A főhős számomra egy jelenség, akit őszintén szólva első találkozásunkkor nem tudtam hova helyezni mérlegemen. Annyiféle sporttárssal találkozom utazásaim, munka, hobby, élet, miegymás alkalmával, hogy komolyan el kellett gondolkodnom a tüzes tekintet, éles mimika, merev testtartás látványa végett jó vagy rossz oldalra soroljam…. Sor került riportunkra a Derby Klub Halle-i győzelme alkalmából, mikor elkezdett mesélni leírhatatlan átéléssel szuper madarairól, máris a megfelelő helyre került szememben….
Nem titok, anno-annak idején én voltam a „sofőr”-je a „Szalma-Butyka” néven versenyző páros teljes állományát felvásároló sporttársnak, azok a galambok melyek túlnyomó részt Schellens véralapúak voltak, teljességgel elvarázsoltak. Kézbe véve őket páratlan testi adottságokkal, – izomzat, szárny, tollak, tekintet- megáldott kiválóságok. Ezek azok a madarak amit mindannyian keresünk, gondoltam akkor, és gondolom ezt most is! Az „Olimpiás” KT tökéletes volt közülük, emellett a robusztus sötét hímek vitték a prímet és egy Sali kis vringer hím. Nem tegnap, történt ez már vagy 10 éve, mégis élénken megjelenik emlékeimben az élmény. Mindig is érdekelt, hogy lehet ennyi szép díjat repíteni és az évek múlásával egyre inkább az a gyanúm támad, ha mással nem sikerülhet, kiváló galambokkal biztosan! Privát véleményem, hogy meg kell találnia mindünknek a saját kézhez illő madarat, aztán ha megvan el nem engedni soha az adott vonalat! A galambaukciók kapcsán kezdtünk privát beszélgetésbe, az idei szezonban rengeteg önzetlen segítséget kaptam tőle a madaraim felkészítésében amit ezúton is köszönök. Abban a tudatban éltem, hogy sokat melózom velük, azért tudom így-úgy tartani a lépést a környék „nagy neveivel”, de Attila nagyjából 3X annyi energiát fektet versenygalambjai felkészítésére mint én. Vérbeli fáradhatatlan fanatikus! Hároméves új állományával 7 x 1. díjas, ebből egyik teszttelepi, egyszer kerületi csapat 1., egyszer kerületi Középtávú Champion 1., Világ legjobb galambja D kategória Országos 2. hely, Világ legjobb galambja A kategória Országos 5. hely, Anker Alfonz bajnokság 10. helyezett, 2022-ben Olimpiai kvalifikáció D kategóriában, és mindez 15-20 versenymadárral! Jelenleg egy 160 főssé duzzadt kerületet vezet, ennyi tagot számlál pillanatnyilag a B-1 Szilasmenti Versenykerület! Vezetőként is, nameg a 30 év az élmezőnyben töltött idő alatt gondolván láthatott pár klasszis versenymadarat. Első kérdésem irányába sportbarátságunk kezdetén, a :
– Hogyan választod ki a megfelelő tenyészgalambot? Volt.
Aztán persze a tőlem megszokott módon jöttek sorra a kendőzetlen kérdések, engem is érdekel hogyan tudnék tovább felfejlődni. Mindenféle gátlás nélkül jöttek válaszok is. Természetesen nem mindent írhatok le, apró „titkot” a varázs kedvéért hagyjunk meg minden tenyésztőnek, de a lényegi rész ami publikus a cikkbe került!

