1993-ban léptek be bősárkányi egyesületbe, szakirodalmakból tanulták a mesterséget. 2004-ben még a Nyugat Pannónia Tagszövetség tagjaként lettek Hosszútávú bajnokok, ez egyben az első legemlékezetesebb eredményük. Wittstock verseny 693 km-es távjáról a „03-15-59245” KkH Nemzeti-1. díjat repült 7157-galambból! Egy évvel később Nemzeti 12. helyezett lett ugyan ez a madár! Ekkor már körvonalazódott a „galamb ami igazán számít”, íratlan postagalambász törvény.

            Állományuk két évtizedes múltra tekint vissza, jelen létszám 140 db. Adrián Arnoldtól anno elhozták a „02-15-53030”-as KkH-et minek leszármazottai végig kísérték és meghatározták teljes galambász pályafutásukat. Jelen gárdájuk szinte egészében benne található ez a madár. Állományfrissítés céljából az idei évben kitől mástól, mint Tóth Imre -Balatonkenesei- sporttárstól hoztak 15 db kiváló galambot „Kocka” sporttárs tenyészei alól, ők lesznek a keresztezőpartnerei az alapnak és reményteli pillérei a jövő eredményeinek! Takarmányozás kérdésében a GHC termékeit választották, gyógyszerzésben Szirácsik Ervin sporttárs van segítségükre. Kötelező tréningeken csak reggel-este a ház körül vesznek részt madaraik. Nem végeznek magántréningeket, azt főként a rövidebb távok kedvelőinek gondolják jobbnak. Ők az egynapos hosszútávú versenyeket szeretik, ott derül ki igazán melyik a kiváló galamb, kirajzolódik a tényleges teljesítmény. Genetikai , fizikai valamint felkészítésbeli fölény! Természetesen nem degradálva ezzel a rövidebb távok kedvelőit, de náluk a mérce a fent említett alapján lett felállítva.

A „12-D-526592” KkH remek versenyző volt -jelenlegi legjobb tenyészgalambjuk-, Győri Tagszövetség Totál Champion elsője!  75 százalékba Tóth Imre galamb, három gyereke lett az aukcióra tenyésztve!

Fia, pedig a jelenlegi legjobb versenymadaruk, a „18-D-374222” KkH kiváló galamb, neki is megtalálható egy gyereke fent. A Kisalföld Versenykerület Nemzeti Bajnokság Hosszútávú Hímek és V.L.G Hosszútávú Hímek kategóriák győztese! További remekre szabott eredményei a fotóján láthatóak! Karakteres forma, kiváló izomzat, hatalmas szárnyak jellemzik!

A „222”-es KkH két közvetlen gyereke és két testvére is elérhető az aukción!

Amire a legbüszkébbek, a 2014 -es Nemzeti Hosszútávú Bajnokság első helye, valamint Kisalföld Versenykerület Hosszútávú, valamint Általános távú Bajnoki  címe! Magdeburg versenyről, szembeszélben a kerületi első három galamb az övéké lett ugyanezen évben.

Köszönetet szeretnénk mondani  ezúton édesapjuknak, a galamboknál nyújtott rengeteg munkájáért,  nélküle nem jönnének ezek a szép eredmények!

Kiemelkedőbb eredmények az elmúlt évekből:

2021:

11 Kisalföld Versenykerület Általános távú bajnokság 2.

11 Kisalföld Versenykerület Hosszútávú bajnokság 2.

Magdeburg Szuper kupa csapat 3. hely 362 tenyésztőből!

2020:

Magdeburg Szuper kupa csapat 4. hely 473-tenyésztőből!

2019:

11 Kisalföld Versenykerület Általános távú bajnokság 5.

Fertetics emlékverseny Zóna csapat 1.

2016:

11 Kisalföld Versenykerület Általános távú bajnokság 4.

11 Kisalföld Versenykerület Középtávú bajnokság 4.

2015:

Győr-Tagszövetség Szuperrövidtávú Bajnokai

2014:

Nemzeti Hosszútávú Bajnokai!

Anker Alfonz Bajnokok!

Győr -Tagszövetség Általános és Hosszútávú bajnokai!

Zóna-dúc Bajnokok!

Szigetköz-Lövér Tagszövetség-Közép, Általános, Hosszútávú bajnok, Magyar Kupa Középtávú 2. hely 2010-ben!

Nyugat Pannónia Tagszövetség-Hosszútávú bajnok 2004-ben

Három Tagszövetségben reptettek eddig,  mindenhol tudnak bajnokságot nyerni! Alighanem nem véletlenül…….

Üdvözlettel: Szalai Gábor