A tendencia azt mutatja, nagyjábóli 1%-ra tehető a hölgyek száma sportunkban, ezen apropóból találtam kimondottan érdekesnek a Lillával való riport készítését amellett, hogy az általa tenyésztett madarak származási lapjaira tekintve a világ elitjei tűnnek fel legtöbbnyire nagyszülő szinten…..

Gyerekkorára nyúlik vissza az első galamb kézbe kerülése, mikor Édesapja egy merítőháló segítségével fogott egy hófehéret, aztán úgy volt vele ha van egy, akkor vesz neki párt, ha lett párja, legyenek fiatalok… A fiatalok egyre sokasodtak, nagyobb hely kellett, és ha már nagyobb hely is lett akkor jöhetett még több madár. Rá egy-két évre belépett az egyik hatvani egyesületben, viszont röptetni nem tudott mert időközben költözniük kellett. Innen a 23-as kerületbe igazolt, ezen belül az E-02 egyesületbe. Mindössze két évnyi versenyzésre volt lehetősége a fiatalokkal, viszont rögtön sikerült egyesületi és kerületi szinten is az élvonalban szerepelni -16-17 évesen- . Ettől a ponttól kezdte el jobban érdekelni a Postagalambászat, a versenyzés tudománya….
A folyamatosan változó élethelyzetek miatt rendre csak a fiataljait tudta reptetni. A sok edzés, egészség, kiváló galambok, takarmányminőség meghozta gyümölcsét, szép sikereket ért el. Konkrét személyt nem tud említeni aki tanította, vagy segítette volna, innen-onnan próbált hasznos információkat elcsípni. Kiment Belgiumba és Hollandiába, ahol a világ elitjével találkozhatott. -Jos Thoné, Peter van de Merwe, Leo Heremans, PIPA, Lorenzo van Russel stb…
– Rengeteget tanult…..
Hosszabb szünetet követően 2022-ben Ausztriában még magasabb szintű alapanyag beszerzés után újrakezdte. A jelenleg világszinten kiválóan működő legnevesebb madarak unokáit beszerezve állította össze 25 párból álló szupertenyészetét, mely az alábbi galambokból épül fel, teljesség igénye nélkül:

– Dirk van den Bulck (Kittel) vonal…..
„Kittel” az 1. Nemzeti Ász a fiatal madarak között 2013-ban. Számos, az ő vonalára épülő dúc referenciáinak hosszú listája mellett a Flanders Collection rengeteg díjat nyert az utódokkal. 2015-ben például lenyűgöző 37 első díjat szálltak idősebb madaraik, éveseik és fiataljaik együtt. Az évesek és öregebb madarak sprintben hat, középtávon nyolc, (rövidebb) hosszútávon tizenkét díjat szálltak. További érdekesség, hogy ezek mindegyike tojó volt! Szinte nyomonkövethetetlen a „Kittel” KcsH-hez köthető kiváló utód szerte a világon.
Heremans x Van den Bulck kombinációból is szenzációs galambok keltek. Talán az „Olimpic Rosita” a legismertebb ezen keresztezésből született versenymadár. „Olimpic Rozita” apja „Kittel” anyai oldalról két ikonikus Heremans galambra vezethető vissza, „Nieuwe Olympiade” és „De Safier”….
Nem mellékesen az aukcióra felkerült első díjas madár Apai oldalát támogatja…….

Anyai oldalról Williem de Bruijn a „Murphys Law”…..
„Murphys Law”, Willem de Bruijn valaha volt legjobb tenyészmadara, melyről a tenyésztő is úgy nyilatkozik:

– “Egyes hímek csak jó fiatalokat tenyésztenek egy vagy két tojóval. Vannak viszont olyanok, akik szinte minden tojóval jól termelnek, ezek a postagalambászat fehér hollói. Nekem csak egyszer volt ilyen hímem, amely az első és a második generációban szinte minden tojóval csúcsot termelt! Ez a tény, a galambokkal való „játékom” 40 éves időszakára kiterjeszthető! Az ilyen galambot prepotensnek nevezzük, és az ilyennek közvetlen testvéreit minden állattenyésztő keresi a világ bármely pontján!”