Attila:
– Szeretem, ha egy galamb arányos és látom benne a csibészséget! Élénk tekintet, nagyon jó szárnyak, jó csontozat és telt izomzat. Szemelmélet, csőrhúzogatás nálam mit se számít, sőt nem is szeretem ha meglátogat egy-egy galambász barátom és húzogatja a madaraim csőrét! Ilyenkor csak azokat adom kézbe amik nem a kedvenceim. Van olyan, hogy semmi különleges felmenő nélkül tenyésztek 1-1 galambból fiatalokat ha látok benne fantáziát. Viszont nagyon fontosnak tartom a származást, de akármilyen jó pedigréje van egy galambnak, ha nem hozza az elvárásaimat rövid időn belül mennie kell! Minden kiválasztott galamb megkapja a lehetőséget a versenyeken vagy akár a tenyészdúcban. Meglehetősen türelmes vagyok viszont ha rám jön a „szigorú 5 perc” akkor nagyon hamar összekapok 1-2 ládával amik nem folytathatják pályafutásukat. Ilyenkor nem egyszer előfordult, hogy nem csak 1-2 adott madarat szelektálok ki hanem vele együtt az egész családot. A 2000-es években rövid – közép távon is elegendő volt a jó galamb plusz egy jó özvegy módszer, mára viszont azt mondom a sikerhez ehhez egy picit több kell! Különféle gyorsasági edzések, infrázás, takarmány kiegészítés stb… Fejlődni, kísérletezgetni szükséges, de a legfontosabb, hogy a realitás talaján kell tudni maradni!
Szeretem keverni a szakosított vonalakat! Az aznapos hosszútávú galambok az alap. Ezeket keresztezem rövid és középtávú madarakkal. Nem vagyok elköteleződve egyik kategóriához sem, célom a minden távon jól versenyezés. Ragaszkodom a kevés versenyzőhöz ezért próbálok úgynevezett Allrund galambokat előállítani, melyek egyben díjképesek is. Tudom, hogy ez a legnehezebb kitenyészteni és ebből van a legkevesebb, de ami ezen kritériumoknak maradéktalanul megfelel, azzal lehet a későbbiekben könnyebben dolgozni. A három évtized alatt nagyon sok tenyésztési kombinációt kipróbáltam, mivel elsősorban a genetikailag jól összerakott galambokba látom a fejlődés lehetőségét. Nagyon szeretek különböző rokoni párosításokkal kísérletezni. Próbáltam 5-6 generáción keresztül szoros rokonságba tenyészteni. Apa-lánya, anya-fia, testvér, féltestvér, nagybácsi, nagynéni, nagyszülő, unokatestvér stb. Az összes kombináció közül mindössze kettő vált be, a testvérpárosítás és a nagynéni-nagybácsi! Azt, hogy ezeket a puzzle darabokat a versenygalambba hova kell illeszteni maradjon ezúttal az én „kis titkom”. Amit viszont elárulok, a többi tenyésztési elmélet és résztvevő a rokonításban csak kárt okoz! Sokkal célravezetőbb és könnyebb keresztezni! Kevés idegen vért használtam, ez viszont hiba volt. Be kell tudni látni ha rossz úton jár az ember. A kísérletezéseimből azzal is tisztába lettem, hogyan lehet úgy rögzíteni a jó géneket, hogy ne okozzon genetikai hulladékot és elérjem a kívánt célom. Stratégiát és állományt változtattam. 2018-ban Bacskai Sándor madaraiban láttam a lehetőséget, hogy megújítsam állományom. Lecseréltem kb a 90%-át a tenyészeimnek és a versenyzőim 100%-át selejteztem. 2019-ben egy teljesen új és fiatal csapattal álltam a csatába. Már ősszel jött is az első 1. díj. Ráadásul a váci teszttelepen a szezon legnehezebb versenyét nyertem meg Jihlavából a Halle győztesem közvetlen lányával, kiváló visszajelzések! A kerületnél kicsit lemaradva Kóczián TEAM -től a második csapatbajnok lettem. Egyévesen 3×1 díj és Középtáv csapat 1., Általános 2., Országos G kategória 3., Világ legjobb galambja Országos 2. általános kategóriában. 2021-ben kétévesek a versenyzőim. Reményekkel teli vártam a jó eredményt, ami jött is. 3 x 1. díj! Négy tojót -a legjobbnak ítélt 4 hím párját- leállítottam rögtön a szezon elején. Átlagosan 10-18 galambokat kosaraztam versenyenként. Büszke vagyok, hogy a közös versenyeken amit a Villám Klubbal, Derby Klubbal és Esztergom kerülettel rendeztünk is szépen helyt állt maroknyi csapatom. Nyertek összevont elsőt Kuty-ból, KMB-s első díjat Halléból, H-Brodból 9283 galambból 3, 4. hely. Prága 10144 galambból: 13, 26…. Majd hab a tortán „Kis Bambi” kvalifikációja az Olimpiára!
