Ha valaki tud hazánkban olyan sporttársat, aki volt már rövid-, közép-, és hosszútávon, és fiatalokkal is országos bajnok, szóljon azonnal, máris indulok hozzá interjút készíteni! Pintér Ferenc ilyen kivételes galambász, akinek a 2019-es szezonja egészen elképesztő volt. Országos első a rövidtávon és a középtávon, fiatalokkal és hosszútávon pedig harmadik! Mivel eddig csupán a rövidtávú országos elsőség hiányzott a gyűjteményéből, díjainak és egy százalékos helyezéseinek száma is rekordot dönt, nehéz elképzelni, hogy milyen cél lebeghet még egyáltalán a szeme előtt. A cikk végén látható egy kigyűjtés az idei eredményekről, lélegzetelállító befutókról, felkavaró fiatalok versenyéről, nemzeti bajnok galambokról, szuperkupa csapat elsőségről, és a többi, nézzék meg!
Ferenc közel húsz éve szerepel abszolút élben, és fel sem merül, hogy megpróbáljam ezt egy cikkben összefoglalni. Amellett a történet eléggé közismert is. Úgy tűnik, hogy a sikerek és a haragosok mindig együtt gyűlnek. Ez nem lehet jó érzés, bár figyelmeztették idejekorán, még mielőtt először bajnok lett volna, hogy döntés előtt áll. Vagy győzni fog, vagy sokan szeretik majd. Ő meghozta a döntést, és vállalja, hogy alaptalan vádak és rosszindulatú megjegyzések célpontja. Örül, hogy több formában is egyre sűrűbben ellenőrzik őt, sőt felajánlotta, hogy a költséges doppingtesztekhez saját pénzből is hozzájárul.
Ha bajnokkal beszélek, nem hagyhatom ki a kérdést, hogy az eredményesség kulcsát miben látja. Úgy gondolja, hogy ha valaki az állománya teljes átalakításán dolgozik, akkor is érdemes a meglévők legjobb 15%-át meghagynia, még ha az eredményeik nem is különösebben jók. Ahogy javítja az ellátást és a körülményeket, ezek eredménye is javulni fog, és tisztábban látszik majd az új beszerzések valódi értéke. Az eredményesség megközelítésében a legfontosabb tényező az egészségmegőrzés. Ennek első eleme a fiatalok paramixo elleni oltása, már leválasztáskor. Ezt pár héttel később követi a paratífusz elleni immunizálás, még később pedig egy Sluis kombinált vakcina. A fiatal immunrendszerét állandóan „piszkálni” kell, hogy aztán a versenyek igénybevételének minél érettebben állhasson ellen. A dúc rácsos eleje ilyenkor még teljesen nyitott, az időjárás is csak edzi őket. A takarítás sem túl gyakori. Amikor aztán komolyra fordul a helyzet, előtérbe kerül a higiénia. Az első verseny előtt a fiatalok kapnak antibiotikum injekciót, hogy az esetleg tüneteket nem mutató fertőzés se okozhasson kárt. Ezen felül gyógyszert csak szükség esetén használ. Még a tricho ellen sem vet be semmit, amíg az ürülék nem mutatja, hogy a galambok állapota rossz irányba mozdul. A fiataloknál nagyon bevált az alomanyag használata. A dúc porterhelése így lecsökken, és motivációs tényezőt is biztosít. Az öregeknél ezt már nem használja, szezonban a padló mindig fehér a napi takarítás után használt dúcfehérítőtől. Még a finom por, mely a dúcok belsejét mindenkinél fedni szokta, sem kívánatos. Ezt permetezővel addig fújatja, amíg a fa eredeti színe teljesen nem érvényesül. Minél pormentesebb a környezet, annál jobbak lesznek az eredmények, és a galambásznak sem mindegy, hogy mit szív be a dúcban. Versenyzőit fészekre zárja, ami nagy előnyt jelent, mivel így a dúcban a szárnycsapások nem teszik porossá a levegőt.
Az állomány összetétele a másik téma, amiről azt gondolom, hogy mindenkit érdekel. A genetikai háttér igen igényes beszerzések révén egyértelműen az elérhető legnagyobb gyorsaság felé mozdult el. Rendkívüli díjérzékenységet mutatnak a Heremans galambok, de éppen a legjobb példányok esetében merül fel az 500 km fölötti versenyeztethetőség kérdése. Ki ne félne betenni egy nehezebbnek ígérkező hosszútávra egy olyan galambot, amely rövidebb utakon is mindent kiadott magából, és jószerivel csak a testvérei voltak képesek addig legyőzni? Márpedig itt egymás mellett ülnek olyan középtávos galambok, amelyek egyenként is szinte bárkinek az élete galambjai lennének! Hasonló tulajdonságokkal bírnak a van den Bulck galambok, ami nem váratlan, pusztán rendkívüli keresettségükből kiindulva sem az, de elsősorban azért, mert kitenyésztésüknél fő szerepet kaptak a Heremansok. Szintén az „új hullámot” képviselik a Frederick Philippe galambok. Ezek referenciája egyedülálló, bázis párjától két olyan galamb kelt, melyek olimpia győztes galambot adtak, az egyik Lengyelországban, a másik Portugáliában!
