Nagypál László

Valószínű Magyarország legeredményesebb Stichelbaut állománya.

2019-es lengyelországi olimpiára több Grosspaul galamb várja az indulást.

Nagypál László állattenyésztő mérnök végzettségű postagalambász. 1992 óta tenyészti és versenyzik Stichelbaut alapvérű galambjaival. A két Fulgoni vérű tojó és a Németországból behozott Marcel-Desmet bázis hím kezdetben rendkívül szoros, majd a későbbiekben cseppvér tenyésztéssel finomított állomány több mint 800 díjat, csapatgyőzelmet, kerületi, Royal bajnokságot, Nemzeti bajnoksági élhelyezést nyert. A Grosspaul galambok előnye, erőssége, hogy 5 éve a Royal sorozatban 10.000 körüli induló létszámmal szemben és mintegy 200 km széles átrepülési sávból versenyeznek, így a galamboknak a jó fizikumon, a gyorsaságon kívül, okosnak és önállónak is kell lenni.

Az árverésen a jelenlegi Nemzeti bajnokság élhelyezett és Royal Derby bajnokságban 5-10 ezer induló galambbal szemben eredményesen szereplő legjobb tenyész és verseny galambok, bel-, és vonaltenyésztett utódait, testvéreit árverezi. Mai beltenyésztett madarai származásában, így az árverezettek között is átlagban, 40-50-60-70-szer szerepelnek az állomány alapítók. A külföldi galambok közül a Norbert Normann galamokat, hosszútávú frissítésre hozta állományába a szintén Stichelbaut véralap miatt. Ezek letenyésztése megtörtént, így eladó sorba kerülnek. (Versenydúcban több eredményes utódjuk van.)

A Peter van de Merwe galambok még abszolút nem lettek kipróbálva, hisz másfél éve kerültek megvásárlásra és fiatal koruk miatt a 2018-as szezonban nem kerültek tenyésztésbe.

Grosspaul dúc jelenleg 35 pár tenyészgalambból, 150 özvegy hímből és azok párjaiból tevődik össze. A technológia nagyon jó minőségű takarmányra (Royal Selection, Röhnfried) épül. A kiegészítők tekintetében a prémium minőségű (Belgica de Weerd, Aviform, Röhnfried) termékeket használja.

Nagypál László az elmúlt 10 évben az alábbi nyugat-európai dúcokban tett látogatást.

Engels, Verbruggen, Vandeenabeele, Bosua, Peter van de Merwe, Vandenhejdee, Ejerkamp, Erik Limburg, Normann, Sangers, De Weerd, Venstra, Schele, Gino, és további 30 tenyésztő.

GROSSPAUL-DÚC

300 – 900 km

Stichelbaut törzs 25 éve tenyésztve

Bázisgalambok: Fulgóni vérvonal /333-2643-Gabi hím/

 2015-2018-as eredmények:

Magdeburg                        750 km 3.100 galamb                    3, 4, 5, 14, 16     1.csapat

Kriwitz                                  810 km 2.395 galamb                    2, 12, 20, 35, 38                1. csapat

Komutov                             560 km 6.391 galamb                    2, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10         1. csapat

Halle                                     690 km 2.396 galamb                    3, 11, 12, 19                       1. csapat

Komutov                             560 km 2.486 galamb                    1, 22, 23

Döbeln                                 600 km 5.184 galamb                    4, 5, 17

Halle                                     690 km 3.177 galamb                    1,

Jihlava                                  340 km 8.826 galamb                    1, 2, 8, 14, 15                     1. csapat

Kuty                                      210 km 6.846 galamb                    1, 2, 3, 4, 7, 10, 15           1. csapat

Jihlava                                  340 km 12.684 galamb  3, 5, 6, 11                            1. csapat

Kuty                                      210 km 4.842 galamb                    1, 2, 6, 10, 11                     1. csapat

Jelenlegi tenyészgalambok 30-40-70-szer birtokolják a bázisgalambok génjeit, rendkívül beltenyésztettségűek, nagy valószínűséggel örökítik a pozitív tulajdonságokat a gyorsaságot, távtűrőképességet, küzdeni tudást.

– 3 kerületben és a Royal Derby-ben bajnoki címek

– 2005-ben Budapest Bajnok

– 2017-ben Anker Nemzeti Bajnokság 4. helyezés

– 2018-ban Anker Nemzeti Bajnokság 2. helyezés

– 177349-es Zita tojó 2-szeres Olimpiai résztvevő

-több olimpiai részvétel

– 2018. G. kategória Nemzeti 1. Ász, Olimpiai várományos

– 2018. Teljesítmény kategória Nemzeti 1. Ász, Olimpiai várományos

– 2018. D. kategória Nemzeti 4. Ász, Olimpiai várományos

– 2018. E. kategória Nemzeti 5. Ász, Olimpiai várományos

Bázis Stichelbaut vérvonalhoz bevált vérfrissítő vonalak:

– Engels  /Marieke – 231, Den Ace – 178/

– Van Loon  /Original és Eijerkamp galambok – Gonzales, Don Leo, Ché, Chicago/

– Freddy Vandenheede  /Freddy, Limoges, Annelis, Moondog, Marius, Matheo-Morgana/

– Heremans

– Norbert és Filip Norman  /Zorro, National, Mozes/

Versenyzési módszer: klasszikus özvegység hímekkel, 2015. előtt természetes módszer