Több, az aukcióra kínált galamb vérében csörgedezik a „Best Kittel” vére…
2017-ben a „Kittel” famíliából egy új világszínvonalú galamb került előtérbe, a „Best Kittel”. Ez a fantasztikus galamb a Belga galambverseny történetének legalacsonyabb együtthatójával -0,89%- tudta megnyerni az 1. National Ace Pigeon Sprint KBDB címet! Egy valóban egyedülálló bajnok lett, talán a valaha volt legjobb! Törekedni kell rekordok megdöntésére, de el kell gondolkodni azon, vajon sikerülhet-e még jobbat, még gyorsabbat tenyészteni?
– Bizonyára igen!
A „Best Kittel” remek példa erre, egy első osztályú galamb mely 2017-ben megmutatta, hogy van még hova fejlődni. Kivételes eredményeket hozott, mellyel új rekordot tudott felállítani a nemzeti ászgalamb cím felé vezető úton. Ő a valaha volt legjobb sprint galamb, a legtehetségesebb aki Belgiumban száguldott. 2016-ban egyévesként elnyerte a 4. Ace Pigeon Sprint KBDB címet, ami első ízben mutatta meg hatalmas potenciálját. 2017-es év még többet adott neki, mikor az eddigieket felülmúlva 1. Nat. Ace Pigeon Sprint KBDB címet szerzett, amelyet a történelem eddigi legalacsonyabb együtthatóval nyert meg! Azt írják róla, a „Best Kittel” eredményei nyilvánvalóan nem lehettek véletlenek, eredményeit nem a szerencsének köszönheti! Családja számos országos ászgalamb címet nyert, fantasztikus genetikája pedig az ászgalambok remek kombinációjából adódik. Az ászgalambok ászgalambokat tenyésztenek, vérvonaluk szerves részét képzi versenygyőztes képességeiknek!
Van itt „fűszerként” némi – Porsche, konkrétabban a Porsche 911 testvérének lánya…..

A „Posche 911” 5. , míg a „Boxster” 8. hosszútávú Ászgalamb 2015-ben!
Boxstert 4 egymást követő héten tették hosszútávokra! Szerdán kosarazták és szombaton 600-700 km-t teljesített, általában alig észrevehető fáradtsággal érkezett haza! Ugyanez vonatkozik bátyjára Porschére is, aki versenyekről hazaérve szinte ugyanúgy nézett ki, mint mielőtt elküldték. Ők azok a versenymadarak akiket heti rendszerességgel változatos időjárási körülmények között küzdhetnek a győzelemért! Kimeríthetetlen energiatartalékokkal bírnak!
-Leideman ( dupla Goed Grijs, Crack 19, El Zarka) 7X1. Díjas csodamadara…

Sok szó esik a dicsőséges Leideman deres tojóról, a „BE15-6106415”-ös ‘Goed Grijs”-ről, aki összesen 7x nyert 1. díjat, és ezt a különösen jól ismert kiugróan erős befejezési módjának köszönhette. Az utolsó néhány kilométeren elképesztő sebességre kapcsolt. Nevers Bert és André Leideman galambjai egyébként is hihetetlen robbanékonyak. Az edzéseken is szembetűnően gyorsak és „dühösek” – mondja Bert! Mivel attól tartottak, hogy megsértheti magát a csodatojó igyekezetében ahogy a szögesdróttal körülvett mezők-rétek felett suhan, a hírneve csúcsán álló madarat a tenyészetbe költöztették 2017 szezon közepén. Ekkor ‘Goed Grijs’ még csak 2 éves volt, és épp akkor nyerte meg az 1. NPO Laon-t 6371 madár ellenében! Apjával, testvéreivel, nővéreivel és más rokonaival együtt állandó bázist alkotnak innentől a leidemani tenyészetben. Az, hogy ez mennyire jó döntés volt mi sem bizonyítja jobban, hogy már közvetlen utódai is nyertek számtalan első díjat, és szerte a világonn a legkeresettebb madarak közé tartoznak!
Továbbá:
-Hardy Krüger (Black Power, Black Sun)
-Gaby Vandenabeele (Wittenbuik x Bliksem)
-Prange (Ringlose
Vagy Lorenzo van Russel-től 6 db originál a legjobb galambjaiból…..
2023-ban és 2024 -ben az alábbi eredményeket érte el fiataljaival:
Wiener Neustadt és környéke (302):
1. legjobb fiatal 6/6 helyezés AT 302-23-457
2. legjobb fiatal 6/6 helyezés AT 302-23-479
1. az 5 legjobb fiatal galamb 26 helyezéssel
1. leggyorsabb galamb Amstettenből AT 302-23-457
1. leggyorsabb galamb St. Valentinből AT 302-23-455
1. leggyorsabb galamb Welsből AT 302-23-455
1. leggyorsabb galamb Deggendorfból AT 302-23-457
1. leggyorsabb galamb Tiefbrunnból AT 302-23-182
2024ben sajnos csak 3 útra tudott küldeni, itt viszont a galambjai repültek kerületi 1,2,3,5……. díjakat / 2.262 galambból!!!
1. / 2.262 AT 302-24-177 (FENT VAN AUKCIÓN!)
2./ 2.262 AT 302-24-183
3./ 2.262 AT 302-24-192
5./ 2.262 AT 302-24-114

Kedves Lilla elnézve az eredményeket és ismerve a galambokat amikkel a jövőt építed, azt gondolom fogunk még hallani rólad és madaraidról. További sok sikert kívánok úgy az aukciódhoz, mint a továbblépéshez!
– Vásárlást követően a galambok személyes átvétellel és kiszállítással is kérhetőek!
Üdvözlettel:
Szalai Gábor