak díjai azok, amelyek a versenyzőt a tenyészdúcba juttatják. Ideája az a versenycsapat, ami ennél a métersebességnél átveszi az uralmat a mezőny felett, és a listák azt mutatják, hogy ezt már el is érte!
A legfontosabb körülmény, ami a technológiát meghatározza, az időhiány. A tenyésztő vállalkozása sok elfoglaltsággal, időnként többnapos távolléttel jár. Ennek megfelelően a hagyományos özvegységet kultiválja hímekkel. A szezon első versenyei fészekről történnek meg, mert általában két pár fiatalt is neveltet. Ez nagyon hasznos abból a szempontból, hogy mire a kiöregedő versenyzők és párjaik tenyészdúcba kerülése felmerül, már tudja, milyen tenyészértékkel lehet számolni. Naponta egyszer bőven etet, és nem bánja, ha az etetőben lesz maradék, amit kidob, mivel így a hímek válogathatnak a nekik leginkbb megfelelő magok között. Ha nem ér rá, akkor a galambok egyszerűen egész nap zárva maradnak, a ház körül sem repülnek. Ha napokra távozik, akkor az etetést-itatást másra bízza, de semmi egyéb teendő egyszerűen nincs elvégezve. Ilyenkor az özvegységet is minden aggodalom nélkül megszakítja, lehetőleg csak addig, hogy az intenzív fészekre hajtás ne kezdődjék el, mivel az egyes hímeket visszavetne. Ez egy évben többször is megtörténik, és tapasztalata szerint semmilyen hátrányt nem jelent az eredmények tekintetében. Magántréninget nem végez, csak a fiatalokkal a versenyidőszak előtt. Versenyutak között a tréninget fölösleges stresszforrásnak tekinti.
Évente nagyjából 110 fiatalt gyűrűz, amikkel azután semmi szokatlan nem történik. Feltűnő eredményeket hoznak, pedig nincs rájuk hangsúly helyezve. A kelési év eredményének jelentőséget tulajdonít, amiből aztán az jön ki, hogy szinte csak annak a fiatalnak van esélye a versenydúcba, vagy az özvegy tojók közé kerülni, ami már fiatalon champion volt. Mivel a szezon végén általában 20-nál több egyed áll a maximális 5 helyezéssel, és majdnem kétszer annyi 4-gyel, nem kell attól aggódnia, hogy túlzott elvárásokat támaszt. Egy-két esetben kiválaszt olyat is, ami nem volt a legjobbak között. Ebben sokat segít érzéke, amivel megítéli a galambok képességeit. Ez vásárlásnál is igen jól működik, ha látja a galambot, vagy legalább videót róla. Kérdésemre, hogy a szemmel-kézzel való kiválasztásnak mik a szempontjai, azt felelte, hogy ez olyan, mint a virágillat. Érezni lehet, elmondani nem.
Véleményem szerint az állomány folyamatos és gyors ütemű fejlődésének oka a tenyésztő következetessége. A nehezebb utak már említett alapulvétele, aztán az a tény, hogy az övé a leghosszabb dúctáv a röpcsoportban, a kontroll alatt tartott létszám, a szinte már rideg szelekció olyan állományt hozott létre, mely leküzdi a hosszabb röptáv hátrányát, a tréningek és az egyedi bánásmód hiányát, bőven etetve sem hízik el. Ezek a galambok természetes módon egészségesek, sorozatteljesítésben teherbírók, különösen a nehéz utakon díjérzékenyek, és a versenydúcban a hímek egymást verik meg a championlistákon. Az állomány bődületes erejét egyértelműen jelzi a magas helyezési százalék. Nehezen képzelem el, hogy ezek az erősségek ne mozgatnák meg sokak fantáziáját, például azok közül, akik nem tudnak egész nap a galambok között lenni. Nem kell beérni azzal, hogy ránézünk a listára, és ha tehetjük, megvesszük az első díjast, mert azt hisszük, hogy az mindig jobb a hatodiknál, és ez a különbség majd a dúcunkba költözik. Úgy vélem, egy kicsit ennél mélyebbre kell ásni, és átgondolni, hogy mi galambászatunkban, ahogyan mi tesszük a dolgunkat, milyen galambok lehetnek leginkább hasznunkra. Soós István most csak hét galambot bocsát árverésre. Van közöttük egy bevált tenyészhím, két tojó és egy hím a Magdeburgiból, valamint nyári fiatalok a tenyészdúcból. Biztos vagyok benne, hogy az ő értékes galambjai sokunk számára jelenthetnek érdemi előrelépést.
