Hatalmas győzelmek több mint száz özvegy Hímmel? Bajnokok akiknek teljes loftmenedzser-csapatuk van bankszámlájuk növelésére? Százezer, manapság már millió euróért eladott Ász galambok?

– Úgy tűnhet mára, mintha a galambsport az egykori “kis ember időtöltése” teljes mértékben a haszonszerzés varázslatába került volna. A kisebb Bajnokokat a pálya szélére szorítják, mintha nekik semmi esélyük sem lenne velük szemben. Csak a nagyok győzelme kerül be a hírek reflektorfényébe……

A színfalak mögött számos szerény Bajnok áll rendelkezésünkre, hatalmas sporttudással, erős ambícióval rendelkeznek és olyan dúcokból játszanak amelyek tele vannak minőségi galambokkal. Csendesen de remekül működnek!

A varázslat minden versenyszezonban nagy tűzijátékkal kísérve tör elő, mikor az eredménylistákat közzéteszik. Lehet, hogy nem jutnak be a Világsajtóba vagy az Országos hírekbe, de a Sporttársak köreiben nevük nagyon is jól ismert. Minden sallang nélkül bátran mondhatjuk kemény munka őket legyőzni.

Johny Jonckers, lehet az egyik ilyen név, néha a „Középtáv Királya”-ként emlegetik. Olyan cím ez, melyet nem csak úgy ok nélkül tapasztanak az emberre. Király vagy nem Király, Johny-éknál nincs Rolls Royce leparkolva a kocsifelhajtón, nincs komornyik az ajtó kinyitására sem. A Jonckers család mindent magának csinál, Johny Felesége, Magda és Fia Yves segítségével.  Régebben gyári munkásként dolgozott, ezért két olyan tényezőt kellett mindenek fölé helyeznie melyek meghatározó szerepet játszanak a galambok versenyeztetésére. Nem volt kéznél kimeríthetetlenül nagy anyagi háttér, nem volt rendelkezésre álló hatalmas kert sem amely képes lenne több százas létszám befogadására. A galamboknak  rendkívül erősnek és okosnak kellett lenniük, így e felsorost két tényezőben rejlő hiányosságok gyorsan szelekciós alappá váltak a Jonckers dúcban. Amikor Johny úgy döntött – miután Apja sajnos elhunyt – a sprintről a középtávra vált. Gondosan elkezdte vizsgálni, hogy mely törzseknek kell alkotni az új csapatát. Végül sok pénzt költöttek a megfelelő minőség megvásárlására ez biztos, ugyanakkor gondot fordítottak arra, hogy minden centet hatékonyan használják fel! A nyolcvanas évek elején Johny két galambsport óriást keresett fel Raoul Verstraete Oostakkert és a legendás Janssen Arendok-i Testvéreket. Néhány évvel később ez a gyűjtemény kiegészült “As” unokájával és Gommaire Verbruggen “020” két fiával, valamint számos madárral Lou Wouters versenyző Tojóiból. Néhány csúcsmadarat hoztak Jef Luc és Nadia Houben, valamint Jos és Jules Engels-eket. Aki figyelte a középtáv világát, azonnal tudni fogja hogy a Jonckers dúcban ezáltal egy nagyon erős mix kapott helyet, amely képessé teheti arra, hogy verhetetlen lehessen és ha lehetősége adódik Johny Jonckers pontosan ezt fogja tenni!

Az álmok hamarosan valósággá váltak, mikor 1994-ben a “Den Artiest” – Houben x Verbruggen kombinációval elnyerte a 2. Országos „Ász” Középtávú KBDB címet. A “De Vooruit” -al Verbruggen keresztezett Lou Wouters-szel, 11 első Díjat nyert középtávon, ezzel együtt egy szuper tenyészgalamb állt rendelkezésére. A “Schone Vooruit”, a “De Vooruit” Fia, úgyanúgy mint az Apja kiváló tenyészmadár lett, 2000-ben az 1. és 2. Nemzeti Bourges Nagyapja volt akik  22.808 galambot vertek meg! Ez csak a hosszú sikerek listájának kezdete,  viszont ettől már mindenképpen ragyogó csillag lesz Jonckers a középtávú versenyzés hatalmas égboltján….

