Cseh Bálint galambjainak árverése

Aukciós oldalunkon ezúttal Cseh Bálint galambjait és eredményeit szeretném bemutatni.

Bálint a maga 28 évével sportunkban a fiatal generációhoz tartozik. Felnőtté válása elején eldöntötte és tudatosan felépítette, hogy galambászatát a rövid-középtávú versenyek felé orientálja. Ennek következtében állományát két kiváló tenyésztő galambjaira építette. Először a tagszövetsége akkori legjobbjától, a füzesabonyi Nagy Ferenctől hozott galambokat (többszörös bajnok, 2x olimpia résztvevő, Lievin 2003; Budapest 2015.). Később napjainkban is Magyarország egyik legjobb tenyésztőjétől Grampsch Istvántól szerezte be állománya alapjait. Ezeket következetesen tenyésztve és szelektálva saját elképzelései szerint formálta tovább.

Bálint állattenyésztő, de nem galambász családban született. Ennek ellenére nagyon fiatalon meghatározó versenyzője lett a régiója és az ország fiatal galambok versenyeinek. Sokan fiatal galamb specialistának hívják.

Tény, hogy mindössze 24 évesen már Magyarország nemzeti bajnoka volt 2014-ben. Majd rá két évre ünnepelhette második nemzeti bajnoki címét. Az eredményeit évenkénti 40-60 fiatal galambbal versenyezve éri el.  Az elmúlt két olimpián három galambja szerepelt. Az idei évben nagy százalékban a korábbi olimpiai résztvevő galambjai leszármazottaival állt rajthoz és a fiatal galambok országos bajnokságában ismét előkelő helyen végzett.

Továbbá korábbi évek fiatal bajnok galambjaival versenyezve, 2018-ban a felnőtt galambok versenyein rövid és középtávú bajnokságban csak egy tenyésztő bizonyult jobbnak tőle. 83 fő és 2499 galamb közül. (A Tisza-tó tagszövetség 2 éve kerületi bajnokot nem számol)

Tisza-tó tagszövetség II. Röpcsoport:

Rövidtávú bajnokság 2. hely

Középtávú bajnokság 2. hely

Sprint bajnokság 4. hely

 

Rövidtáv champion tojó: 1,3,6,8,9,11,13

Középtáv champion tojó: 1,2,8,9,11

 

Csapatbajnoki eredmények:

2018  Fiatal galambok nemzeti csapatbajnokság 3. hely

2018  Tisza-tó tagszövetség II. Röpcsoport fiatal galambok bajnoksága 1. hely

2017  Tisza-tó tagszövetség II. Röpcsoport fiatal galambok bajnoksága 1. hely

2017  Tisza-tó tagszövetség fiatal galambok bajnoksága 2. hely

2016  Fiatal galambok nemzeti csapatbajnokság 1. hely

2016  Tisza-tó tagszövetség fiatal galambok bajnoksága 1. hely

2014  Fiatal galambok nemzeti csapatbajnokság 1. hely

2014  Tisza-tó tagszövetség fiatal galambok bajnoksága 1. hely

2012  Tisza-tó tagszövetség fiatal galambok bajnoksága 1. hely

 

Sport F kategória eredmények:

2018 Országos sport F kategória: 8, 16, 20. hely

2016 Országos sport F kategória: 2, 3, 5, 8, 12. hely

2014 Országos sport F kategória: 2; 9. hely

2013 Országos sport F kategória: 6. hely

2012 Országos sport F kategória: 5. hely

 

2018 Tagszövetségi sport F kategória: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 9, 10, 11, 12.

2016 Tagszövetségi sport F kategória: 1, 2, 3, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14.

2014 Tagszövetségi sport F kategória: 1, 2, 3, 4, 5.

2013 Tagszövetségi sport F kategória: 2.

2012 Tagszövetségi sport F kategória: 1.

 

Champion galambok:

2018 Tisza-tó tagszövetség II. Röpcsoport fiatal championok: körülbelül 1500 galambból!!! 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13,14,15,16,17,19, 20,23,24,25,27,29.