Pillanatnyilag 2-3 kiváló galambom van, az egyik a „Kis Bambi”.

Ritka kincs! Minden távon jól repül, sőt kimondottan díjérzéken. Két főszezon és egy fiatalok versenye alatt 26 helyezést szerzett 3,53%-os átlaggal. Kvalifikálta magát 2022-es Aradi Olimpiára Általános Sport kategóriába. Egyúttal bekerült a tenyészdúcba mint a jövő Szalma-galamb alapító tenyészhímje.
A másik ilyen az „Erős Pista”.

Nevét onnan kapta, hogy ha fészken ül, akkor jobban csíp mint az erős Pista. Egyévesen a Derby Klub által rendezett Velka Bites versenyét nyerte 4400 galamb ellenében. A 600-700 km-es utakat is jó tempóban, fáradhatatlanul repüli végig. Apai oldalon a régi galambjaimra lett ráépítve, egy szorosan rokontenyésztett hím az apja aki a „44-es” dédunokája. A „44-es” is hasonló képességekkel bírt a maga 60 helyezésével.
A harmadik melyet mindenképp meg kell említeni, a csodás „Viktória”.

Jonckers X Soontjens kombinációból kelt. Egyévesen 3300 galamb közül nyerte meg Polna-t, átszámítva 3 és fél km előnnyel!!! Kétévesen a nagy Prágai versenyen 10144 galamb közül 13. helyen futott be. Gyorsasága mellett páratlan testi adottságokkal rendelkezik. Telt, hatalmas izomzat ami a Soontjens-ekre jellemző súlytalansággal párosul.
Jelen állomány gerince Roger Vereecke madarak alkotják. A régi egyik alap vonala De Smet André & Patrick galambok voltak amik szintén Roger Vereecke véralapúak a „De Crack” által. Akkortájt ezeket K.Schellens és J. Grondelaers galambokkal kereszteztem. A recept működött és működik ma is, csak a nevek változtak. Ma Schellens galambok helyett Jos Soontjens vérű galambokkal dolgozom. Meggyőződésem, hogy ezek sokkal gyorsabbak! De ha következetes akarok maradni elmondhatom, hogy ennyire robbanékony, pehelykönnyű, intelligens és legfőképpen gyors madarakkal még soha sem találkoztam! Középtávra a Johnny Jonckers és Motton Frederick vérvonalait használom.
Johny Jonckers cikk: ttps://galamaukcio.hu/a-khozeptav-koronazatlan-kirbalya-johny-jonckers/
Jos Soontjens cikk: htps://galam2baukcio.hu/9877-/ és https://galambaukcio.hu/a-verhetetlen-demon-a-jots-soontjens-kolonia-ii-resz/
Az aukcióra felkerült 14 galambról….
Orosz László barátom (többszörös kerületi bajnok) meglátogatott egyik este és gondoltam megmutatok neki 1-2-t közülük. Végül mind a 14 galamb alapos átvizsgálásra került.
Laci rövid, tömör nyilatkozata: – Atya ég Attila, ha ez mind egy helyre kerülhetne!
