Szomszédja Pierre de Bruijn révén nagyon fiatalon került kapcsolatba a galambsporttal. Öt-hat éves gyerekként volt pár díszes galambja, csirkék és kanárik. Pierre de Brujin látva a díszgalambokat röpködni, nemtetszését kifejezve adott helyettük igazi versenygalambokat. 1977-es halálát követően Huub átvehetett néhány általa tenyésztett madarat és kiegészítőt, minden itt kezdődött……

               Fiatal galambászként az első éviben nem nyert túl sok mindent, aztán 1982/1983-ban minden megváltozott, amikor megismerkedett a nagy bajnok  Thei Bours-szal. Nagyon közeli barátság alakult ki ami azt eredményezte, hogy hetente főleg versenyekkor, Szombatonként meglátogatta. Több tenyész, fiatal és tojás is ingyen érkezett Elsloo-ból Bornba. – Thei Bours nem mellékesen, pályafutása során 24 tartományi győzelmet aratott, az 1994-es Montargis-i olimpián országos győztest állított ki. – Huub-nak innentől több sikere lett. A fiatalként kapott két galambból, mindkettő 1. helyezést ért el és később csodálatos tenyésznek bizonyult. Kiváló keresztezőpartnerként működtek ezek az egyébként 100%-ban Van Loon vérű madarak szinte bármivel. A kilencvenes években Jo van Deurzen híres tenyészpárjából néhány bekerült dúcába. Ebből a tenyészpárból két gyerek nyerte el az 1. és 4. Nemzeti Középtávú Ász címet, “Natascha” és “Ricardo” névre keresztelkedtek. Utóbbit Mike Ganusnak adták el az Egyesült Államokba, ott  egyik alaptenyészévé vált. Huub további galambokat vásárolt a Belga Dirk van Dyck-tól és  Pieter Veenstra-tól.

Az állomány gerincét tehát 80%-ban Van Loon galambok alkotják – Thei Bours-on keresztül- , ezekhez  Dirk van Dyck, Jo van Deurzen „Natascha” vonal, és Pieter Veenstra madarak kerültek.

A téli létszámot 28 pár tenyész, 32 versenyhím és ezek tojói adják. A versenycsapat totál özvegy rendszerben versenyez, párjuk mindig otthon marad az aktuális utazónak. Saját részre 80 korai és 40 késői fiatalt neveltet az őszi versenyekre. A kiválasztása a majdani versenygalamboknak az eredmények, a származás, az alkati adottságok alapján történik. A fiataloknak 2 kiváló eredményt kell elérniük az őszi versenyeken, ezekből válnak sokszor a legjobb öreg versenygalambok. Ezt követi a három meghatározó válogatási kritérium, az eredmény, származás, testi adottságok alapján történő válogatás. A kiválasztásnál a szemre is  különösen figyel, évekig a német szemspecialista Josef Hofmann járt hozzá, hogy ellenőrizze a galambok szemét, később ezt Jos Evers vette át. Fontos szerepet játszik a megfelelő versenygalamb, majdani bajnokjelölt kiválasztásában a szem kontrollja!

Január elején összepárosítja versenygalambjait és hagyja, hogy hozzászokjanak a régiek az újonc társaikkal feltöltött dúcokhoz, eközben utódaikat nevelik. Párosítás után hetente néhányszor kiengedi őket, hogy szabad mozgással is rögzüljön új helyük. Ha ezen túl vannak, Márciustól napi szinten engedi őket edzeni, mind a hímeket, mind a tojókat. Az első verseny előtt kétszer 20-40 km-en próbálja feldobni a „hangulatot”. A szétválasztott párok kezdetben naponta egyszer -délután/este- váltásban edzenek. Attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdődnek a versenyek, a hímek naponta kétszer, a tojók csak egyszer, este egy teljes órát edzenek. A fiatalokat 5-10 alkalommal mozgatja az első futam előtt, 5 km-ről indulva max. 35 km! Az utolsó kettőnél kis csoportokban engedi el őket, majd kettesével! Az 5 napos Tricho kúra fontossága mellett említendő, az egész éves vízsavanyítás. November elején minden galambot Soozal-T-vel oltanak be paratífusz ellen. Tavasszal a Paramyxo/herpes vírusok elleni védőoltás fontosságát hangsúlyozza! A fiatalokat néhány nappal a leválasztásuk előtt oltják Paramyxo/Herpes ellen, amit az állatorvos 3 hét után megismétel. Körülbelül 8 hét után Rota/Paramyxo injektálás következik, és néhány héttel az 1. verseny előtt szintén ugyanezen védőoltás!

Két kiállításra tenyészt plusz köröket a rendkívüli keresettség végett. Az egyik a németországi kasseli, a másik a lengyelországi Sosnowic-i kiállítás. Több mint 10 éve vesz részt ezen rendezvényeken!

– „A legszebb az egészben, hogy mások is sikerrel járnak a galambjaimmal, és azt kell mondanom, hogy az elmúlt 10 év referenciái valóban lenyűgözőek. Már Országos Ász madarakat, Országos és tartományi győzteseket, Olimpiai madarakat és győzteseket adtak galambjaim az egész világon!”

