Cikkemet Rongits Tivadarról, egy hihetetlenül gyorsan tagszövetségi bajnokká lett sporttársról írom, akiről talán eddig nem sokan hallottak országos szinten, azonban a sport és a galambok iránti szeretete és alázata hiszem, hogy ismertséget fog neki hozni. Persze neki nem ez a vágya, csupán maximálisan ellátja a galambjait, lehetőség szerint napi több alkalommal is takarítja őket hiszen szerencsésen az otthonában dolgozik a fodrászmester. Ebben az évben övé a Kisalföld Postagalamb Versenykerület rövidtávú bajnoki címe.

Tivadar 40 évvel ezelőtt is tartott postagalambokat bizonyos ideig, de abban az időben nem volt akkora motivációja és lehetősége a versenyzést komoly szinten űzni. Később az utca másik oldalán fészkelő gerlék és örvsögalambok takarmánnyal való támogatásában kimerült a madarakkal való kapcsolata. Sikeres, világszintű eredményeket is maga mögött tudó Boxer kutyás múlttal rendelkeznek családi szinten, fia handlerkedett is eredményesen.

A galambászattal újra 2015-ben fertőződött meg, amikor is Holchammer Sándor barátja megnyerte a tagszövetségi bajnokságot. Ekkor határozta el, hogy az állományát megalapítja, Czank Sándortól beszerzett egy kitűnő Gaby Vandenabeele hímet amire a mostani állománya teljes egészében visszavezethető, a tenyészpárok egyik tojó vagy hím tagja ennek a madárnak a leszármazottja. Ez a hím már a Tasi testvéreknél erősíti a tenyészállományt.

Rengeteg segítették galambokkal, a teljesség igénye nélkül ők voltak: Holchammer Sándor, Czank Sándor, Ledó Gábor, Takács Gábor, Adriánék, Szabó László, Rum Gábor, Balla Ferenc, ifj Mitring Imre, Csepi Bence.  Lébényben galambászik, amit köztudottan „kisbelgiumnak” titulálnak a mi vidékünkön. Sok jó galambász, sok jó galamb lakja a települést, egymást segítve és egymással vetélkedve adnak egy nagyon erős egyesületi közösséget a tagszövetségünknek. Lehet rájuk irigykedni, de nem érdemes, mindenki annyit várhat el a galambjaitól amennyit megtesz értük, hát Ők ténylegesen rengeteget tesznek a sikerért.

A galamboknak szigorúan meg kell felelni az elvárásoknak, a szelekció keményen működik, az éveseknek legalább 6 helyezést el kellett érniük a tavalyi évben is. Igyekszik a gyógyszereket mellőzni a felkészítésben, persze ha kezelni kell mert a betegség indokolja akkor azt megteszi, szerencsére az idei rövidtávú szezonban erre nem volt szüksége. Takarítani naponta többször is tud mint kétszer, amikor az fodrászatban nincs vendége a galambok közt tölti az idejét. Takarmányt az Animi’s takarmányait a Hobby-Zoo-tól és Csornáról régi ismerősétől Pölöskei Csabától szerzi be.  Kiegészítőket a Parton, Röhnfied és Jovati termékeit használja, az emésztőt napi szinten cseréli a versenyzőknél.

A galambok a ház körül annyit tréningeznek amennyit akarnak, nincsenek zavarva, az idei évben a nagykocsin kívül egyszer adott nekik egy móvári tréninget. A fiatal galambokat összevárja, hogy összeérjenek a garnitúrák, azok kapnak 4-5 magántréninget a kertületi programon kívül. Fontosnak tartja a fiatalok versenyeztetését a szelekció miatt.

A szezont 42 hímmel kezdte, eddig kettő hiánya van amiből egyet maga szelektált. 2 évesek az öreg galambok, a dúc véges mérete miatt a hosszútávon is meg kell mutatniuk mit tudnak. A fiatalok száma  50-60 darab körül alakul, a tojókat közülük ha nem szán nekik szerepet a tenyésztésben akkor már fészeklakó korban szelektálja mert jelenleg megfelelő számú özvegytojóval rendelkezik. 10-12 pár tenyészgalamb a cél, jelenleg még 15 párnál tart. A csapatválogatásban még nincs könnyű dolga, mert még ki kell ismerni a fiatalokat mit is tudnak az évesek a kétevesekkel szemben. Személy szerint nem féltem Rongits sporttársat a feladattól, a cikk készülésének ideje alatt ígéretesen szerepeltek a madarai a középtávú utakon is.  Végezetül álljon itt pár TOP eredmény galambjaitól amit a www.galambom.hu segítségével gyűjtöttem össze. Azt hiszem bármelyik „újrakezdő” galambász csettintene ilyen eredmények után…

 

 

Teke László