Vegyük sorba őket:
Hu 21-01-87278 KkT,
Hu 21-01-97279 KkT
Apjuk: Hu 19-R-130100 KkH
Anyjuk: Hu 18-R-150515 KkT
Testvére: Hu 19-R-156253 KkT 2. hely Kuty 224 km 1217 g. 2. hely Hustopece 260 km 447 g. 5. hely Kuty 224km. 1202 g. 11. hely Szenc 174 km 1287 g. 22. hely Brno 277 km 1060 g. 26. hely Prága 469 km. 10.144 g.
Hu 21-01-97299 KkT
Apja: “Kis Bambi” Hu 19-R-156190 KkH Olimpiai várományos 2022 Arad 1. hely Halle KMB 695 km. 2.788 g. 3. hely Radeburg 593 km. 5.487 g. 35. hely Lipcse 664 km. 5.403 g. 39. hely Radeburg 593 km. 4.175 g. Élletteljesitmény 2 év: 26 helyezés 3,53%
Anyja: “Halle I.” Hu 16-D-170561 KkT 1. hely Halle 695 km 10.150 g. 2017.06.24. 16. hely Halle II. 695 km 8.509 g. 2017.07.08.
Hu 21-01-97171 KH ,
Hu 21-01-97170 KkH
Apjuk: “Arany Szellem” Hu 18-R-150508 KH
Anyjuk: “Megic 604” 15-1129604 KkT (Blue Magic X Last Queen utolsó J.Soontjens pár) Féltestvére: Kis Bambi Hu 19-R-156190 KkH Olimpiai várományos 2022 Arad 1. hely Halle KMB 695 km. 2.788 g. 3. hely Radeburg 593 km. 5.487 g. 35. hely Lipcse 664 km. 5.403 g. 39. hely Radeburg 593 km. 4.175 g. Élletteljesitmény 2 év: 26 helyezés 3,53%
Hu 21-01-97147 KkH,
Hu 21-01-97148 KkT
Apjuk: “Megic 141” 18-D-423141 KH
Anyjuk: “Argenton 93” 18-R-130093 SkT
Testvére: “Viktória” Hu 19-R-156239 KkT 1. hely Polna 356 km 3.368 g. 4. hely Kuty 224 km 1.202 g. 6. hely Polna 356 km 466 g. 8. hely Jihlava 355 km 477 g. 13. hely Prága 469 km 10.144 g.
Hu 21-01-97218 KkH,
Hu 21-01-97219 KkT
Apjuk: “Erős Pista” Hu 19-R-156211 KH 1. hely Velka Bites 315 km. 4.417 g. 4. hely Polna 469 km. 990 g. 32. hely Lipcse 664 km. 5403 g. 41. hely H-Brod 373 km. 5583 g. 54. hely Radeburg 593 km. 4175 g.
Anyjuk:”Viktória” Hu 19-R-156239 KkT 1. hely Polna 356 km 3.368 g. 4. hely Kuty 224 km 1.202 g. 6. hely Polna 356 km 466 g. 8. hely Jihlava 355 km 477 g. 13. hely Prága 469 km 10.144 g.
Hu 21-01-97166 KkH
Apja: “Megic 403” 15-6667403 KkH (Blue Magic X Last Queen utolsó J.Soontjens pár) Anyja: “Dupla Argenton” Hu 16-D-238659 KkT “Argenton 334” Országos 1. hely Argenton 552 km. 35.404 g.
Hu 21-01-97121 Fak H,
Hu 21-01-97122 KT
Apjuk: “Jack” 08803-15-1901 KH
Anyjuk: “Izabella 1910” 08803-15-1910 FakT
Hu 21-01-97125 KkcsT,
21-01-97124 KkH
Apjuk: “Dupla Bambi” Hu 20-D-580849 SkH
Anyjuk: “Megic 603” 15-1129603 KT (Blue Magic X Last Queen utolsó J.Soontjens pár)
A tőlem elérhető legjobbakból lettek előállítva kimondottan továbbtenyésztési célra!
Üdvözlettel: Szalma Attila
Köszönettel: Szalai Gábor