Három éve annak, hogy Viktornál vannak a Frans Labeeuw Belga tenyésztő Stichelbaut véralapú galambjai. Beépítésük az állományba az eredményesség tekintetében elég sikeresnek mondható. Át kellett formálnia hozzájuk saját magát, hiszen sem türelme, sem versenyzési módszere nem igazán nekik való. Ezek a galambok két éves koruktól lesznek igazán terhelhetőek és sok tenyésztőnél ahogy nála, ezidáig ez nem volt „divat”. Rövid időn belül bizonyítani kellett, különben a nem jól működő madarak, a szó legszorosabb értelmében repültek a háztól. Türelem,türelem,türelem…! Ez a három fő dolog ami fontos melléjük, mondta viccesen…. Újdonság számára az elmúlt évekhez képest hogy ezek a galambok ha megcsúsznak, hetek múlva is előkerülnek, rongyosan, piszkosan de akár életük árán is hazaküzdik magukat. Borzasztó hazaszeretet, a fészekhez való ragaszkodás jellemzi őket. Regenerálódásuk nagyon gyors, ellenben izomlázra hajlamosak ha heti szinten többször vannak nagy terhelésnek kitéve! Azt gondolja a jövőben jobb döntésnek eddigi tapasztalatai alapján, az 1-2 éves madarakat maximum nyolc útra kosarazza szezononként.

Pár eredmény amit a nagy százalékban Labeeuw galambok értek el az elmúlt két évben dúcában:

2020 Regensburg 595km kerületi 6.,11.,26., /egyévesek/ !

Schwabach 690km kerületi 3.,19.,46.,52.,55., /egy  darab kétéves a többi egyéves/!

2021 Plattling 550km Kerületi 1. /egyéves/! Majd 21.,22.,39.,55.,57…

Regensburg 595km kerületi 4.,7.,36……

Welsh 447 km kerületi 8., /egyéves/.

Reményekkel teli várja a jövőre 3 éves madarak teljesítménymutatóját, lehetőség szerint már a fent felsoroltaknál hosszabb távon is beveti őket! Minden madár ami versenyzik dúcából keresztezett, tiszta vérben nem repteti őket. Reméli az árverésén szereplők új tulajdonosaikat segítik a nagyobb távolságok eredményesebb leküzdésében, és legalább annyi örömet okoznak majd mint számára!

A tavalyi cikkben említettem, hogy lenyűgöznek ezek a sötét színű fantasztikus madarak, azóta sincs ez másképp….. :

A BE-14-3074029-es SH Fia repült kerületi első díjat Platting-ből 550 km-ről egyévesen!

– Merüljünk bele egy kicsit jobban, mi késztette Viktort a döntésre, hogy a Labeeuw madarakat válassza?

            Lehetséges, hogy nem mindenki ismeri Frans Labeeuw nevét, ezért röviden szeretném bemutatni munkásságát és referenciáit. Frans egy híres sporttársunk, aki pályafutása során 12 Országos (köztük 4 nemzetközi) győzelmet aratott. Amikor bárki a világon Stichelbaut madarakat akar importálni, bármely irányból érkező útbaigazítás Frans Labeeuw Úrra mutat Bissegemből. Azt mondják, neki vannak a legeredetibb Stichelbaut madarai a világon. Édesapja Daniël, Stichelbaut jóbarátja volt. Barátságuk által pedig  legjobbjaira tett szert. Frans később apja nyomdokait követve, tiszta vérben tartotta a páratlan kitartásukról és terhelhetőségükről elhíresült Stichelbaut madarakat.  Pályafutása kezdetén Labeeuw-nek volt egy késői hímje Jos Verhoye-tól, a kortrijki baba és játékgyártótól, közvetlen a híres “Lange”-ból. Verhoye nagyon erős versenyzőnek számított a maga idejében, nehezebb Nemzeti versenyeken aratott győzelmei tették ismertté. Egy alkalommal egy szezonon belül megnyerte az 1. 2. és 3. Nemzeti Angouleme-t! Nagy visszhangot váltott ki országszerte, megdöbbenést keltett a sporttársak széles körében. Sokan azt hitték kiválóan szerepeltek majd rá kellett ébredniük a szörnyű tényre, van náluk sokkal jobb! – Nem volt még nyoma sem a mai technikáknak, a listák hetek alatt készültek. – Renier Gurnay, a verviersi gyapjúgyáros a szenzációs szereplés hallatára Kortrijkbe érkezett, hogy szerezzen ezekből a kiválóságokból. A vásárlás mellett cserébe ő is hozott néhány saját galambot ajándékba amolyan szuvenír képpen. Új szerzeményeit „Rövidcsőrűnek” nevezte el, melyekkel a másik híresség Vanbruaene csodákat művelt később! Visszatérve Franshoz…..

