Nyolc éves lehetett amikor az első galambokat hazavitte édesapja, majd 15 év telt el a Komáromi bukó fajta bűvöletében. Az alapokat ez idő alatt tanulta. Több nevet kiemelhetnénk a segítők közül, de legtöbbet Péntek Dezsőnek köszönhet Győrből. Egy komoly állománytól vált meg fájó szívvel, az egyetem után kilépve a nagybetűs életbe nem volt lehetősége, ideje galambászni. Az ezt követő húsz évben galamb sem volt a kezében……

               Mostani munkája -Mezőgazdasági cégcsoport vezetője- utáni pihentető kikapcsolódást keresve kezdtek gondolatai újból a galambászat felé terelődni. Hamarosan felkereste Kovács Zoltán sporttársat Rábakecölről azzal a kéréssel, had nézze meg galambjait. Amikor kézbe fogta az elsőt már tudta, ez a sport lesz a stresszlevezetője. Állattenyésztő mérnökként tisztában volt azzal, hogy három alappilléren nyugszik az eredményes tenyésztés:

– A legfontosabb, a genetika!

– A második, a kiváló genetika kiszolgálása – elhelyezés és komfort -!

-Harmadik, az ellátás!

A legeredményesebb vonalat kutatva azt látta, több Ország Bajnoka mögött ott sorakoznak a Leo Heremans galambok. Így figyelt fel 2019-ben egy PIPA aukción Wim van Tuil által tenyésztett madarak árverésére. Wim van Tuil több száz nemzeti és tartományi bajnoki címe mellett, több mint 400 első díjat szerzett 87 éves korában bekövetkezett haláláig! A Tuil galambok eredményes kombinációkat adtak a Heremans galambokkal. Azzal a gondolattal kezdett licitálásba, hogy egy ilyen eredményes, szépkorú galambász „csak a legkiválóbbak után spaklizhatott”. Alap törzséből próbált megszerezni néhányat. Három tojót sikerült vásárolni, ezek lettek első madarai. -Ekkor még dúca sem volt! – Mire sikerült leszervezni a kiutat a galambokért már bővült a lista három db Herbots aukción vásárolttal. Két Koen van Roy – 2015-2022 között 287 x 1 díj – által tenyésztett Heremans hímmel a „003”-as és „Galantos x 003”-as vonalból, a harmadik madár Josef Kusser által tenyésztett „Nieuwe Olympiade” vonalú tojó lett. Mivel utóbbit személyesen kellett felvennie, hazafelé jövet volt lehetősége még 2 db hímmel kiegészítenie az ivararányt! Egyik a „Nieuwe Olympiade” a másik „Di Caprio” vonalból érkezett. Itt kapott ajándékba egy fiatal kis madarat, amit még pár napig kézből etetett. Ezzel a 4 pár kiválósággal + 1 sírós csipasszal indult el története……

A jelenlegi 28 db tenyész hímből 16 db, míg a 28 tenyész tojóból 17 db szerepelt valamilyen aukciós portálon! Több mint 66% tiszta vérű Heremans vagy ezen felmenőkkel rendelkező! A többiről elmondható, hogy díjrepülő volt vagy díjrepülők közvetlen gyereke, testvére. Minden tenyésznek szánt madár 2 szezonban költ 2 különböző párral, lehetőleg az egyik már bizonyítottan eredményes utódokat adó legyen. Itt eldől marad e neki fészekcella, vagy selejtezésre kerül……..

