Tóth Imre, Balatonkenese
Volt szerencsém versenyezni a 13. tagszövetségben, ami egy széltében és mélységében is nagy kiterjedésű szervezet, ahol a díjak, de gyakran még a helyezések sorsát is nagyban befolyásolta a dúctávok nagy különbsége, a földrajz és a széljárás. Ez a helyzet „remek” lehetőséget biztosított számunkra, hogy balsikerű hétvégék után ne a dúcunkban keressük a hibát, hanem elhitessük magunkkal, hogy azokról csakis külső körülmények tehetnek. Erre az önfelmentésre azonban mindig kijózanító választ adott Tóth Imre állandó eredményessége. Akkor is jól stoppolt, amikor nem neki fújt a szél, reális versenyeken pedig nem egyszer elhűlve értesültünk elképesztő befutóiról. Ő mindig is kritikusan, de kellő visszafogottsággal viszonyult azokhoz az egyesületekhez, amikben kialakult az a keserű közhangulat, hogy mindegy komám, innen úgysem lehet nyerni.
Tóth Imre 2019-ben általános kerületi bajnok. Rövidtávon második lett, a középtávot és a hosszútávot megnyerte. Kilencvenhatban szerezte meg első bajnoki címét. Azóta bajnok. Az ugyan előfordult, hogy nem ő végzett az általános bajnokság élén, de olyan 23 éve sosem volt, hogy résztávot ne nyert volna. Eredményei sorából kiemeli, hogy kétszer övé lett a Magyar Kupa legjobb dúc, és hogy első volt a Nyitrai Ferenc emlékversenyen (nemzeti rövidtáv 8., középtáv 4., hosszútáv 4. Talán legemlékezetesebb versenye egy Szuperkupa Magdeburg, ahol első díjat ért el egyéniben és csapatban is, a II. zónában.
A masszív eredményesség megalapozta, de nem teljes mértékben indokolja, hogy olyan, általánosan elismert galambásszá, idollá vált, aki saját személyét, vagy galambjait sosem reklámozta. Tóth Imre neve és a minőség összeforrt a galambászok tudatában, ami talán annak köszönhető, hogy bajnokok sora hivatkozott az ő galambjaira, mint sikerük kovácsaira. Referencia listája olyan hosszú, hogy túl van a megjegyezhető léptéken. Akkor sem rövid a lista, ha csupán azokat nézzük, akik az évkönyben fontosnak tartották megemlíteni őt. A teljesség igénye nélkül: Andorka testvérek, Csordás Károly, Csóri Csaba, Csontos Gyula, Krizsai József, Sokorai Csaba, Soma dúc, Tamás István, Vizi János, Weiger János, közülük hárman nemzeti bajnokok!
A közismert nevek mellett igen fontosnak vélem megemlíteni Jenei Jánosét, aki 70 évesen gondolta úgy, hogy sikerélményeket szeretne elérni a postagalambsportban. Imre tisztázta vele, hogy ez nem csupán galambkérdés. Minden anyagi érdekeltség nélkül mentorává lépett elő, amibe a galambház és a teljes technológia kialakítása, és a rendszeres konzultáció is beletartozott. Az első találkozásukat követő harmadik évben már Jenei sporttárs tagszövetségi második! Ha a bemutatás helyett csupán ezt az egy dolgot olvassa valaki Tóth Imréről, akkor is rengeteget megtud a szakértelméről, galambjai értékéről és a sportunkhoz való hozzáállásáról.
Érdemes még a külföldi referenciákról is említést tenni. Szlovákiában Óvári Antal és Kánai Ferenc lettek bajnokok Tóth galambokkal. Jos Bierings holland sporttárs a honlapján beszámol róla, hogy balatonkenesei barátjától szerzett be galambokat. Az egyik kivételes versenyző lett, 41 díjat szállt. Egy másik a tenyészdúc csillaga lett, fiai visszaköszöntek a teletexten, pl. Blois 1. díjat, Chateauroux 1. díjat nyertek! Aztán Hans Dekkers-szel jött létre fiatal galambok cseréje, mely mindkét állomány előnyére vált. Egy Tóth Imre galamb az utolsó útig vezette a brabanti tartomány bajnok galambjainak listáját. Ennél is nagyobb sikert hozott egy közös párosítás, melyben mindketten egy-egy kiválóságukat szerepeltették. A párból egy olyan galamb kelt, mely előnnyel nyerte a Blois nemzeti versenyt! Itt nem túlzás a sporttörténelem szót használni. Később, amikor Dekkers a PIPA-n elárverezte egyévesnél idősebb galambjait, közel 20 olyan galamb talált gazdára a nemzetközi vásárlóközönségben, melynek pedigréjén olvasható volt a Tóth név.