2017 Tisza-tó tagszövetség II. Röpcsoport fiatal championok: 1,2,3,4,6,8,12,14,15,16.

2016 Tisza-tó tagszövetség II. Röpcsoport fiatal championok: 1,2,3,4,5,6,8,9,12,13,14,15,16,17,18,19,

Még egy érdekesség, ami a tartósan magas szinten elvégzett munkáját tükrözi, hogy az elmúlt 7 fiatal szezon versenyein (7 x 5 verseny), összesen 35 útnak több mint a felén, a fiataljai „sorokat tudtak csinálni.” Tehát a versenyek több mint felén meggyőző fölényük volt.

Figyelem!!! Nézzék utanként azokat a bizonyos „SOROKAT” :

 

2018

Budaörs: 133 km, 1265 galamb, 55 helyezés / 63 kosarazás

1,1,1,1,1,1,1,8,9,9,11,12,13,15,15,17,18,31,32,33,34,35,36,36,36,39,40,41,41,43,44,45,46,48,49..

első 50-ben 35 darab. Az első 8 galamb körülbelül 2,5 perces előnnyel egyszerre érkezett!

 

Győr: 225 km, 2044 galamb, 49 helyezés/ 63 kosarazás

1,1,1,1,1,1,1,1,1, 10,10,10,10,10,10,10,17,17,17,20,20,22,23,24,25,26,27,28,29,30,31,32,46,47….

első 50-ben 34 darab  Az első 25 galamb megközelítőleg 2,5 perces előnnyel egyszerre érkezett!

 

Mosonmagyaróvár 251 km, 429 galamb, 26 helyezés/ 32 kosarazás

1,1,1,1,1,1,1,1,1,1,1,1,1,1,1,1,1,1,1,1,22,32,33,34,46 …. első 50-ben 25 darab. Az első 20 galamb hozzávetőlegesen több mint 2,5 perces előnnyel egyszerre érkezett!

 

2017

133 km 1602g / 1,2,6,26,32…

225 km 1937g / 1,2,3,4,5,6,7,8,9,12,22,…

251 km 631g / 5,6,6,8,9,9,11,11,13,14,21,22,23,24,25,28…

 

2016

133 km 3029g / 1,2,2,4,5,5,7,8,9,10,10,12,13,14,15,16,21,26,27…

155 km 2521g / 1,2,3,3,5,5,7,10,13,42,43,44,45,48,49,52,53,54,55,56…

225 km 2336g / 1,1,3,3,5,5,7,8,8,10,11,12,13,14,15,16,17,22,30,31,32,…

251 km 672g /   1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,13,14,15…

326 km 1553g / 2,3,3,5,6,7,8,9,10,11,12,14,15,17,45,48…

 

2015

181 km 1250g / 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13,14,15,17, 18,19,20,21,22,23,24,25,26,27,28,29,30…

133 km 2965g / 13,14,15,16,17,18,19,21,21,23,24,27,40,41,42,43,44,45…

 

2014

225 km 1360g / 1,2,3,4,5,6,7,12,39,40…

155 km 1638g / 1,2,3,4…

251 km 2461g / 2,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13,14,15,18,28,37…

340 km 2124g / 4,5,6,7,9,17…

155 km 1829g / 11,21,22,30,44,62…

 

2013

225 km 2085g / 1,2,47,52,53,54,55,61…

251 km 515g / 2,10,20,41,51…

340 km 446g / 4,20,25,26,29…

 

2012

155 km 1369g / 3,4,5,6,7,8,9,10,11…

225 km 1125g / 1,2,3,4,33,34,35…

251 km 702g / 1,2,3,4,10,11,12,13,15…

340 km 562g / 1,8,11,12,17,24,26…

 

Az aukción 2018 nyári életerős fiatalokat kínálunk a legjobb tenyész galambjaitól. Köztük 12 galamb közvetlen gyereke és testvére Bálint olimpiai sportkategóriás galambjainak.

Továbbá 8 galamb a 2018-ban legjobban versenyző fiatalok közül szerepel az oldalon. Többek között tagszövetségi 1. 2. 3. helyezett sportkategóriás galambok, championok, élhelyezéses galambok.