36 db versenyzőnek van hely a versenydúcban! Csak olyan galamb kezdheti meg a következő szezont, akinek dúcon belül van 1.- 5. helyezése! Jelenleg nincs olyan nála kelt versenygalamb, aminek legalább az egyik nagyszülője ne szerepelt volna valaha valamilyen aukciós portálon! Özvegy hímekkel versenyzik, a tojókkal csak próbálkozott, de nem fért bele napi teendői közé. A hímek Bayers Prémium – Vandenabeele – keveréket kapnak + hántolt napraforgó + mogyoró. A tenyészek, fiatalok özvegyek takarmányát maga keveri. Kiegészítőként elektrolit + probiotikum + jód + vitaminok + nyomelemek  + aminosavak + dextróz + sörélesztőt kapnak, egyszóval mindent amire egy élsportoló szervezetnek szüksége lehet. Mivel a kezdéskor több helyről került be hozzá egyszerre több madár, nem tudta elkerülni a rendszeres, átfogó  gyógyszerhasználatot. Mostanra arra törekszik, ha lehet akkor csak egyedi kezelés történjen. Ha valakinél ismétlődő egészségügyi probléma lép fel az kikerül a dúcból! A kiegészítők mellett tette le a voksot melyekkel célja, hogy minél gyorsabban regenerálódhasson, fel tudjon töltődni a galamb a következő versenyre. András úgy gondolja -szerintem helyesen-, hogy versenyidőszakon kívüli vakcinázással minimál elven is gondolkodhatunk, azaz meglegyen a minimális immunvédelem – alap (kötelező) oltást végzünk -. Gondolkodhatunk továbbá úgy is ahogy ő, többféle használt vakcinával különféle kórokozókkal szemben. Ezek ismétlésével az immunrendszert stimuláljuk, felkészültebbé tesszük a majdani kórokozókkal való találkozásra! A megelőzés a cél mindenek felett! Madarai versenyszezon megkezdése előtt 4-5 tréning utat kapnak ha összejön, majd mennek éles bevetésre. Verseny időszakban nincsenek tréning utak, csak ház körüli szabad repülés! Reggel kiengedi a hímeket annyit repülnek amennyi kedvük van, aztán  vízre és kajára visszamennek a dúcba, de ekkor ő már nincs otthon. Munkából hazaérve megint repülnek amennyit a kedvük tartja. A hosszútávú utak között sem kapnak az ide szánt galambok plusz tréninget, viszont a köztes utakat kihagyva kéthetente kosarazódnak. Kosarazás előtt mindig látják a hímek tojóikat. Van, hogy a hímeket lecsukja a fészekre és a tojókat engedi az előtérbe, de olyan is, hogy ez fordítva történik. Van amikor összeengedi őket, van mikor csak egy pillanatra látják egymást. Mikor mit gondol jónak, főként az út nehézségének függvényében.

Úgy tartja, a rendkívüli eredményes kezdet után is, hogy még csak tanulja az alapokat. Sok sikeres galambásszal történő beszélgetés folyamán mindig elhall ezt azt az ember. Használható, jó gondolatokat amik segítenek a következő lépcső meglépésében. Mástól pedig olyat, miként nem szabad mert az az út zsákutca! Intelligencia kérdése, tudja e ezeket szelektálni az ember. Meg szeretné említeni, és ezzel egy időben megköszönni a jó irányba terelést – az időrendi sorrendet figyelembe véve – Tarczi Ferenc Celldömölk, Pintér Ferenc Gyál, Szalai Gábor Érd, Göndöcs György Kapuvár voltak azok, akikkel eltöltött beszélgetései során a legtöbb olyan eredményesen használható információt, tanítást, jó tanácsot kap-kapott, amik alapján kezd összeállni a „kirakós játék”.

A 29. Bakony És Környéke Sport Klub 2020-as fiatalok versenyén való „szárnypróbálkozás” balul sült el, sok értékesnek gondolt madarat veszített.

2021-ben első főszezonjukon már szépen helyt álltak egyévesei:

Rövidtáv Egyesületi 2.,  Kerületi 7.

Középtáv Egyesületi 1., Kerületi 10.

Hosszútáv Egyesületi 4., Kerületi 25.

Sprint Egyesületi 1., Kerületi 12.

Általános táv Egyesületi 1., Kerületi 16.

– EGYÉVES madarakkal! –

Talán, ami már jelezte, hogy jó úton jár a tenyésztési sémájával, hogy az egyéves kerületi Championok közül Rövidtávon az első 10-ből 4 galamb, Középtávon az első 10-ből szintén 4 galamb, Hosszútávon az első 3 galamb az ő dúcából került ki!

2022 Praha Cista versenyről Kerületi 1,2,3,4,33,36,37,46,48,68,70…/ 1797 galambból sorozata lett aztán az igazi áttörés, innentől kezdve majdhogynem mindig volt galambja a kerületi első 10-ben!

2022-ben második versenyévében a következő eredményeket gyűjtötte össze:

Rövidtáv Kerületi 3.

Középtáv Kerületi 1.

Hosszútáv Kerületi 8.

Sprint Kerületi 7.

Általános Kerületi 2.

2022 Nemzeti Bajnokság:

Rövidtáv Kerületi 1., Országos 17.

Középtáv Kerületi 1., Országos 3.

Hosszútáv Kerületi 5., Országos: 70.

Deli Ferenc Magyar Kupa Kerületi 1., Országos 16.

2022-ben a Magdeburg Benzing Kupa 5/3 befutó-koeff alapján csapat 8.

Az eredményeken jól látszik, hogy a középtávú utakra van kihegyezve az állomány, ez mellett azért vannak galambok, akik hosszabb utakon is fognak egy-egy élhelyezést.

– FIGYELEM!!!

Fantasztikus madarak fotói, eredményei következnek!