Ferenc igen értékesnek tartja az az örökítőképességet, mely a Koopman galambokkal, mindenekelőtt „Bukta” révén kerültek be az országba. Igen jó gyorsaságuk mellett ezek rendkívüli küzdőképességet mutatnak a hosszabb és nehezebb versenyeken, ami éppen a minél gyorsabb galambok beszerzésére való törekvés miatt értékelődött fel. Az eredetihez közel eső formában való hozzáférés már alig lehetséges. Ez azonban nem is annyira fontos, amit be fogunk látni, ha megértjük (és elfogadjuk) Ferenc tenyésztési filozófiáját.
Kezdjük talán azzal, hogy a klasszikus értelemben vett, eredményes postagalamb törzsek már nem léteznek. Van három kategória, a minél gyorsabb galamboké, az egynapos hosszútávra specializált galamboké és vannak a maratonosok. Ezeken belül a családi különbségek már rég elmosódtak, amennyiben azt a kört nézzük, ahol az eredményesség a prioritás. Vannak rendkívüli tenyészgalambok, melyeket érdemes favorizálni az előny miatt, amit utódaik megkaphatnak. Ezek közeli leszármazottait érdemes keresni. Az utódok között fogunk találni olyat, olyanokat, amelyek ezt az előnyt továbbviszik, sőt többre is képesek, mint az ős. Nincs értelme újra és újra visszanyúlni a kiinduló galambhoz, mert minden ilyen alkalommal kidobjuk azt a munkát, azt az előnyt, amit egy, vagy több nemzedék szelekciójával elvégeztünk, megteremtettünk. Tehát nem kell foglalkozni a tisztavérűséggel. Azt a minőséget, azt a kedvező képességbeli kombinációt kell fenntartanunk, sőt fokoznunk, ami az őst értékessé tette.
Az ankeri időkben jó módszer lehetett a törzsépítés, mivel azon jól sikerült külföldi behozatalok, melyek elit helyről jöttek, és értékességüket bizonyították is, a kor sajátosságai miatt ritka esetek voltak. Ezek biztosítottak akkora előnyt a korabeli mezőnnyel szemben, hogy elegendő lehetett azt csupán megőrizni, esetleg évtizedekig is. Ma már azonban a magyar mezőny gyorsan fejlődik, a jó beszerzések gyakoriak, és a különbség sem akkora már a színvonalban. Aki csupán meg akar őrizni egy állományt, az gyorsan lemarad.
A Koopmanokra visszatérve, ezek kulcsszerepet játszottak a Pintér dúcok felemelkedésében. Időközben igen erős szelekció alá lettek vetve. Az értékük megtartásának nem a legjobb módja a szoros rokontenyésztés, sokkal jobb ötletnek bizonyult azon keresztezett versenyzők, esetleg féltestvérek tenyésztési célú párosítása, melyek kiemelkedően teljesítettek a versenyeken, és azokat a jellemzőket, küzdőképességet mutatták, melyek korábban szüleiknél, nagyszüleiknél oly sok örömet okoztak. Emellett többszöri beszerzés történt Peter vd Merwe sztárgalambjának, az Amigo-nak utódaiból, ami korszakos tenyészgalamb, és tulajdonságai alapján hordozza azokat a döntő fontosságú géneket, amelyet Koopman felmenőitől örökölt. Ilyen módon a koopman-féle kiválóság fennmarad, sőt fokozódik, anélkül, hogy telivérekről esne szó. Ez a tenyésztési hozzáállás azokra a tenyész-kiválóságokra is igaz, melyek a Pintér dúcokat ismertté tették. Ma már nem érdemes a Dollár papát, vagy a Tüskét keresni a származási lapokon (noha ott vannak), sokkal inkább legjobb leszármazottaikat, a Harvardot és a Kiscsapost, melyek a kiváló képességet magasabb szinten hordozzák.
Ha egy jó tenyésznek van már olyan utódja, mely többre képes a tenyésztésben, a fentiek alapján nyilvánvaló, hogy az utóbbira kell bízni a dúc fejlődését. Ennek a folyamatnak a gyorsasága ma már döntő tényező. Ha megnézzük a régebbi származási lapokat, 4-5 nemzedék gyakran 20 évet is felölelt. A mai legjobbak már olyan galambokat tartanak, ahol ez a folyamat esetleg csak 6 év. Egyéves győztesnek egyéves győztes fia és így tovább… A genetikai előrehaladás vágtat, a vetélytársak pedig csak a fejüket kapkodják és nem értik, miért estek vissza!
Ferenc a tenyészállományt 16 párra szűkíti idén. Ha hozzávesszük, hogy az eddigiek alapján a bejövők elől az utat elzárni nem szabad, érthetővé válik, hogy miért ad ki annyira kiváló, bizonyított tenyészgalambokat, melyek legtöbbünk legjobbjai lehetnek. 1-2 éve ott is a legjobbak voltak, de nincs megállás. A kiadó fiatalok pedig természetszerűleg a legújabb genetikai sorozatot képviselik. Kipróbálatlan galambok, a legjobbak testvérei. Ez egy komoly esély, egy világszinten is elit tenyésztő húsz éven keresztül meghozott döntéseinek gyümölcséhez férhetünk hozzá a bizonytalanság örök drámájának keretei között.
Molnár Tamás
