Ezelőtt 10-15 éve Tóth Imre csillaga már magasan ragyogott. Sorban nyerte a bajnokságokat, és már jelentkeztek azok a bajnokok, akik tőle merítették a genetikai és módszertani muníciót. Referencia listája szédítő. Akkoriban a sporttárssakkal megegyeztünk abban, hogy most éli fénykorát, mert nem tűnt lehetségesnek a további emelkedés. Innen? Hová? Azóta minden évben mégis töretlen a fejlődés, és persze nem mindenki tudja értelmezni azt, hogy ha valaki bajnok, akkor hogyan lehet „még bajnokabb”, de valahogy egyre nagyobb meglepetéssé vált, ha két hétvégén legalább egyszer ne Imre nyerte volna az utat. Idén már az volt a meglepetés, ha valamelyik versenyúton nem ő győzedelmeskedett. Nem sokszor kellett meglepődni…

A 2021-es eredményekből az alábbiakat emelte ki:

Tagszövetség:

Rövid táv: 1.

Közép táv: 1.

Hosszútáv: 1.

Általános Táv: 1.

Fiatalok bajnoksága: 1. Tizenkét útból tizenegyszer csapat első!

Sport kategória 2.év alapján:

Sport „A” 1,2,3,4,

Sport „B” 1,2,3,4,5,6,7,8,9,

Sport „C” 1,3,

Sport ”D” 1,2,4,

Sport H” 1,2,4,

Sport „G” 3,

Sport „F” 3,

Magdeburg Szuper Kupa: 2,4,6, Kerületi 1. csapat. A csapat négy és fél perc alatt 745.5 km-ről.

Nemzeti bajnokság:  Nemzeti  bajnokság, tojók: a H.17-D273014 T első!

                                  Nemzeti bajnokság fiatalok: 3.hely.

                                  Anker bajnokság: 5.hely.

A Tóth állomány alapjai a nyolcvanas években kerültek lefektetésre. A nemesítő munka a sikeres versenyzők tenyész-karrierjébe fektetett bizalmon nyugszik, azonban erre a bizalomra természetesen rá is kell szolgálniuk. A kiválogatás nem mechanikus. Az eredménylistákat némi iróniával csak „lőlap”-nak nevezi, ami csak onnantól minősíti igazán a galambot, hogy megértettük, mit is csinált a galamb a neki való utakon, tökéletesen sikerült felkészítés után. Mivel Imre ideája az a galamb, ami eredményesség mellett természetes módon szilárd egészségű, érthető, hogy eleinte sok ígéretesen szereplő egyed nem kapott lehetőséget arra, hogy hozzájáruljon a következő nemzedékhez. Azok a tenyészgalambok, amelyek a legsikeresebbek lettek, a mai napig meghatározzák a jelenlegi állomány fazonját és képességét a győzelemre. Közülük a legismertebb a Van Dyck tojó és a „Csákány”.

Ha az a kérdés, hogy valóban ilyen kiválóak-e ezek a galambok, vagy csak egy kivételes versenyzési érzékkel rendelkező tenyésztő által hozzáadott pluszok teszik őket azzá, akkor el is érkeztünk egy kulcskérdéshez, hogy mire mentek velük más galambászok? Tisztában vagyok vele, hogy a sporttársakat ismert bajnokok eredményei győzik meg, de hadd kezdjem egy általam nem ismert személlyel, aki egy éve, Tifusz666 néven az alábbiakat kommentelte: „Tóth úr tavalyi aukcióján sikerült vásárolnom 2db galambot. Egy az évi hímet és egy 2018-as tojót. A két madár már kézbe fogva is mutatta azokat a tulajdonságokat, formákat amit egy postagalambtól maximálisan elvárhatók. Kirobbanó egészségnek örvendő Wringer galambok. A fiatal galambok versenyén az utódaik kitűnő eredményeket értek el, nélkülük biztosan nem sikerült volna a tagszövetségi 1. helyezést elérni. Köszönöm Tóth Imrének az értékes Tenyészállatokat a kitűnő tenyésztést!!!”