HU20-D-552195 „SPARTACUS” KH

1./1041 g. Hustopece 165 km

1./ 668 g. Praha Cistá 2. 347 km

1./ 655 g. Praha Cistá 2. 347 km

1./ 410 g. Jihlava 214 km

3./1797 g. Praha Cistá 1. 347 km

4./ 441 g. Velká Bites 213 km

5./ 689 g. Velká Bites 213 km

6./1855 g. Havlickuv Brod 263 km

15./1366 g. Praha Cistá 347 km

18./1059 g. Velká Bites 213 km

2022 – Világ legjobb galambja Rövidtáv Ker. 1. Nemzeti 5.

2022 – Nemzeti bajnokság Rövidtáv Ker. 1. Nemzeti 19.

2022 – Sport A Ker. 1. Nemzeti 16.

Hu 20-D-552167 „CRIXUS” KkH

1./1797 g. Praha Cistá 347 km

4./ 947 g. Hustopece 165 km

4./ 689 g. Praha Cistá 2. 347 km

6./2586 g. Teplice 424 km

8./ 410 g. Jihlava 241 km

11./ 660 g. Havlickuv Brod 263 km

18./ 528 g. Praha Cistá 347 km

19./1855 g. Havlickuv Brod 263 km

20./ 563 g. Jihlava 241 km

29./ 689 g. Velká Bites 213 km

2022 – Világ legjobb galambja Rövidtáv Kerületi 9.

2022 – Nemzeti bajnokság Rövidtáv Kerületi 3.

2022 – Nemzeti bajnokság Középtáv Kerületi 10.

2022 – Sport A Kerületi 9.

Hu 20-D-552196 „SPICULUS” KkH

2./ 981 g. Luckau 545 km

5./2586 g. Teplice 424 km

27./1336 g. Magdeburg 661 km

55./1415 g. Grimma 1 528 km

2022 – Világ legjobb galambja Hosszútáv Kerületi 11.

2022 – Nemzeti bajnokság Hosszútáv Kerületi 5.

2022 – Nemzeti bajnokság Középtáv Kerületi 11.

Hu 20-D-552233 „FLAMMA” KkH

3./2586 g. Teplice 424 km

3./ 655 g. Praha Cistá 2 347 km

7./ 563 g. Jihlava 241 km

13./ 785 g. Praha Cistá 1 347 km

20./1366 g. Praha Cistá 3 347 km

2022 – Nyugati VersenykerületKözéptávú Ch. 2.

2022 – Nemzeti bajnokság Középtáv Ker. 12.

Hu 20-D-552227 „PRISCUS” KH

2./ 259 g. Jihlava 241 km

4./1797 g. Praha Cistá 347 km

10./ 689 g. Praha Cistá 2 347 km

22./1855 g. Havlickuv Brod 263 km

Hu 21-13-53150 „Mr PRÁGA” KH

2./1797 g. Praha Cistá 1 347 km

3./ 689 g. Praha Cistá 2 347 km

5./ 668 g. Praha Cistá 3 347 km

6./1386 g. Praha Cistá 3 347 km

Hu 20-D-552166 „TUIL GRÓF” KH

5./ 947 g. Hustopece 165 km

6./ 563 g. Jihlava 241 km

7./ 411 g. Velká Bites 213 km

11./ 668 g. Praha Cistá 347 km

Refereniciák nyilvánvalóan ennyi idő alatt még nem lehetnek, de említhető a Hu21-M-167620 hím, mely anyját András tenyésztette. Kovács Zoltán barátjánál érte el kitűnő eredményeit. Anyja Koen Van Roy tól származó “Galantos” unoka lánya.

Hu21-M-167620 H

2. /376 galambból Praha Čistá 351km

2. /454 galambból Jihlava 244 km

2. /615 galambból Praha Čistá 351km

3. /764 galambból  Praha Čistá 351km

3. /1116 galambból Teplice 428km

Ezen élrepülésekkel a Kerületben Rövidtávú Champion 7., egyben 1. az egyévesek között!

Középtávú Champion 1.

Sport G Kategória Kerületi 2., Országos 19.

Világ Legjobb Galambja Középtáv Kerületi 1.

NB Középtáv 2.

Az aukcióra szánt madarak mindegyike a fent említett kiváló ősökkel rendelkeznek, legeredményesebb galambjainak gyerekei!

András, barátom! Ahogy tettem személyesen, most írásba foglalom.

Őszintén GRATULÁLOK az eddig elért, nem mindennapi eredményeidhez! További sok sikert kívánok magam és családom nevében! Továbbra is bármilyen felmerülő kérdésben állok rendelkezésedre, bár a tapasztalatom sokszorosa a tiédnek, a kiváló galambjaid által elért eredményeiddel hamar lekörözöl! DRUKKOLOK!

Baráti Üdvözlettel: Szalai Gábor