A szerző előszava:

– Negyedik alkalommal kaptam lehetőséget interjúra az enesei fiatalemberrel közelgő aukciója kapcsán, viszont még mindig nem volt szerencsém annyiszor írni róla, ahányszor megnyerte pld. a Maraton Bajnokságot……

– Maradjon ez így! 🙂

Az idei év egy hajszálon múlott, erről kicsit később….

Emlékeztetőül az eddig készült riportok 2020, 2021, 2022-ből:

Az enesei Mesterhármas! – Szabó Attila – galambaukcio.hu

Az Aranycsapat 2021….  Szabó Attila – galambaukcio.hu

„Csillagos ötös”! – Szabó Attila – galambaukcio.hu

            Attila állománya -aki még nem ismerné- két meghatározó madárra vezethető vissza. A „Szauervein hím”-re és hajdani Bors László által tenyésztett Maraton Ikon, a „600”-as KH-re. Az első kimagasló eredményeket elért galambja a Hu-2001-50-18103 tojó volt, amely amellett, hogy Rövidtávú Champion első lett az akkori 15. Nyugat-Pannónia Kerületben, 2004-ben Brüsszelből országos 6., Liege-ből országos 7. helyezést ért el! A „103”-as tojó lett  „Szauervein hím” párja. Általuk jött létre tenyészetének alapköve a Hu-08-11-38773 KH, amely többek között 2010-ben Maraton Champion 1., 2011-ben a 11. Győr Versenykerületben a Hosszútáv Kategóriában a legkisebb koefficienssel 1. helyezett. Nem csak tőle, de testvérei, féltestvérei által is kiváló utódok születtek a későbbiekben. A „773”-as KH Bors László sportbarátságának köszönhetően párba kerülhetett a legendás „600-as” lányával, majd ontották a jobbnál-jobb versenymadarakat. Egyikük a Hu-12-M-128913 KH, amely egyévesen a 11.-es kerület Champion 1., a kerületi program végigrepülését követően az Országos Magdeburg verseny győztese 2927 indított madár ellenében! Az Országos Kiállításon „C” Kategóriában már egyéves korában 2. lett! Fészektestvére, a Hu-12-M-128912 KT pedig 2015-ben a Maraton Klub Champion 1.! Utódaik a későbbiek során még említésre kerülnek…

– Mielőtt folytatom felhívom a figyelmet egy kuriózumra! Az AUKCIÓN  fellelhető a „Hu-07-11-25600” KH egy szorosan rokontenyésztett KÖZVETLEN gyereke!

Idén Attila a „600”-ast korára való tekintettel párjával egy külön helyre tette, hét fészekaljból 4 utód született. Kettőt megtart magának, egyet egy jó barátja kapott meg, egy megvásárlására ezúton biztosít lehetőséget! Éljünk vele! Ki tudja, a tavasszal 18. életévét betöltő madár még hány utóddal örvendezteti meg e nagyszerű közösséget! Laci-bácsi tiszteletteljes kérése volt, hogy a „Király” és a „600”-as soha se kerüljön a győri kerületnél messzebb. A vidám emlékét őrző matuzsálem KH a riport közben is épp volierében „okvetetlenkedett”…..

Attila, az állomány főként középtávon, erősebb-középtávon való gyorsítása érdekében Tóth Imre -Balatonkenese- sporttárstól hozott erősítéseket, melyeket sikeresen bekeresztezett. Az új hullám tagjai nagy mértékben hozzájárultak a 2024. Kisalföld Versenykerület Középtávú Bajnokság 6. helyéhez, közvetve a Kerület Általános Bajnoka cím megnyeréséhez! Nem elhanyagolható tény a versenydúcban a Hu-2021-11-73944-es részben Tóth Imre madár jelenléte, aki többek között Magdeburg Szuperkupa 1. díjával és további 9 helyezésével sokat hozzátett e kiváló eredményekhez. Idénre kitűzött céljai között prioritás a kerületi hosszútáv megnyerése volt, az egész szezon ennek lett alárendelve. A továbbiakban is természetes módszerben tartott versenygárda több kimondottan nehéz útról kimagaslóan szerepelt, így jóval elvárás felett teljesítettek!

Főbb eredmények 2024:

– 11. Kisalföld Versenykerület Általános Bajnoka!

– 11. Kisalföld Versenykerület Hosszútáv Bajnoka!

– 11. Kisalföld Versenykerület Szuperhosszútávú Bajnoka!

– 11. Kisalföld Versenykerület Totál Bajnokság 1.!

Nemzeti Bajnokság – Maraton 1. !

– Magyar Maraton Klub Bajnokság 2. !

– 11. Kisalföld Versenykerület Középtáv 6.

Ha figyelembe vesszük, hogy a kezdő taglétszáma a kerületnek 2024-ben 190 küldő tag, ezen eredmények nívója hatványozódik!

– Nézzük az ide vezető úthoz kronológiai sorrendben a lényegesebb történéseket…..!

2024.06.03. A Kisalföld Versenykerület által rendezett Dessau verseny sokak későbbi eredményeire rányomta bélyeget. Akkor és ott  pontosan mi történhetett, azt még mindig csak találgatják. Ami biztos, hogy a 176 küldő tag 2764 galambjából a verseny napján éppenhogy csak egytizede érkezett haza otthonába. Attila kerek 100 madarat kosarazott, aznap 22-t rögzített, csapatával Aranyérmes lett! Másnap újabb 22 érkezett, listára több mint 30%-ot rakott, kérdés nem maradt az állomány minőségét és állapotát illetően…..

A 2024.06.16.-i rendezett Észak-Nyugat Magyarországi Szuper Kupa Magdeburg versenyről, a Hu-2021-11-73944-es -részben Tóth Imre madár- 174 tenyésztő 1634 madara közül 1. díjat repült! Attila csapata kerületi  2. lett.