1994 és 2008 között 8 Nemzeti, övezeti és tartományi győzelmet arattak olyan fontos versenyeken, mint Bourges, Argenton, La Souterraine és Montluçon. Ez alatt az idő alatt Johny Jonckers nem kevesebb, mint 45 alkalommal tette  magát a tartományi és Országos versenyek, valamint Bajnokságok első tíz helyezettjébe! Nem 100-200 madárral zajló klubversenyekről beszélünk, hanem például egy 2. nemzeti Bourges-ról 16.812 galamb részvételével. Vagy 2. fél-nemzeti Argentonról 9417 galambal, egy 3. Díj a Nemzeti Bourges-ról 12.898 galambbal,  egy 4. Semi-National Montluçon-ról 7149 galambból,  vagy egy 4. nemzeti zóna La Souterraine 5105 -ból, csak néhány kiemelkedőt említve……

2011-ben 1. Országos Bajnok KBDB Nagy Középtáv és  3. Országos Bajnok KBDB Egyévesek cím. A “Fado” volt a 6. Nemzeti „Ász” KBDB Középtávon. A Bajnoki cím megszerzésében a legjobb madarak a “Junior” és a “Den 801” voltak, két testvér az Engels x Houben alapból. A “Little Joe” x “646 Tojó” legjobb Tenyészpárjukból. A harmadik Testvér, “King Joe”, megnyerte az 1. tartományi Bloist. Végül említésre méltó a “Messi”, amely négy első díjat repült, melyek között az első tartományközi Bourges-on ezt 2883 galamb ellen követte el.

Gaby Vandenabeele madarak érkeztek hamarosan, hogy még több mások számára elképzelhetetlen eredményeken emeljenek, a “Wittenbuik” és  “Bliksem” vonalakból.

Ezeket az elképesztő eredményeket nem sikerült nagy galamblétszámmal sem elérni. A második korlátozó tényezőről, a rendelkezésre álló helyről már beszéltünk. Drieslinterben nincs hely több száz méteres dúcok számára.

Harminc tenyészpár és mintegy negyven Hím, ennyivel kell Johny Jonckersnek megelégednie! Természetesen ez csak rendkívül szigorú szelektálással lehetséges. Minden galambnak ki kell érdemelnie a helyét a versenyzők vagy a tenyészek sorai között. Akinek van némi fogalma a galambokról azonnal rá kell jöjjön, a kőbe is véshető igazságról:

– A minőségi bázis és versenymadaraknak és a rendkívül vaskezű szelekciónak viszonylag rövid időn belül magas szintű kolóniát kell eredményeznie !!! Nem lehet ez másképp!

Sok tíz évnyi fantasztikus siker után említésre méltó a 2017-es szezon, melyben folytatódott megállíthatatlan Nemzetközi sikersorozata Chateauroux és újabb Argenton győzelmeivel! Utóbbin Johny 1. és 2. Interprovincial győzelmet szerzett! Ezenfelül a Jonckers dúc eredményei ugyanolyan szépek lettek az 5. és a 6. Nemzetközi Argentonra kosarazott 22.319 db egyéves galambbal szemben!

Minden a régi vonalakon alapul, mint például a “Den 801”, valamint az újonnan beszerzett vonalból a “Rudy 504” és a “Den Dirk”.

Egészen elképesztő teljesítmény……

Johny Jonckers legkiválóbb referenciája…

Rykx Kristin

Rykx Kristin /Donk,BE/ 27.267 fiatal madárral szemben nyert Nemzeti Argenton 2-n 2014-ben. Győztes galambja 14:04’15 ”-kor érkezett figyelemreméltó 552-km-ről! Nemcsak a leggyorsabb fiatal madár volt, hanem az összesítés leggyorsabb galambja is egyben! 100% -ban Johny & Yves Jonckers galamb. Nem mellesleg megjegyezve, Jonckers-ék segítenek Kristinéknek abban, hogyan vigyázzanak galambjaik egészségére emellett a takarmányozás kérdésében is.

Történetük szombat délután 14 óra után négy perccel kezdődött, mikor a „Argenton 334” névre keresztelt madár 14:04’15”-kor megérkezett a Herk-de-Stad-i Donk-i padlásdúcba! 552,182 km-t teljesített 1418,58 m/perc sebességgel! Ezzel a páratlan szárnyalással nem csak a leggyorsabb fiatal madár, hanem a leggyorsabb lett az összesen 35.404 kosarazott galamb közül. Lenyűgöző 12 m/perc előnnyel nyert, ami nagyjából 3 perccel gyorsabban mint a 2.-nak érkező Emiel Engelbos „Halle-Booienhoven” galambja. Érdekesség továbbá, hogy „ Argenton 334” egy percet veszített, amikor megkísérelt beülni elsőre a dúcba. Ez a 3 perces előny ami majdnem 4 lett, a mai rendkívül gyors versenyek mércéjével mérve elsöprő győzelemnek minősül!