Huub Hermans

Néhány csúcsgalamb, amely meghatározó az alaptörzsben:

„De Blue Magic”

Fiatalként 5x 1. díjat és 2x 2. díjat nyert erős közösségben! Ezt követően rögtön  bekerült tenyésztésbe, és világszintű tenyésznek bizonyult. Apja és nagyapja több Top 10-es galambnak, Országos győztesnek és Olimpiai madárnak! Az egész világon ismert!

„A Teletext tenyészpár”

Szuper tenyészek, az elmúlt 10 év talán legjobb 5 tenyészpárja közé tartoznak Hollandiában! A hím, Koen van Roij-tól származik, egy fiából és lányából jött ki Dirk van Dyck „Kannibaal”-jának, tehát tiszta beltenyésztett „Kannibaal”! A tojó a „De Blue Magic” csodagalamb közvetlen lánya. „De Blue Magic”-et egy „Natascha” nővérrel párosítva hozták létre.  – „Natascha” 1. Nemzeti Ász madár Középtávon, Jo van Deurzen, Roermond-, fent említettem korábban!

„De Super 015”

Ő is egy csúcsfiatal volt. 2×1. helyezést ért el nagy szervezeten belül, és szintén a versenyszezon után azonnal a tenyészdúcba költözött akárcsak a „De Blue Magic”. Nagyobb társulatokban több mint 80 első helyezettnek lett apja és nagyapja!

Az elmúlt évek 4 legjobb versenygalambja Huub dúcában:

„Magic Kannibaal”

Közvetlen fia az ismert „Teletext” tenyész-párnak:
1. / Montluçon 572 km 5185 galamb ellen.
8. / Chateauroux 556 km a 6261 galamb ellen.
26. / Pithiviers 432 km 11.852 galamb ellen.

A „Magic Valence” , 8. helyezett Valence-ből és 2. tartományi Ász Madár apja 2016-ban. „Magic Kannibaal” és a “Magic Surprise” csodaversenyzők nagyapja! Az év madaraként címet háromszor nyerte meg teletext rangsorolásban!

„Magic Kratos”

Szintén közvetlen fia a Teletext tenyész-párnak!

1. / Lorris 423 km Afd. Limburg 12.917 galambból.
1. / Charleville 162 km MLS ’04 1087 galambból, és  2. Limburgban / 7,054 g.
1. / Rethel 200 km MLS ’04 1006 galambból, és Limburgban / 8,358 g.
1. / Sezanne 298 km MLS ’04 2332 galambból és 6. Sezanne-ban 16.216 g. !!!

„Magic Surprise”

A “Magic Kannibaal” fia, a “Blue Magic” lányával párban!

1. / Sens 365 km, Afdeling Limburg 15.978 galambból ’18 -ban
7. / Gien 436 km, Afdeling Limburg 5,044b galambból ’18 -ban
9. / NPO La Souteraine 620 km, Afdeling Limburg 1240b. ’18 -ban
17. / Rethel 197 km Limburg Totaal 12.884 galambból ’18 -ban
31. / Gien 436 km, Afdeling Limburg 2940 galambból ’18 -ban
115. / Sezanne 298 km,  Limburg Totaal 19.008 galambból 18-ban….

„Miss Magic Bergerac”

A „Blue Magic” fiából, a ‘Magic Kannibaal’ fészektestvérrel párosítva!

1. / Bergerac 793 km 2055 galambból, ’20-ban 6 perc előnnyel!
7. / Mont Lucon 572 km 1,884 galambból ’18 -ban
1. /  Chalons de Champagne SPC Sittard 979b galambból ’19 -ben 7. Limburg Totaal 254 km 11.886 galambból

19. /  Argenton 586 km 2211 galambból
25. /  Issoudun 532 km 4360 galambból
35. / Gien 436 km 3,632 galambból
55. / La souteraine 621 km 1240 galambból
74. / Melun 344 km 15.246 galambból
82. / Vierzon 504 km 1977 galambból
110. / Chateauroux 556 km 1,239 galambból
140. / Gien 436 km 5044 galambból

!!! L E N Y Ű G Ö Z Ő !!!

A Galambaukció.hu oldal elhozta az „elérhetetlent”!

Köszönet illeti a remek alaphoz a Herbots.be oldalt, melyből e cikk készült!

SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK SPORTTÁRSAK!

Szalai Gábor

Az elmúlt néhány év kiemelt eredménye több oldalnyi felsorolt tartalom lenne, ezúttal megkímélem az olvasói szemet ettől…. Viszont a referenciák sorából, mivel Magyar érdekeltségű, kiemeltként említi Pintér Ferencet aki az Audi TT közvetlen fiával Nemzeti 1. díjat reptetett. Nemzeti 1. Ászgalambja lett, egyúttal Olimpikon! Továbbá 2021-ben Nemzeti 1. Díj Liberecből „Magic Suprise” fia 2105 galamb ellenében!