Nem számít, hogy Schellens-hez, Gerard Koopman-hoz, Dirk van Dyck-hez vagy később Kees Bosua-hoz mentem. Mindig arra törekedtem, hogy a szupercsaládhoz lehető legközelebb álló galambokat vásároljam. A legjobb versenyzőket, ászmadarakat, olimpikonokat, hogy elérjem a végső célom az európai galambversenyzés mesterévé válást. Másképp nem jöhetett az áttörés, csak a csúcsgalambok elitje közötti remek interakció eredményekén tenyészdúcomban ……”  Dieter Siebert

            1991-ben kezdődött galambászata szüleitől kapott fiatalokkal és néhány tenyészgalambbal, köztük egy 16 éves hímmel és egy 9 éves tojó unokával, akik az ‘531 Smeulders’ legendás madártól származtak. -Talán nem is lehet jobban valamibe kezdeni….- Vérük nyomokban még most is megtalálható kiváló versenycsapatában. Az első őszi szezonjában Dietert a régiós Fiatal madarak bajnokává koronázták, ettől a pillanattól kezdve csak jobb és jobb lett, nem elhanyagolható tényként közölve, hogy elsősorban a későbbiekben általa vásárolt szupergalambok segítségével. 1995-ben jücheni Heinz-Willi Ritznél járt, ő az első tenyésztő akiben elmondása szerint maradéktalanul megbízott. – A bizalom mint tudjuk elengedhetetlen feltétele a galambvásárlásnak… Némi munkáért 40 tojást kapott az özvegy hímjei alól ősszel, melyek közül tíz igazi csúcstartó volt akkoriban. 1998-ban Siebert második kívánsága is teljesült,  „ – Kellett, hogy legyen egy közvetlen gyerek Schellens Nemzeti 1.-éből! „ -mondja. 1996-ban lehetőséget kért vásárlásra Herbotstól, amit aztán két évre rá meg is kapott! Ő volt a B98-2214442 ‘Witpen National’, mely gyűrűszám egyben szerencseszáma is lett, első osztályú tenyésztővé vált általa 2000-ben. „Witpen National”-tól direktbe tenyésztett egyéves hímekkel  2.-4.-6.-7.-35.-50 helyen végzett, a legjobb éves hím Eschwege-ben is övé volt. Továbbra is a mégjobbat keresve vásárolt 4 db eredeti Koopman galambot egy frankfurti árverésen, majd később ahogy jobban megismerte Gerard Koopman-t 2002-ben újabbakat vásárolt immár közvetlen tőle. Szuper befektetésnek bizonyultak hiszen 2004-ben az éves keresztezett Koopman galamboktól 1. egyéves Ász Tojó és 1. fiatal Ász hím lett. A kolóniát végül a tökéletesség közelébe emelték a Kees Bosua-tól származó top madarak állományába történő beépítése. 16X 1. díj 2009-ben, 13X 1. díj 2010-ben!

A „Nabalo” és „Chiara” szupersztárok melett a Koopman X Bosua párosításból Németország egyik valaha volt legjobb versenyhímje a DV06723-08-77 „Sunset” született.

„Sunset” kiemelt eredményei:

1. éves Ász Hessen tartomány 2009

23. Nemzeti Ászgalamb Németország 2010

3. Ász hím a régióban, North-Hessen 2010

5. Ász hím a régióban, North-Hessen 2009

1. Lauterbach 3709 madárból 7 perces előnnyel

2. Sarrebourg 433 madárból

2. Fernwald 1022 madárból

2. Bad Kreuznach 2905 madárból

4. Sarrebourg II. 657 madárból

4. Wiesbaden 891 madárból

5. Pirmasens 1002 madárból

5. Kaiserslautern 468 madárból

7. Besancon 552 madárból

8. Belfort 818 madárból

8. Kirchheimbolanden 212 madárból

13. Besancon 3148 madárból

A  Koopman X Van Dyck keresztezésből kelt szenzációs madár tán a legismertebb Lengyelországban versenyző fenomén, egyben páratlan referenciának is felfogható „Didi” névre keresztelt KH.

A DV06723-07-1716 „Didi” a Siebert-rezidenciáról Adrian Smilowskihoz került Lengyelországba. A regionálistól az országos díjakig  „Didi” nagyon sokért felelt. Ha Hollandiában vagy Németországban versenyezett volna, rekord áron adták volna el világviszonylatban! Ő egy igazi csúcstartó, egy 6 X 1. díjas szenzáció, páratlan tehetség!

1. 2010-ben 15 663 madarat vert meg 3 perces előnnyel

1. 2010-ben 10 583 madarat vert meg 14 perces előnnyel

1. díj 4837 madárból 2009-ben

1. díj 2365 madárból 2010-ben (2. 9226 madár közül)

1. díj 893 madárból 2010-ben (2. 2.906 madárból és 3. 11.367 madárból)

1. díj 2249 madárból 2010-ben

10. hely 4565 madárból 2008-ban

13. hely 4039 madárból 2009-ben

23. hely 4305 madárból 2008-ban

25. hely 4805 madárból 2008-ban

A “Siebert Dúc” évek óta állandósult sikereinek kulcsa nem a szerencse kérdése hanem a jó galambok, a jól működő csapat, valamint a Dieter Siebert és Roland Günther elkötelezett páros közismert összjátékának hozadéka. Az elmúlt évek eredményei magukért beszélnek. Németországban Hessen-tartományi Bajnokság 2009-es bevezetése és az 1. Hessen Champion cím óta minden évben sikerült élhelyezést elérni a legjobb 20-ban, ez a közelmúltban mintegy 2000 aktív tenyésztőből történt! A csúcsot a 2014-es évben érték el, az 1. legjobb éves, valamint a 2. legjobb öreg és 5. legjobb tojó galamb által a Tartományi Szövetség legdominánsabb dúcává avanzsálódtak.