A BE14-2064334 nagyszerű KKH csendes meghúzódó galamb a dúcban, viszont annál nehezebb kézbe venni, meglehetősen félénk ehhez. Végül persze sikerült így 14 db társával együtt bekosarazták az Argenton versenyre. Ő lett az előnevezett galamb Kristin sokat várt tőle! Már repült néhány fantasztikusat, mielőtt Országos győzelmet aratott volna, amelyeket az alábbiakban említek hamarosan.

Ez a galamb eddig összesen 7 versenyen indult, ebből viszont elképesztő hatban  díjat nyert volna, és itt jön a de és a volna!! Érthetetlen viselkedése érkezéskor nagyban hátráltatja kiváló eredményeit. Nézelődik, tollászkodik, hajt,  szokásává vált, hogy 2-3 percet elpazarol, mielőtt rálépne az antennára és a versenyóra rögzítené idejét…. kiegészítésképp írom továbbá, hogy csak egy középtávú versenyen vett részt az Argenton-i 552 km előtt.

2 x Momignies Mettet 419 galambból 43. , majd Július 27.-e  Soissons (209 Km) 742 galambból 2., és Augusztus 3.-án újra Soissons (209 Km) 758 galambból 5.

Elsőként érkezett haza Soissonsból, és ismét elvesztette az első díjat saját dúctársaival szemben is, egyszerűen azért mert két percet várt, mielőtt bement volna.

– Elképesztően bosszantó viselkedési forma egy ízig vérig versenygalambtól!

Augusztus 10.-én repült egy Lorris-t (390 Km) de ismét nincs díj…….

Egy héttel Argenton előtt nem tudott díjat nyerni a versenyen Lorris-ból, ezúttal pedig azonnal beugrott végre, mert a lehető leggyorsabban szeretett volna ott lenni nyolc napos fiatalja mellett. Ez lehet hát a totojázás kiküszöbölésének megfejtése? – Hátha majd az akkorra 15 napos fiatalra igyekszik gondolta Kristin, ezért lett  hát Argenton 2 előnevezettje..

Pedigréje szerint egy 100% Johny és Yves Jonckers,  kiváló származású galamb.

Apai Nagyapja a „De 070”, amely meglehetősen sikeresnek mondható hosszabb középtávú versenygalamb volt! Ez a galamb a  BE 09-2002801 Testvére Johny Jonckers-nél, aki Nyugat-Európa 1.  Ász galambja lett 2011-ben! Nagymamája egy eredeti  Gaby Vandenabeele galamb. A vér most sem hazudtolja meg magát mint ahogy úgy általában…..

Nagyapja Anyai részéről a „De 709” , a Jonckers család másik nagy sztárja. Johny egyik legtöbb Díjat nyerő galambja, tizenként egyszámjegyű helyezést hozott és sokezer Díjkilómétert repült!  Emellett a Herbots testvérek, „Magda” BE12-2030127 Testvére, az előző szezonban egyéves Nemzeti Ász 1.  galamb a rövidebb középtávok győztese. A Herbots Testvérek őt még fiatal madárként megvették Jonckers-éktől! Mint ahogy mondják ők is,  kiváló minőségű galambokat csak kiváló minőségű galambokból lehet kitenyészteni!

Mr „Argenton 334” vérében tehát nyüzsögnek a Klasszisok!

Kristin mindössze 5 évvel ezelőtt kezdett Postagalambot tartani férjével, Rob Loomansszal. Megállapodtak, hogy Kristin néven versenyeznek.  Édesapja Roger Rykx, sok éven át sikeres versenyző volt Donk-ban , tőle jött a galambszeretet. Állományuk 25 pár öregből és ugyanennyi egyévesből áll, akik nagyrészt totál özvegységben versenyeztetnek. 100 fiatalt tenyésztenek, ezért szezonban versenyzőkkel is neveltetnek, hogy azok a kezdetekkor még fészekről indulhassanak.

Szinte az összes galambjuk – nagyjábóli 90%-ban –  Johny & Yves Jonckers véralapból származik. 2012-ben megszerezték az első húsz őszi fiatal Jonckers-éktől, valamint több tojást is vásároltak 2013 – 2014-ben, ezekre alapoztak. Ezenkívül Vandenheede, Erik Limbourg és Marc Vanonckelen galambokba is befektettek ezek a maradék 10%-át alkotják az egésznek.

