Rudi Hendrix Belga állatorvos és galambtenyésztő. Egy 2003-as Pipa.be cikkben láthatjuk bemutatkozását a kezdetek kezdetéről. Próbálom átadni maradéktalanul az ott olvasottakat. Sokak számára alapul szolgálhat egy-két hasznos információ mind versenyzés, mind tenyésztésbeli.

            Maasmechelenvárosa Belgium Limburg tartományában található, nagyon közel a holland határhoz, itt él a fenomén Rudi Hendrikx. A határ és a Maas folyó csak pár mérföldre van Maasmechelentől. Sok eső esett Belgiumban akkortájt is és mint mindig jókora árvíz sújtotta a területet, a Hendrikx dúcok nem kerültek veszélybe így akadálytalanul kezdődhetett profi galambász pályafutása……

            Állatorvos, a galambverseny második „Wonderboy”-a, aki Limburgban született. – Az első helyet a híres Jos Thoné foglalja el. – Rudi 2003-ban még csak 32 éves volt, mikor úgy döntött hurrikánként érkezik a galambversenyzés élmezőnyébe. Néhány év alatt sok belga tenyésztőt lenyűgöztek eredményei, rövid időn belül 11 Tartományi és 1 Nemzeti győzelmet aratott. Kimagaslóan versenyzett pár év múlva középtávon, fiatalokkal, évesekkel, öreg madarakkal, hímekkel és tojókkal egyaránt. Hosszútávra főleg Barcelonába tervezte küldeni madarait, és az ellendrukkerek már előre féltek eredményeitől.

– 50-80 madárral indulni a barcelonai versenyen? Jos Thoné évekkel azelőtt ugyanezt a célt tűzte ki maga elé, majd megnyerte a Nemzetközi versenyt!

Apja , Henri Hendrikx már hosszú évek óta galambász volt. Munkája miatt nem lehetett sokat otthon, így felesége Barbara végezte a napi teendőket. A versenyeredményei nem voltak túl jók, de Henri Úr imádta sportunkat. Szeretett a galambokról társalogni, több ismert tenyésztővel munkája során hozta össze a sors. Találkozott Juliën Goeminen-nel isaki Zultében (Kelet-Flandria) élt,  barátok lettek. Juliën nem nemzetközileg elismert tenyésztő, de nagyon jó középtávú madarai voltak. Rudi 1990-ben kezdett érdeklődni a galambversenyek iránt, addig állatorvosnak tanult Gentben. Apjánál több ambíciója volt, győzni akart és a legjobb  lenni. Hogy ezt a célt elérje, meg szerette volna vásárolni a Belgiumban kapható legjobb madarakat. Juliën Goeminne került a látótérbe, Rudi és Henri elmentek Zultéba, és megvették legjobbjait. A „Kleine Grijze 4135192/83” hímet aki  már négyszer nyert első díjat Kelet-Flandria tartományban. Ez a madár mint később bebizonyosodott, biztosan megérte a befektetést. Néhány klasszis versenyző és tenyészgalamb apja lett, mint a fenti képen látható ‘De 001’, vagy a ‘Bange Mosh’, ‘De Bourges’ ‘Dana atya’ stb. Rudi anyja örült amikor fia érdeklődni kezdett a galambsport iránt. Kedveskedni akart neki, így vett egy tojót a híres Clerinx testvérektőlNieuwerkerkenben. Ez a „Mother Clerinx 5222413/85” nevű galamb az egyik tenyésztési alap lett náluk.

A Clerinx testvérek leghíresebb madarának  az „As 5241582/87” H anyja volt. Ez a hím 1988-ban az első tartományi ászgalamb, 1990-ben pedig a 2. tartományi ászgalamb lett. F. Herbots bróker vásárolta meg, általa később Rudi-nál több utód született ettől a madártól. Az alap galambok tehát, a’Kleine Grijze’az ‘As’ és a ‘Mother Clerinx’ lettek. Ők bizonyultak a legjobb vonalaknak a versenyzésre és a tenyésztésre. Biztosan megtalálta a jó kombinációt, a gyors versenyzők Clerinx törzse keresztezve az erős Goeminne törzzsel. Ez tette ki a 2003-as Hendrikx dúcban lévő madarak 80%-át. Vásárolt néhány kiegészítő galambot is különböző dúcokból, William Secelle, André Boddin, Van Autreve, Broeckx-Van Hees, Van Hove-Uyterhoeven. 1995-ben  versenyezni kezdett, apja és anyja a maasmecheleni házába költöztek. Szülei a legjobb segítők lettek a dúcokban, a fiú a menedzser szerepét töltötte be. Néhány évvel később más tervei lettek legjobb barátjának, Ludo Thijsnakakiugyanebben a városban élt. Eladta legjobb madarait. Volt néhány kiváló középtávú versenyzője, mint a ‘Mosh’ hím, amely szenzációs versenyeredményeket ért el. Hét első díjas galamb apja lett, ő és vele néhány klasszis Rudi Hendrikx dúcába költözött. A két barát vonalkeresztezése indította az utat az extrém hosszú távolságú Barcelona versenyekre! Rudi hosszútávú madarakat kezdett vásárolni melléjük különböző ismert tenyésztőktől, mint Boyen, Saya, Kees de Jongh, van der Wegen, Hasoul, Cees Buysterveld, Hugo Bogaert. Rengeteg fiatalt fogott ezekből…..

