A Galambaukció oldal olyan magyar galambászok genetikai eredményeihez enged hozzáférést, akik évtizedek óta nyernek, és mintául szolgálnak számunkra. A minta nem csak arra vonatkozik, hogy mi számít igazán jó és tartós eredményességnek, nem csak galambjaik biztosítják az előbbre jutás esélyét sokunk számára, hanem a gondolkodó követők számára módszereik eligazítást jelentenek, hogy mik a helyes eljárások és döntések, ha javulni szeretnénk. Akik szerint minden lehetséges módon meg kell teremteni a galambok komfortját, egészségét és versenyformáját, akik szerint az eredmény a befektetett munka matematikai egyenlege, másképpen fogalmazva minden dolog számít, azoknak tulajdonképpen igazuk van, csak éppen olyan sokat mondanak, hogy igazából semmit sem mondanak vele. Nagyon kevesen tehetik meg, hogy minden apró előnyt fel tudjanak halmozni, mert mindent megtesznek, aminek valamiképp köze van, vagy köze lehet a győzelemhez. Aki úgy gondolja, hogy ezt csinálja, de közben egyedül galambászik, munka mellett galambászik, főleg pedig ha nagyobb létszámot tart, akkor valószínűleg becsapja magát. A nagy bajnokok történeteinek tanulsága szerintem az, hogy hogyan rangsorolják a teendőket és a döntéseik mögötti szempontokat. Magyarul az, hogy mik a legfontosabb dolgok, és valószínűleg akkor járunk jól, ha ezt értjük meg és ebben követjük őket. Bocsássanak meg az általános bevezetőért, de Pintér Zsolt bemutatása gyakorlatilag szükségtelen a magyar galambász-közösség számára. Aki megkísérelné, annak olyan hosszan kellene írni, ami túlfeszítené egy aukciós bevezető szöveg műfaji kereteit, vagy pedig kétségbeesetten kellene keresnie a szuperlatívuszokat és halmozni a felkiáltó jeleket, amit nem tartok jó ötletnek. Ehelyett inkább hadd osszam meg Zsolttal történt beszélgetésem kivonatát.
Zsolt, mesélj kérlek a 2022-es eredményeidről!
Ennek az esztendőnek a legszebb eseménye a galambászat terén természetesen a hat galambom kijutása az olimpiára, még ha az alapjául szolgáló versenyek tavalyiak is. Ami az idei versenyeket illeti, a tagszövetségben sikerült győzedelmeskedni a rövid, közép és általános távon.
Büszke vagyok a Lipcse országos versenyen (673km, 6470 galamb) elért eredményre, ahová 11 galambot küldtem, és ebből hat az első 2%-ba érkezett! Ez a második csapatot érte országosan.
Országos második lettem a rövidtávú csapatbajnokságban,
Harmadik a Deli Ferenc emlékversenyen, és hetedik az Anker bajnokságban.
Öt kategóriában lett országos első galambom, egy második, egy pedig harmadik lett.
Muszáj kiemelnem egy kimagasló teljesítményt, amit a Rihanna Junior nevű galambom ért el. 2022-ben öt kategóriában is országos első lett, amihez hasonló azt hiszem, még sosem történt, mióta csak létezik ez az értékelési forma! Az A, a D, a világ legjobb galambja rövid táv, a világ legjobb galambja általános táv kategóriát egyaránt nyerte, mint ahogy a rövidtávú ászgalambok között is első lett, a hímeket is verve. Két év alatt 20 helyezést hozott, melyből 15 esetben a 3%-on belül végzett.
Hogyan sikerült ilyen jó galambot tenyészteni?
Életem két extra galambját raktam párba korábban, a Harvard Juniort és a Rihannát. Nem csak kiváló versenyzők voltak, hanem különleges tenyésznek is bizonyultak, számos rokonuk és leszármazottjuk vált győztessé nálam és testvéremnél is. A két olimpikonból kelt tojót nem akartam eladni, ezért Kovács Gabi barátomnál „helyeztem el”, aki egyik legjobb galambjával (országos 2. H kategóriában) tette párba, és abból hoztam vissza őt. A galamb totál özvegységi módszerben repült. Több hímmel is párba került a szezon során, úgy láttam, szinte mindegy neki kivel „kavar”, egyszerűen ő gyorsan szeretne hazaérni, ami a legtöbbször sikerült is.
Akkor ez a galamb repülte össze számodra az idei eredményeket?
Dehogy, szerencsére számos jó teljesítményű galamb van a dúcban. Ismét sikerült minőségi egyéveseket tenyésztenem és így egy picit tudtam pótolni azt a hatalmas űrt, amit a 6 olimpiás galamb versenydúcból való kikerülése jelentett. A Rihanna Jr.-on kívül példaként említhetem Black Jack-et vagy akár a Lilit. A Lili a leggyorsabb egyéves tojóm volt és nem utolsó sorban a Black Jack apai féltestvére. Ugyanis mind a két szuper egyévesem a Deres hím közvetlen gyereke! Vissza kanyarodva a Black Jackre.