Johny Jonckers a galambok mellé un. Mentorként működik Kristin és Rob számára, tanácsot ad egészségügyi útmutatással egybekötve, valamint a takarmányozással kapcsolatban. Johny tanácsolta nekik többek között azt is, hogy melyik Beyers keverékeket kell használniuk adott versenyre!

Évente látogatást tesznek állatorvosuknál, Norbert Peetersnél és a Mentor által meghatározott menetrendet szigorúan követik. Kristin és Rob nem alkalmaznak megelőző kezelést, nem sokkal az első versenyek előtt kapnak egy kúrát Tricho ellen. Szeretik egyszerűen, minél természetesebben ellátni galambjaikat, télen mézet és teát kapnak.

Úgy tűnik ennyi elég lehet a kiváló klasszis galambon kívül ahhoz, hogy valaki elképesztő !! 35.404 !! galambból első díjat reptessen….

„ Argenton 334”  Királyfi  2014 Augusztus 17.-én leigázta a mezőnyt! ……

Visszautalva a Soontjens 2. cikk végén írottakra gondoljunk csak bele, hogy egy ilyen világklasszis galamb mint Ő, az „Argenton 334” szintén itt keltett egy évig Vácon Bacskai Sándor dúcában. Azt gondolom azért ez elég nagy szenzáció!

Olyan ez azt hiszem mintha anno Anker Alfonz nem a „Kláre” egyik fiát hozta volna el Magyarországra hanem magát a „Kláre”-ét… Egy ekkora győztesnek még a legmenőbb dúcokba is maximum egy – egy közvetlen gyereke kerül be vagy az unokái de ami életszerűbb, hogy valamelyik testvérének az unokája.

Itt és most kicsit más a helyzet! Sándor egy évig tenyészthette az „Argenton 334”-est. A hab a tortán, hogy három extra tojó is rendelkezésére állt amivel párba tehette ezt a világklasszis szupersztár galambot.

Az első Michel Vanlint dúcából BE-09-2068047 KcsapT a „47”-es, egy fantasztikus középtávú versenyző nemes családfával! Érdemes utána járni alaposabban, képet kaphatunk a Belga nagymesterek munkásságáról. Megnézve a származását, a tekintet nem szaladhat át a „307 Silky Diamond” ami rövidtávú Országos ÁSZ galamb volt Belgiumba, tették párba  a „De Fantast” 2607038-91 KKH 1995-ben Olimpiai Aranyérmes, 14 db első díjat szállt lányával!

Fiukat párosították a „Turbo” testvérével akinek ereiben Jan Grondelaers vér csörgedez. A „Turbo” nyerte St Gislaint 34.057 galambból! Ebből a párból kelt a híres „Atilla” aki -FIGYELEM!- 5 kategóriában lett országos 1. ÁSZ Belgiumban! Természetesen klasszis vér kellett „Atilla” mellé ezért párba tették egy újabb Belga Ásszal a „Picadilly”-vel. Ezen pár Fiát pedig egy W. A. de Bruijn tojóval amibe a Jaap és Herbots híres „155”-e van benne.

– Jót a jóval, klasszist a klasszissal!!-

A második Tojó egy Van Reet, ami a „Grote Tom”-ra rokonitott tehát majdnem tiszta Jos Soontjens vérű!

A harmadik pedig Scherpman Erwin szuper „71”-es Extra Klasszis Tojója volt.

 

Ismét nem sokat váratott magára a kiválóságokra alapozott, áhított siker. Szalma Attila HU-19-R-156239 „VIKTÓRIA” KKT galambja Polnából 1./3368 galambból figyelemre méltó 13 mp előnnyel! Származását tekintve 4X megtalálható benne az „Argenton 334” KKH! Egyenlőre Őt mutatom csak be Attilától, a többieket a következő cikkben … 🙂 Nem lehet mindent egyszerre Kedves Sporttársak!

E remek galambok sorát Viglidán Péter 20-11-52072-es Fakójával zárjuk , akiben szintén benne van az „Argenton 334” véralap és a Rimini Tesztteleppen brillírozott idén! 2. Díj 215 km-ről valamint a záróversenyen nagyon előkelő 4. helyezett 501 km-ről!!!

A 2021-es esztendő új reményekkel kecsegtetve, lehetőséget biztosít majd számunkra, hogy hozzájuthassunk az „Argenton 334” fantasztikus KKH pár kimondottan díjrepülésre tenyésztett fantasztikus utódjához……

Őszintén GRATULÁLOK!

Üdvözlettel: Szalai Gábor

Forrásként felhasználva: www.pipa.be