Tóth Ferenc Marcaliban lakik, itt építette fel a családi ház udvarában a nem átlagos méretű lakhelyet a galambok számára. Szándékosan nem postagalambot írtam, hanem galambot, hiszen Ferenc a díszgalambászok táborából „igazolt” hozzánk, de oly módon, hogy az eredeti kedvtelés is megmaradt a mai napig. Díszgalamb állományával is sikeres tenyésztő, számtalan kiállítási díj birtokosa. Itt jöjjön néhány szó magától a tenyésztőtől:

„Gyermekkoromtól kezdve kedvelem a galambokat. Régebben csak magyar óriásokat tenyésztettem, ezek a különleges madarak már régóta közel állnak a szívemhez melynek eredményeképpen 2005-ben és 2006-ban az Országos kiállításon fajta győztes lett egy-egy galambom.

2006-os év jelentős változást hozott számomra a galambtenyésztésben, ekkor vásároltam az első postagalambjaimat, melyekkel a következő évben már részt vettem a fiatalok versenyén jelentős eredmény nélkül. 2008-as évben ugyanezen galambokkal az öregek versenyén megszereztem első oklevelemet. Ezen időszakban megismerkedtem sok kiváló postagalambásszal. Számomra gyökeres változást Peller József Úrral történt találkozás jelentett. Személyében megismertem azt az embert, akihez bármikor fordulhatok. Első találkozásunk alkalmával a következő kérdést tette fel: – „Mit szeretne, hobbi vagy profi szinten versenyezni?”- határozottan válaszoltam: – Nyerni szeretnék! – és ehhez kértem a segítségét. Kiváló tenyészgalambokat válogatott össze számomra.

Megkezdődött a dúcok építése és átalakítása, ehhez Peller Úr minden támogatást megadott a legapróbb részletekig. 2008-as év a tenyésztés éve volt de nekem már ekkor a jövő évi versenyen való részvétel járt a fejembe.”

Marcali Somogy megyében a megye NY-i részén, a Balaton DNY-i öble alatt található kisváros. A sajátos, vidéki „jó” magyar galambászsűrűségnek köszönhetően a keszthelyi egyesületben tag – légvonalban +25 km-re az egyesület keszthelyi tagjaitól -, így versenyenként minden hétvégén 120 km-t autózik, hogy a gyűjtési és bontási procedúrákon részt tudjon venni. Az egyesületében hosszú évek óta vezetői feladatokat is ellát, bár az ezen tevékenységgel járó időt és idegrendszeri energiát szívesen lecserélné a galambokkal töltött idő javára. A fent említett földrajzi adottságnak köszönhetően az egyik leghosszabb dúctávval rendelkező tag a kerületben, utanként 70-100 km többlettel a kerület elejéhez képest.

Mindezek ellenére versenyzői kimondottan a küzdős, meleg, déli szembeszeles utakon produkálnak átlagon felülit, a kezdeteknél még meglepő, most már megszokottá vált élhelyezésekkel (akár országos, akár zóna viszonylatban). Mivel Feri aránylag nagy létszámmal dolgozik, a csapat kiválasztása nem mindig sikerült a legoptimálisabban, de az utóbbi években ezt a tevékenységet is nagyon jól oldja meg.

Jó érzékkel gyűrűzi a nemzeti gyűrűs galambjait, akár az éves, akár az idősebb galamboknál rendszeres résztvevője a rendezvényeknek, ahol a pénzdíjakat osztják. Versenyzési módszere a totál özvegység, minden útra minden galambja utazik. A tojói átlag feletti teljesítményeket hoznak, a sampion listák elején sokszor ismétlődő név az övé. Híve a megelőző oltásoknak, mind a fiatal, mind az idősebb galamboknál, a kötelező paramyxon túl szalmonella és himlő ellen is rendszeresen vakcináz.

Takarmányozásban saját elképzelést követ, amelynek előállításában és beszerzésében Nagypál László van a segítségére. Hét közben reggel, este rendszeres takarítás a házkörüli tréning alatt, amennyiben szükségét látja, akár heti több alkalommal is magántréningen vesznek részt a galambjai 40-50 km-ről.