A szerző előszava:

Alakul úgy az élet, hogy -mi írók- kilépve a komfortzónából egy teljesen más célközönségnek próbáljuk gondolatainkat átadni, papírra vetni. A mese az őszinte ember szava, mely tele van szeretettel. Azért különleges, mert mindig lesznek a közelében gyerekek. Kisebbek-nagyobbak, álmosabbak, élénkebbek. Sokfélék, de mind vágyják, hogy bemutatkozzon nekik a világ. A világ mely rájuk vár. A saját és szüleik világa. Olyan eszköz szülő és gyermek között, amivel még szorosabbá válik a kötődés, hosszabbodik általa az egyébként oly kevés „közös idő”. Fejleszthetjük a képzelő erőt, logikát. Az „Érdi Mesék” mesepályázatra készült alkotásommal ezúttal a 124 pályamű közül nem sikerült a díjazottak közé kerülnöm, viszont a mondanivalójaként egy rendkívül színes sportot szerettem volna megismertetni az olvasókkal. Egy életformát, mely sokszor meseszerű, és valljuk be felnőttként is tele van izgalommal! 🙂

Patrik és a postagalamb

Messze-messze hegyvidéken kerek erdő közelében élt egy kisfiú, akit Patriknak hívtak. Életvidám, állatszerető, meleg szívű, gondoskodó. Két éves lehetett amikor először találkozott postagalambokkal apukája dúcában, hamarosan már önállóan etette-itatta őket. Tavaszodott, a madarak párt választottak majd fészket építettek. Patrik észrevette, hogy az egyik fészekbe tojás került. Kérdőn nézett édesapjára, aki azt válaszolta:

– Ha elég türelmes leszel, 18 nap múlva egy kisgalamb fog kibújni a tojásból!

            Patrik türelemmel várt. Teltek-múltak a napok és egyre izgatottabb lett. Aztán ahogy apukája mondta, a 18. napon megtörtént a csoda. A tojásból egy aprócska galamb kelt ki. Nap-napot követett, a kisgalamb egyre jobban növekedett. Egy hetes korában jobb lábára gyűrű került mely a 2019-es sorszámú lett, hiszen Patrik 2019-ben született. Pár napra rá már látszódott tollain milyen színű lesz:

– Apa, apa, vörös! -Kiáltott fel Patrik, a kölyök pedig a „Vöröske” nevet kapta.-

Egy hónapos volt mikor először elhagyta fészkét, az ablakon keresztül kinézett a nagyvilágra. Valami leírhatatlan érzés járta át testét, szárnyai a levegőbe vágytak. Olyannyira ügyeskedett, hogy hamarosan már fel is tudott emelkedni. Először csak egyik tetőről a másikra, majd pár kört írt le a dúc körül, később akár fél órát is repkedett.

Patrik a játszóházából figyelte Vöröske minden mozdulatát, a hosszabb repüléseknél aggódva várta hazatérését. Vöröske rendre a faház tetején landolt, köszöntötte Patrikot, aztán együtt játszottak még be nem esteledett. Igaz barátok lettek. Patriknak volt egy kis beszédkésése, nehezen értette meg magát a világgal. Kapóra jött egy társ akivel kitalálták egymás gondolatát anélkül, hogy bármelyikük megszólalt volna. Vöröske minden reggel elkísérte Patrikot az óvodába, útközben jutott idő szavakat gyakorolni. Szépen egyiket a másik után, ahogyan nemrég Vöröske szárnyaival repülni tanult, úgy kezdett Patrik egyre jobban belejönni a beszédbe. Vöröske az óvoda ablakpárkányán ülve várta barátját mikor végez. Patrik morzsákat tört pogácsájából és azzal etette napközben. A hazafelé úton egy nap Patrik meglepte egy versikével melyet az óvó néni, aki tudta mennyire szereti a madarakat tanított neki….

Pünkösdi királyság kertjében,
annak is a szegletében fehér kápolna áll,
kicsiny harangocska
 benne hangosan kiabál!

Vörös galamb szállott reá
csőrében virágszállal, hisz
ez a kert tele volt gyönyörű
sárga rózsaszállal.

Megszólalt a galambocska:
– Dalolj nekem harangocska!
S a kis harang meseszépen dalolt,
ahogy a galambocska szeretettel feléje hajolt…

Eljött a nap mikor Patrik apukája elmondta, hogy a postagalmboknak van egy különleges képessége mely szerint bárhova a világba elviszik őket, ők mindig hazatalálnak. Vöröske hamarosan elég érett lett ahhoz, hogy elkezdjenek gyakorolni vele. Először csak az utca végére vitték, majd egyre messzebb, még messzebb, így lassan elérték a 100 kilométert. A kisgalamb, aki nemrég még a dúca ablakában vágyakozva nézte az eget, mostanra készen állt, hogy akár versenyen is részt vegyen. Patrik a tréningek alkalmával, mielőtt a ládából kiengedték volna barátját, elmondta a legfontosabb teendőket ami a jó versenygalambnak a sikeres hazatéréshez kell:

– Használd az eszed, a különös tájékozódó képességed! A lehető legrövidebb utat válaszd, légy bátor és nagyon vigyázz magadra! Szeretlek! -Majd megölelte-

Patrik apukája régóta versenyzett kedvenceivel, így meg tudta tanítani, milyen vitaminokra és takarmányra van szükség ahhoz, hogy könnyebben haza tudjon térni akár egy másik országból Vöröske. Az első versenye hétvégére esett, hét elején már el kellett kezdeniük felkészítését. Hétfőn a vízébe vitamin került, melyet kedden megismételtek. Szerdán teát kapott citromlével, majd csütörtökön szénhidrátokban gazdag kukoricát. Pénteken, a verseny előtti napon már csak reggelizhetett, este utaznia kellett.