A fent említett késői Verhoye hím a “Frikke” vagy “Frieke” nevet adták neki, ami a Godefridus rövidítése lehetett. A “Frikke” csodagalamb volt, az első években a tenyészetben kapott szerepet majd – miután Orleans-ba szakszerűen beszoktatták-, a Nemzetközi mezőnybe küldték! 1938-ban nem repült „csak” Bordeaux-ba, viszont 28 nap alatt háromszor kellett ezt megtennie büntetésből, mert az a csúnya szokása volt, hogy hazatérés után mindig a tetőn ücsörgött, nem akart beugrani. „Mindig elöl repült, a valaha ismert legkeményebb galamb volt”, de nem akart beülni! –Labeeuw tömör, bosszankodó megjegyzése a madárról.-

Bekaert sportársa egy gyors hímje, Verhoye “Frikke” két lányával párosítva, Labeeuw-t éveken át Lys régió egyik leghíresebb bajnokává tette. Kevés párból jönnek ennyire jók, kevés elit család irányította a nagy Nemzetközi mezőnyt, de Frans megmutatta tenyésztési dominanciáját. Saját recept alapján, gyors galamb keresztezése egy kimeríthetetlen tartalékokkal rendelkező fenoménnal! Az 1938-as és 1939-es években óriási bajnokká lett a világszinten elismert nyugat-flamand szövetségből. Mesés Nemzetközi sikereit követően 1944. december 14-én aukciót tartott Kortrijkban. Rosszul választották ki a pillanatot, a II. Világháború végett nem volt pénzük az embereknek, de negyven madár még így is 52.450 Frankos bevételt jelentett számára, ami már akkoriban hatalmas összegnek számított! Ha egy évet várt volna, megháromszorozta volna a nyereséget. Nagy divat volt a nagy összegű fogadás a jómódúak között. Egy 1949-es klasszikus Chateroux-i versenyen két tenyésztő 100.000 Frankban fogadott egymás ellen mely elvesztésébe egyikük később beleroppant. Amikor megjelentek az újságok, a címlapon tündöklő győztesek ismét a “sötétek” lettek. Labeeuw Országos első díjat nyert, André Vanbruaene pedig a 2. helyet szerezte meg rettegett “Jonge Stier”-ével. Utóbbi madár később Belgium legjobb galambja lett, a verseny győztese pedig Frans „41-109691”  sötét Stichelbout-ja!

Eltelt sok évtized és hosszú lenne leírni e madarak alkotta teljes sikersorozatot, de példaképp néhány nemzeti és nemzetközi szinten, elért eredmény melyeket muszáj  megemlíteni. 2014-ben harmadszor nyerte meg a Barcelona Masters-t Henri Vanneste mellett, miután 2006-ban Etienne de Vos, 2008-ban pedig Chris Hebbrecht szerezte meg ezt a címet. Frans a második tenyésztő a világon, akinek nevéhez háromszoros Nemzetközi Barcelona győzelem köthető! Ha ehhez hozzáadjuk Kortrijk városának fődíját szintén Barcelonából, a 3. és 6. Valence-t, valamint a 80. Nationalaal Perpigant 6248 galamb ellenében, akkor egyértelművé válik, hogy a 2014-es év kiváló volt Frans Laweeuw és madarai életében. Ezen tisztavérű Stichelbaut galambokkal pedig számos kivételes eredményt értek el őket továbbtenyésztve világszerte. Nem hivatalos adatok szerint 100-nál több egyszázalékos helyezés köthető a Frans Labeeuw névhez csak Barcelonából!

– Lenyűgöző!

Vanhee állományát is Stichelbaut és Janssen keresztezésekből építette fel. Emellett számtalan referencia áll rendelkezésre ahol madarai a legjobb helyezéseket szerezték meg tenyésztőik számára akár 10.000 galamb ellenében. Összesen elképesztő 23 Nemzeti és Nemzetközi első díjért voltak felelősek közvetlenül és közvetve Labeeuw Úr madarai. 2010-ben az első 2 európai madár egy versenyen Kínában 3800 galamb ellenében a Labeeuw dúcból származott. 2014-ben Freddy Descheemaeckers 1. nemzeti és 2. nemzetközi Barcelona győztesének közvetlen Stichelbaut az anyja. E tojó pedigréje kiemelkedő és benne van a 2020-as Cape One Loft Race-t megnyerő madárban is!

A teljes Labeeuw állományt 2018-ban a PIPA-n értékesítették……

Üdvözlettel: Szalai Gábor