2024.06.29.-én az Országos Magdeburg következett. 510 tenyésztő 5176 madara startolt el 06:10-kor. Rendkívül nehéz út, mindössze 41 madár volt képes 1000 m/p feletti érkező sebességre. Attila 10 galambjából kettő 1000 m/p felett érkezett, 10 kosarazottból tízet listára tett! Országos csapat 5., kerületi csapat 1.!

A forma kiválóan időzített, várható volt egy újabb nagy robbanás Maratonról. Ugyanis mindeközben a Maraton Klub által rendezett Cloppenburg versenyről 06:30-as starttal úton volt 6 madara hazafele. A táv ezúttal 873 km! Országos 2.-ként a Hu-2021-M-170930-as hím 30.-án 06:58-kor érkezett! Attila csapata országos 1., a kosarazott hatból utolsóként érkező  34. lett! 2.,4.,11.,15.,31.,34. a helyezési sorrend……!

– Kijelenthetjük, hogy ezen a hétvégén ennek az állománynak nemigazán volt ellenfele!

2024.07.20.-án a Pannon Maraton Klub országos Rostock versenyére 270 tenyésztő 1560 madarat kosarazott. Attila madarai innen csapat 2.-ak lettek!

2024.07.27.-én a kerületi utolsó hosszútávú út a várható rossz időjárásra való tekintettel nyugatabbról, Lauda-ból (DV) lett megrendezve. Indult 80 tenyésztő 762 madara. Még a másnap reggel érkezők is listára fértek. Attila 10/9-et fel is tett, újra Csapat 2. lett! Ezzel egyidőben a 11. Kisalföld Postagalamb Versenykerület Hosszútávú és Szuperhosszútávú Bajnoki cím birtokosává vált.

Párhuzamosan a kiváló, főként hosszútávú szereplésekkel, a Maraton Bajnokság három útjából kettőt csapatban megnyert. Mindössze egy sikerült a megszokottnál gyengébben, az első útról csapat 6. lett, ez viszont elég volt ahhoz, hogy pár ezreddel lemaradva a hatodik győzelemtől idén ezüstérmes legyen. Az utolsó úton Lingen versenyről 912 km-ről a korai start és ideális körülmények miatt az országba 25 galamb haza tudott érkezni, ebből Attilának 4 db!

– Az utolsó két, 21:10 és 21:13-kor a dúcba érkező madár !ha! ismétlem, !ha! helyet cserélt volna!..…  – de nem folytatom a történetem…- 🙂

– „Mindig az lesz adott év bajnoka, aki a legkevesebbet hibázza!”

A Hu-2018-M-153510-es KH X „260” KT lánya, a Hu-2022-M-177310-asaz egyetlen 5 út 5 helyezett Hosszútávú Champion tojó a kerületben, természetesen 1.! Fészektestvére, a Hu-2022-M-177309-es hím a Világ Legjobb Galambja Hosszútáv kategória 2.-ja a kerületben! A „310”-es tojó tíz, míg a „309” hím testvére kilenc helyezett.

2024.07.14.-én az Észak-Nyugat Magyarországi Szuper Kupa Berlin-dél versenyéről 583 km-ről 137 tenyésztő 1390 galambja ellenében a testvérpár egy perces különbséggel harmadik és negyedikként érkezett! A kerületben ugyanekkor 100 tenyésztő 1062 galambjából 2. és 3.-ak lettek!

A Hu-2018-M-153510-es KH édes testvére a bevezetésben említett Hu-12-M-128913 KH. Mindössze 4 hím tudta idén megcsinálni az 5 út 5 helyezést hosszútávon a kerületben, ebből kettő a”913”-as KH négyéves fia! Az igen előkelő helyezésekkel bíró Hu-2020-11-53833 hím Champion 2., míg a Hu-2020-M-164460 hím Champion 4. lett!

Hu-2018-M-153510-es KH szintén édes testvére, a Hu-12-M-128912-es KT aki a „13”-as KH fészektestvére egyben. Utolsó fia, a Hu-21-M-170912 KkH 2023.-ban Maraton Champion 1., 2024.-ben ugyanezen kategória 9. lett!

A fenomén Hu-2022-M-177355-ös hím származását tekintve a „34”-es Olimpikon X egy Harmath Gábor sporttárs által tenyésztett galambból született. Maraton Champion, két előkelő repüléssel, ahol országos 11. majd az azt követő úton 4. helyet szállt. Ezek után alig két hétre bekosarazódott a „sorsdöntő” fent említett Lauda (DV) versenyre, ahonnan a dúcba elsőként, kerületben 17.-ként érkezett!

Említésre méltó madár továbbá a Hu-22-M-177317 KkT, aki Lingen versenyről 912 km-ről repült országos 2. helyet, Nemzeti Arany-gyűrűs első madár lett!

A Hu-2021-11-73927-es KkT Országos Teljesítmény Kategória hetedik, 4953 díjkilométerrel!

A kerületben Teljesítmény Tojó Kategória 2., tíz helyezéssel!

Három remek 600 km feletti repüléssel Hosszútávú Champion 3.!

Az egész éves teljesítménye tudatában Általános Champion Tojó 1.!

Az aukcióra felkerült galambok Attilától megszokott minőségben érhetőek el! Mindegyikük szoros rokoni kapcsolatban áll az idén többszörösen Bajnok csapata tagjaival! A vastag betűvel formázott gyűrűszámok tulajdonosai olyan madarak, melyek utódainak bármelyike beépülve állomány szintű minőségjavuláshoz vezethetnek!

– Hajrá Sporttársak!!!! Erősítsetek!!!

Üdvözlettel:

Szalai Gábor