Amikor Imrét a referenciákról kérdeztem, azt hittem, mond majd pár nevet és rendben vagyunk. A névsornak vége-hossza nem akart lenni, inkább attól tartott, hogy elfelejt megemlíteni valakit, aki talán meg is sértődik emiatt. Végül leszűkítettük azokra a listát, akik az évek során az évkönyvben dokumentálva megemlítették őt: Andorka testvérek, Csordás Károly, Csóri Csaba, Csontos Gyula, Krizsai József, Sokorai Csaba, Soma dúc, Tamás István, Vizi János, Weiger János, közülük hárman nemzeti bajnokok! A friss fejleményekre gondolva kiemelte kedves sportbarátját, Kucsera Jánost, akihez számos galambja került. Kerületi általános bajnokságot nyert 2020-ban, olyan kiválóságok előtt, mint Pintér Zsolti, vagy Márkus István! 2021-ben sokáig vezették a bajnokságot a győri kerületben az Andorka testvérek. Sajnos az utolsó úton elvesztették az általános bajnokságot. Nagyon büszke azokra a fiatal sportbarátaira, akik az idei évben bajnokságot nyertek a zömében tőle származó madarak utódaival. A 04. kerületben a Zsákovics testvérek középtávú és fiatalok bajnokságot, és Sós István rövidtávú bajnokságot nyertek. Nagyon szép jövő előtt állnak, tehetséges galambászok.

Fontos megemlíteni Krizsai József „világ legjobbja kategória” győztes galambját (2020-2021), mely nemzetközi mezőnyben negyedik helyezést ért el, ott ahol a világ összes galambját hasonlították össze!  Az olimpiai résztvevő galamb szüleit Imre gyűrűzte és ajándékozta. A sztárgalamb apja a „Bika” nevű remekül versenyző hím, a „Camphuis x Okoska” pár egyik legjobb gyereke, az anyja a „Messi x Sabatini” pár lánya. A ”Messi” hím Hans Dekkersnél kelt, a „Brilliant Boy” nevű állományalapító hímjéből és egy Tóth Imrétől hozzákerült tojóból. A „Messi” hím testvére, vagyis a felerészben Tóth galamb nyerte a National Blois-t. Ez a pár az előző árverések egyikén, Huub Hermans kollekciójában fellelhető volt egy pedigrében, amire többen rácsodálkotak. Nagy elismerés, és igazán ritka példa, ha a világ legismertebb galambászai magyar galambot tartanak kiemelkedő tenyészmadaruknak. Tóth Imre galambjai azonban több külföldi állományban is gyökeret vertek. A már említett Hans Dekkers két győztese (Blois és Chateroux) a legjobb példa, de hogy mit gondolt a Tóth tojó értékéről, azt azon is lemérhetjük, hogy amikor árverezett a PIPA-n, kb. 20 galambja származásában szerepelt. Egy másik holland Jos Bierings, akinél szintén alapvető szerepet kapott egy Balatonkeneséről származó egyed. A szlovákiai Óvári Antal és Kánai Ferenc nevét is kár volna elhallgatni, akik bajnoki címig vitték az elképzelést, hogy Tóth Imre galambjaival erősítsenek.     

Igazság szerint nem csak az eredményekről és referenciákról beszélgettem Imrével, hanem a sikeres galambászat alappilléreit is igyekezett számomra világossá tenni. Számosan vannak, akik sportunkat kizárólag gyakorlati megközelítésben értelmezik, az elméletet nem tartják sokra. Karácsonyi hasonlattal élve ez olyasmi, mintha valaki felfigyelne a csillogó díszekre, és tudja, hogy ezek majd széppé teszik az ünnepet, de elfelejtené hazavinni a fát. Vagy a talpát. Így aztán nincs mire felaggatni a hasznos részleteket. Az itt elhangzottaktól már túl hosszú lenne ez az írás, ezért, az aukciós oldal egyetértésével majd árverési szezonon kívül közreadom. Úgy értékelem, hogy ez egy gesztus lesz Tóth Imrétől a közösség felé.

Végezetül megpróbálhatnám tömören összefoglalni, miért is érdemes Tóth Imre fiataljaiból vásárolni, de ha valakinek az eddigiek alapján ez nem vált volna világossá, az remélem nem is licitál majd, és több marad nekem.