2002-ben Jarnacban (750 km) a hímekkel, Bordeaux-ban pedig a tojókkal versenyzett. Az 1. díja és 15. helyezése lett  több mint 10 000 galamb ellenében. 2003-ban ezeknek a madaraknak Barcelonában kellett versenyezniük. „Barcelona Winner” oly sokak mellett végül ő sem lett, a legjobban szállók a dúcokban maradhattak, a többieket  a szülőket is beleértve selejtezte.

 -Ez lehet a legrövidebb út a sikerhez!

Körülbelül 35 özvegy hím volt a Hendrikx dúcban. A versenyszezon után egyszer nevelhettek fiatalokat. December 15-e körül párosultak, majd nevelhettek. Aztán különváltak mielőtt a partnerük másodszor tojt volna. Április 1-jén újra párba kerültek, csak pár napra aztán kezdődött az özvegység. A hímek Mettet – Chimay – Soissons – La Ferte és Marne utakról versenyeznek. A hosszabb távokról mint Orleans – Vierzon – Bourges – Argenton – Limoges csak kéthetente! A hímek minden második héten pihenhettek. Minden alkalommal igyekezett motiválni a őket kosarazás előtt. Egy tojó jutott egy dúcba 12 özvegy hímnek, a pihenés hetén nem volt tojó, nem szabadott a monotonitásba beleunniuk. Naponta kétszer edzettek, zászló mellett egy órát kell kötelezően lerepülniük, leülni tilos! Barbara anyuka gondoskodott a galambok etetéséről. Nagyon jól tudta, mire volt szükségük a madaraknak. A hét elején ½ sport keverék és ½ diétás keverék. A hét többi részében 100% sport keverék. Minden hím kapott egy földimogyorót a napi edzések után. Ha 500 km-nél hosszabb versenyre küldték őket, kaptak egy kis plusz kukoricát az alapkeverékhez.

A 30 versenytojót decemberben és áprilisban párosították. Minden héten utaznak és versenyeznek, számukra nem volt pihenés. Egyik héten 500 km fölé, a következőn 300 km. Az özvegy tojók minden alkalommal 30 percig láthatták a partnerüket kosarazás előtt. Naponta egyszer edzettek, és több diétás keveréket ettek mint sportot!

Mindig szeretett fiatal galambokkal versenyezni. 1998-ban a KBDB Youngsters 3. Országos Bajnoka lett. Évente körülbelül 150-et tenyésztett kimondottan versenyzésre. – !FIGYELEM, már csaknem 20 éve! – A fiatalokat január 15-től június elejéig sötétítették. A nemeket július első felében elválasztották egymástól, majd külön bejárórendszeren mehettek a dúcba. A fiatal hímek 500 km-ig versenyeztek, a tojók pedig az összes hosszútávú fiatal versenyre mentek a KBDB Országos Bajnoki címért! leválasztás után 5 napos kúrát kaptak Trichomunas ellen. Gyakran megvizsgálta őket nem mutatnak e betegségre utaló jeleket. Minden verseny után fertőtlenítőt kaptak. Évente egyszer egy oltást, azt mondja, hogy egy oltás jobb mint a vízbe tett bármely gyógyszer, mert erősítő immunreakciót vált ki a szervezetben. A fiatalok Márciustól-Júniusig, Szeptembertől-Áprilisig pedig minden madár gyógynövénykeveréket kap. Az öreg galambok minden verseny után egy napig fertőtlenítőt kaptak, ez fontos szerepet töltött be a következő versenyre való felkészüléshez…….


Kezdeti eredmények Nemzeti és Tartományi versenyekről:

1. Nemzeti Souterraine 10 927 galambból
2. Nemzeti Bourges 9 420 galambból
2. Nemzeti Gueret 10 161 galambból
3. Nemzeti Bourges 15 131 galambból
1. Tartományi Bourges 5 187 galambból
1. Tartományi Bourges 2 151 galambból
1. Tartományi La Souterraine 1 123 galambból
1. Tartományi Reims 745 galambból
1. Tartományi Gueret 971 galambból
1. Tartományi Vierzon 1479 galambból
1. Tartományi Souterraine 1 807 galambból
1. Tartományi Orleans 1 415 galambból
1. Tartományi Melun 1 204  galambból

A galambaukcio.hu oldalon most lehetőség nyílt Hendrikx Úr sikeres és minden bizonnyal kiváló egészségnek örvendő remek génbankjából meríteni! 

Karácsonyi ajándéknak sem utolsó ötlet egy Belga galamb!

Az oldal továbbá biztosítja minden kedves vásárlóját afelől, hogy győztes ajánlattétel esetén Karácsony előtt, Magyarország területén bárhol kézben tarthatja az újdonsült tulajdonos kiváló tenyészmadarát!

Üdvözlettel: Szalai Gábor