Patrik barátai is elköszöntek tőle, szerencsés utat kívántak Vöröskének. Az autóban még kapott néhány jótanácsot, hogy a hazaúton baj ne érhesse:

– Vigyázz nagyon magadra, várunk haza apával! -mondta Patrik, majd szeretettel megölelte…-

Patrik nagyon izgult mikor barátja elutazott a nagy kamionnal, amiben több ezer társával a start helyszínére tartottak. Éjszaka sem tudott jól aludni, apukája nyugtatgatta, erre készítették Vöröskét mióta kibújt a tojásból:

– Vöröske anyukája és apukája is kiváló versenygalambok! A vérében van a győzni akarás, a testében fáradhatatlan izmok, a fejében rendkívüli tájékozódó képesség. Hidd el, minden rendben lesz kincsem!

Szombat kora reggel Vöröske ébredés után már leskelődött a kamion ládájának ablakán. Újra elkapta valami furcsa érzés amit honvágynak nevezünk. Kisgalamb kora óta nem érzett hasonlót, arra koncentrált amit Patrik a tréningekkor mondott neki:

-„Használd az eszed, a különös tájékozódó képességed! A lehető legrövidebb utat válaszd, légy bátor és nagyon vigyázz magadra! Szeretlek!”

Ezúttal azonban az ölelés elmaradt, ami nagyon hiányzott…

Használnom kell az eszem, a lehető legrövidebb úton sietni haza, közben pedig vigyáznom kell magamra.

– Szeretlek! -kiáltott fel Vöröske-

Megtörtént a start, a kamion ládáinak ajtajai lenyíltak és több ezer postagalamb a levegőbe emelkedett. Óriási zűrzavar keletkezett, mindenki más-más irányba szeretett volna repülni…

Vöröske elkiáltotta magát:

– Sorakozó! Sorakozó!!!! Srácok, én haza szeretnék menni! -Majd a tömeg élére állt..-

A többiek felfigyeltek szavaira, szépen rendeződtek. Pár kört még leírtak a levegőben, aztán a nap irányába elindultak otthonuk felé. Patrik és apukája a dúcban tüsténkedett, megfelelő fogadtatásban szerették volna részesíteni a hazatérő fáradt Vöröskét.

– Elérkezett az idő, hamarosan fel kell tűnnie a horizonton!  -mondta apa-

Patrik szíve hevesen kalapált, apukája szorosan átölelte, nyugtatgatta:

– Ne izgulj ennyire életem, Vöröske fel van készítve! Kiválóan tréningezted és etetted!

Hamarosan egy kis pont tűnt fel a kéklő égen. Ahogy közeledett Patriknak már egyértelmű volt, hogy ez nem lehet más mint Vöröske! Leírhatatlan örömmel ugrott fel a székről és rohant irányába. Vöröske kisvártatva landolt, és üdvözölte rég nem látott barátját. Patrik megsimogatta, szeretettel átölelte, majd nagyon finom vacsorát adott neki. Később kiderült, hogy erről az útról ő volt a leggyorsabb madár, Vöröske lett a verseny győztese! Patrik szívét büszkeség töltötte el, ettől kezdve még elválaszthatatlanabbak lettek. A díjkiosztó ünnepségre együtt mentek, ahol serleggel és oklevéllel jutalmazták a bámulatos teljesítményt. Bár beszélni nem tudott, ahogy Vöröske Patrikra nézett mindenki tudta, hogy ezt a sikert együtt érték el.

            Az idő telt-múlt Vöröskének megtetszett egy kislány postagalamb „Dereske”, olyannyira, hogy randizni kezdtek. Hamarosan saját fészket építettek, később a fészekbe két tojás került. Tizennyolc nap telt el mikor két apró kisgalamb bújt ki a tojásokból, akik a „Vörösdereske” és a „Hanna” nevet kapták. Hannácska jobb lábára 2021-es feliratú gyűrű került, hiszen Hanna, -Patrik húga- 2021-ben született. Patrik időközben képzett postagalambásszá cseperedett, pontosan tudta hogyan nevelje a fiókákat, miként képezze őket, hogy később olyan kiváló versenygalambok legyenek mint apukájuk, Vöröske!

– De innentől ez már egy másik történet………

Üdvözlettel:

Szalai Gábor postagalambász,

– Patrik és Hanna apukája-