2021-ben a Világ összes FCI minősítéssel rendelkező, szám szerint 41 db teszttelepének összevont listáján !!FIGYELM!! 41 út alapján, 3 értékelési módból kettőben előkelő 4. és 6. helyen szerepel neve!

A szakmai dolgokról elsősorban Dieter Siebert gondoskodik, a dúcgondozó szerepében Roland Günther áll, a csapatok teljes ellátásáért és irányításáért ő felel. Mivel Dieter elfoglaltsága végett nem tudta maradéktalanul ellátni brilliáns állományát, kézenfekvő volt segítséget keresni. Mint kis hazánkban is sok helyütt dúcgondozó került a birtokra. Roland kiválóan látja el a madarakat egész évben, ez egyben a garancia is számos bajnokság sikerére. A Siebert rezidenciáról év elején 140 öreg -70 hím 70 tojó- versenyző galamb vesz részt a tavaszi versenyeken, majd kb. 150 fiatal készül a fiatalok utaztatására. A birtok egy kis lejtőn található, ahol a pompázatos ház áll, közvetlenül az otthon alatt-mellett jobbról pedig a szomszédos galambházakkal teli kert. A dúc favázas szerkezetből épült téglaburkolattal, előtte kis volierek lehetővé téve a galambok számára a napsütést és friss levegőt. Dieter szerint a levegő a legjobb kegyszere az egészséges galamboknak, errefelé gyakran fújdogál erős szellő is.

Az utazó tojók és hímek dúca 3-4 kisebbre oszlik és kettőre a fiataloké. Utóbbinak úgymond van egy ‘nyitott’ hatása amit elöl dróttal biztosítanak. A padozati rácsok teljesen kimaradnak (kivéve a fiatalokat), fa padlóburkolatot választottak. A belső tereket a jól ismert Schlagbauer alakította ki, egy svájci cég hősugárzós fűtése nevezhető egyedüli extrának a létesítményben. Egy ilyen pompázatos rezidencián nem szép látvány az udvaron lévő tollkupac, ezért a dúcok mögött további galambházakat építettek amelyek lehetővé teszik, hogy télen megfelelően átvedlődjenek a galambok. Nagyobb időráfordítás nélkül is el tudják látni őket, a környezetre gyakorolt összhatás pedig elkerüli a létesítmény egészét. A versenycsapat Március elején van párosítva, itt nincsenek pontos dátumok, az idő és az időjárás miatt a nemeknek találkozása minden évben kérdőjeles. Minden versenyző legalább egy fiatalt nevel, az elválasztás után kezdődik a felkészülés. Kezdetben 20 km-re viszik őket, amit aztán 80 km-re növelnek. Az időjárás függvényében 5-10 ilyen privát tréninget végeznek. A szezonban naponta kétszer 60 percig a levegőben tartják a gárdát zászló segítségével, a tojókat valamivel hosszabb ideig, de csak napi egyszer reggelente. Utóbbiakkal kivételt tesznek, ők nappal teljesen zárva vannak, és csak éjszaka jöhetnek ki az előterükbe levegőzni. Valószínűleg az így elért átlagon felüli sikerei bizonyítják, hogy minden tényező a rendszerben ahogy azt felépítették kiválóan működik! A hét közepén tartanak egy 80 km-es tréninget, természetesen az előző és a következő hétvége várható nehézsége függvényében.

A Carni-speed-et , más nevén L-karnitint itt nagyon sűrűn ( akár naponta) használják, Dieter azt vallja, hogy a Carni-speed áldásos ajándékával a galambok a képzési program alatt óriási formában kerülnek. Az izomműködést fokozza a szelén és magnéziumtartalom, ami fordítva felelős az izom rugalmasságáért, ergo nagyobb – hosszabb teljesítmény leadására teszi alkalmassá a testet. Továbbá Entrobac, UsneGano, Sörélesztő is használatos náluk, Siebert Úr számára ahogy mondja:

– Az egészség a legnagyobb gazdagság és, hogy ezt ne veszélyeztessük, a Röhnfried termékei választottuk!

A www.galambaukcio.hu mint már oly sokszor, lehetőséget biztosít egy kiváló sporttárs, páratlan állományából történő építkezésre. Legyen a célkitűzés kerületi versenyzés vagy teszttelepi versenyzés, akár mindkettő a Siebert galambok maximálisan megfelelőek.    Az aukcióra felkerült fiatal galambok mindegyike a fent említett csúcsgalambok genetikai hátterével rendelkezik, szenzációs egészségnek örvendenek a nem mindennapi ellátásuk, környezetük, és tenyésztőjük által!

Felhasznált fő forrás: Pipa.be

Üdvözlettel: Szalai Gábor