Régóta szerettem volna egy igazán jó feketét tenyészteni és nagyon örülök, hogy sikerült. Egyévesen ragyogó teljesítményt nyújtott. Apja a Deres Bulck hímem, ami költötte többek között a Silver Wing-et (országos 1. ász sport G.-ben, olimpiai galamb Romániában 2022-ben) a Miss Prágát (országos 1. díj Prágából, országos 1. ász sport D.-ben, olimpiai galamb Romániában 2022-ben) és a Lilit, aki most egyévesen országos 6. és 8. ászgalamb lett. Az anyját Peter van de Merwe tenyésztette, nem másból, mint a Harvard Juniorból, aki ragyogó tenyész lett a Merwe dúcban. Már említettem, hogy a Rihanna Jr. tojóm nagyapja is. Igazság szerint ebből a Black Jack-ből nem sokat néztem ki. Még az is felmerült, hogy selejtezem a versenyek előtt, mert alkalmatlannak gondoltam még egy sima helyezésre is a nagy testmérete miatt. Végül, ahogy egyébként szokásom, megadtam a lehetőséget a bizonyításra, és a galamb be is bizonyította, hogy mennyit értek én a galambászathoz, hát semmit! Másoknak is azt javaslom, hogy ne ítéljünk kézből, csak a kosár számít!
Tréfádhoz kapcsolódva hadd jegyezzem meg, hogy valamit azért mégiscsak érthetsz a galambokhoz, mert három éve egy interjúban elmondtad, hogy bár biztosan nem tudod, de úgy érzed, hogy a deres Bulck hím ragyogó tenyész lesz! És az is lett. Mi a helyzet az újabb beszerzésekkel, merre fog alakulni az állományod?
Kis létszámban hozok csak új galambot, az állomány mérete mást nem is tenne lehetővé. Cserében viszont a legmagasabb minőséget célzom meg. Nem az a fajta galambász vagyok, aki már a vásárláskor azon gondolkozik, hogy hogyan kaphatna vissza valamit a költségekből, és nem hangoztatom, hogy ez vagy az a beszerzés mennyire extra. Én csak akkor mondok ilyet, amikor már a fiai nyernek. A mostaniakat sem szeretném elkiabálni, de olyan galambok testvérei, féltestvérei, gyerekei, szoros rokonai kerültek újonnan a dúcba, mint pl. Világ legjobb galambja középtávú madár győztese, Világ legjobb rövidtávú kategória győztesének testvére, féltestvére, stb….
Pár éve említetted, hogy azért a hosszútáv a legfontosabb számodra, mert ott számít a legtöbbet maga a galamb, olyannyira, hogy más alig fontos. Továbbra is így gondolod?
Ha lehetséges, még annál is jobban. Állást változtattam, ezzel még kevesebb a szabadidőm és ami van, az is kevésbé kiszámítható. Persze nem hanyagolom el a galambokat, de nem tudok olyan hozzáadott technológiai pluszokban gondolkodni, amik nagyban számítanak a sprinteknél, vagy a fiatalok versenyén. A jó galambot teszem az első helyre és a hosszútávot, ahol ez a legtisztábban érvényesül. Természetesen mindenhol szeretnék és szeretek jól szerepelni, ez ne legyen kérdés.
Nem lehetséges, hogy a kevés ráfordított időben is olyan kiforrott technológiát használsz, ami mégiscsak az eredményesség fő oka?
Hadd meséljem el, hogy 2020-ban a fiataljaim belecsúsztak egy katasztrófa magántréningbe. Nagyon nagy veszteségem volt és jobbnak is láttam nem erőlködni tovább a fiatalok szezonjával. Az volt az érzésem, hogy a legjobbjaim vesztek el, és a későbbiekben be is bizonyosodott, hogy sajnos valóban ez történt. Egyedül csak a Rihanna Jr. lett kiválóság abból az évjáratból, a többiekkel bármit csinálhattam, nem úgy teljesítettek, ahogy azt én elvárom, és ahogy az előtte levő, vagy az utána következő nemzedék tette. 2021-ben megmaradtak a legjobb fiatalok, kiváló is lett az eredmény. Pedig a technológia semmit sem változott az elmúlt években. A tenyészállomány is lényegében ugyanaz volt. Mindez megerősített abban, hogy a legfontosabb a magas minőségű galamb, mivel ha nincs meg a csúcsminőség, az semmivel sem helyettesíthető.
Végezetül mit tudhatunk az árverésre kerülő kollekcióról?
Csak fiatalok lesznek. Korábban párosítottam, ezért többségükben érett utódok kerülhetnek új gazdájukhoz. Az olimpiás galambokat tenyésztésbe tettem és a fiaik máris több, mint biztatóan teljesítettek a fiatalok versenyén. Mindegyik olimpiásból és azok szüleiből lesz fent az aukción fiatal. Igyekeztem minden szuper tenyészgalambom alól fiatalt hagyni az árverésre, így többek között két közvetlen gyereke lesz a Deres Bulcknak is. Direkt „készültek” Bukta és Valentino rokontenyésztett leszármazottak is, mivel ezek számos helyen bebizonyították már állományokat meghatározni képes minőségüket. Véleményem szerint nagyon erős brigádot sikerült összeállítanom!
Nem utolsó sorban, nyugodtan keressen bárki, aki többet szeretne megtudni a galambokról vagy bármilyen egyéb kérdése van, ahogy időm és tudásom engedi megpróbálok segíteni.
Sok sikert szeretnék kívánni mindenkinek és nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket, sikerekben gazdag boldog új évet!