A Tóth dúcban módszeres tenyésztés folyik. Szó sincs arról, hogy összeteszünk két kérdőjelet, amiből aztán lesz majd egy harmadik. A mai állományt alapvetően három tenyészgalamb génjei szövik át, melyek a kilencvenes évek végén kerültek beszerzésre. Mindennek alapja egy kovácsolt-tarka Dirk van Dyck származású tojó (két nagyapja Rambo és Kannibaal), mely alapvetően két hímmel volt párban, amikkel sorra költötte a jobbnál jobb fiatalokat. A 260-as „Gaby” hím és a van Loon hátterű „Csákány” szintén import galambok voltak. Az árverésre bocsátott kollekció nagymértékben tükrözi e három galamb örökségének erős jelenlétét az állományban. A tenyésztés azonban messze több annál, mint hogy néhány kiváló tenyészgalambot próbáljunk a származási lapokra pakolni. A kenesei dúcban olyan galambok vannak, amelyek kielégítik a tenyésztő elvárásait az eredményesség tekintetében, és mindazokban a szempontokban, amivel meggyőződése szerint ez összefügg. Ez vonatkozik a típusra, a viselkedésre, és mindenekelőtt arra, hogy ne legyenek örökletes alapon hajlamosak bármiféle betegségre. Véleménye szerint rossz úton jár az, aki olyan győzteseket favorizál, melyek erős kémiai támogatással érik el sikereiket. Volt nála egy galambcsalád, melyek között sok volt a díjnyerő és a champion, de igen érzékenyek voltak a légúti betegségekre, amiért rendszeresen gyógyszerekkel kellett helyrepofozni őket. Gondolt egy merészet, és az utolsó tollig kitette a szűrét egy kosárnyi, bajnokságnyerésre is alkalmas, eredményes galambnak. Ezt nevezem tudatos tenyésztésnek! Véleményem szerint a Tóth galambok sikere más dúcok hosszú sorában annak is köszönhető, hogy szilárd egészségükre bárhol lehetett építeni. Talán az is összefüggésben áll mindezzel, hogy eredményes galambjai 5-6 évesen is jól teljesítenek. Ezek után az is érthető, hogy a sok munka eredményére vigyáz, ritkán és igen megfontoltan próbál ki idegen galambot. Végez rokontenyésztést, az unokatestvér párosításból származókkal kétség nélkül versenyez. Itt arra kell vigyázni, hogy a rokontenyésztés megszilárdíthat valamilyen betegségre való hajlamot, ezeket ki kell szűrni.
Tóth Imre elemző típusú ember. Minden jelenség, azon belül az egyes helyezések mögötti okokat keresi, és nem éri be egyszerű válaszokkal. Ennélfogva a galambjait sem mechanikusan, a megszerzett pontok mennyisége alapján minősíti, hanem azon utak alapján, amelyek (minden egyes galamb egyedi megismerése után) a leginkább nekik valók. Tóth Imrénél nem fordulhat elő, hogy anyagi megfontolásból a tervezettnél több galambot tartson, vagy több fiatalt gyűrűzzön. Ő nem árul galambot, hanem inkább „elosztja” azokat a vásárlók között, akikből régóta több van, mint aki szándékának eleget tehet. Mindez nem is elsősorban a pénzről szól. Sok barátja, és saját kerületének élgalambászai között kevés akad, aki nem köszönhet neki valamit a fejlődésben, anélkül, hogy egy fillér is gazdát cserélt volna. Az aukcióra azért szánta el magát, hogy ne neki kelljen eldöntenie, kinek jut galamb és kinek nem.
Tóth Imre elszántan képviseli, hogy aki sokat kap a galambászattól, annak sokat is kell adnia. Aki bajnok, az példát mutat, valamilyet még akkor is, ha nem akarja. A postagalambsport világszerte a pénzközpontúság felé mozog, amit nem lehet megállítani. Mégis próbálkozni kell az emberi és közösségi szempontok figyelembe vételével, ha nem akarunk tagság nélkül maradni.
Molnár Tamás
