Nádas Pál neve ugyan sokszor szerepelt a szaklapban, mégis azt mondom, hogy eredményeihez mérten talán a legkevésbé a köztudatban levő nagy bajnokunk. Hogyan is lehetne jelzőkkel ellátni egy olyan galambászt, aki kb. 100 országos első díjat nyert, sokszoros olimpiai résztvevő, többszörös olimpiai érmes, Európa bajnok, és minden távon nyert országos bajnokságot? 19 alkalommal volt tagszövetségi általános bajnok, és ki tudja hányszor nyert távkategóriákban? Emellett nyert Dunántúl bajnokságot óriási mezőnyben, de marathonos győzelemmel is büszkélkedhet.

1970 óta egyesületi tag az F-18-ban, és azóta nem volt egyetlen verseny sem a tagszövetségben, amitől távolmaradt volna. Korábban mindent a galambászat alá rendelt, nyaralni sem ment. A galambokkal nem csak szezonban foglalkozik intenzíven. A vedlésre nagy hangsúlyt fektet, úgy tartja, hogy egyetlen hibás toll is akadálya az eredménynek. A kiállítási felkészítés elismert mestere, ami a standard kategóriában bőségesen kamatozott számára. Azonban, aki úgy gondolja, hogy kiállítási győzelmei a standardról szólnak, az téved, sportkategóriában jóval többször ért el feltűnő eredményeket.  

2022-ben az élmezőnyben végzett a 11. tagszövetség rövid-, szuperrövid-, közép- és szuperközéptávú bajnokságában, az országos középtávú bajnokságban pedig második lett. Galambja a 16-D179406 kh első helyen jutott ki a nagyváradi olimpiára B kategóriában. Legjobb versenye Louny volt (346 km), ahol 10-ből 10-et helyezett, és régiós második helyet ért el 7254 galamb ellenében.   

Jelenkori állományának gerincét 2010 óta Louis van Loon galambok adják. Az egyéb genetikai háttér30-40 százalékra tehető , melyek mind a hosszútávú, vagy extrém hosszútávú képességet hivatottak garantálni. Takács Lászlótól jöttek az általa eredeti forrásból tenyésztett van Bruaene galambok, a háromszoros lengyel olimpiai bajnoktól, Zolkiewicz-től beszerzett galambok szintén értékesnek bizonyultak. A Ko van Dommelen galambok kerültek be utoljára, de utódjaik már villogtatják oroszlánkörmeiket. Rokontenyésztést ritkán végez, csak kiemelkedő galamb „rögzítése” céljából, illetve a van Loon alap fenntartása érdekében.  

Nádas Pál 20 özvegy hímmel vesz részt a versenyeken. Ezen kívül 7-8 tojót röptet fészekről, amik már sokszor „kihúzták a csávából”. Szintén fészekről kap új esélyt néhány kiöregedő özvegy hím, és ezek között előfordul, hogy némelyik meglepően eredményessé válik, új erőre kap.

Évente mindössze 30-40 fiatalt gyűrűz, amihez bőven elegendő 7 pár tenyészgalamb. A számokból látszik, hogy a Nádas dúcban minden a minőség körül forog, itt nincs töltetékgalambnak hely.

16 galamb kerül árverésre, ebből hat fiatal jól versenyezett 2022-ben, az öregek pedig vagy nagyteljesítményű versenyzők, vagy bevált tenyészek. A 405-ös olimpiás hím (11 első díj, 44 helyezés 45 úton) két tojó testvére is a kollekcióban lesz, valamint egy szorosan rokontenyésztett fia.  

A tenyésztő nem csak a származásokat vezeti gondosan, hanem a távoli múltig minden versenyről részletes, kézzel írt feljegyzés áll rendelkezésre. Ez a tenyésztésben is nagy segítség, kis elmélyedéssel hasznos összefüggéseket lehet találni. Kis probléma az információk digitalizálása, ő már nem az informatika gyermeke. Ezért arra kéri a galambjai iránt érdeklődőket, hogy az árverésre kerülő galambokról érdeklődve bátran keressék őt a 06-30-6360344 telefonszámon. Határozottan állítja, hogy nem adna el olyan galambot, ami neki nem felelne meg, hiszen neki sem érdeke, hogy csalódást okozzon.