Az idei aukcióra készülve nagyon sok gondolat kavarog a fejemben. Először is szeretném értékelni a 2025-ös évet, mit is sikerült megvalósítani ebben az évben abból, amit elterveztem. Sajnos az utóbbi években olyan dolgok miatt, amelyek a hitvallásommal nem egyeztethetők össze, ideiglenesen a versenyzést felfüggesztettem. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom a pozitív oldalát megtalálni az önkéntes száműzetésemnek. Vallom, hogy minden rosszban van valami  nagyon jó, ezért olyan új célokat tűztem magam elé, amelyek új lehetőségeket nyitnak meg a számomra, így teljesen elmerülhetek a postagalambászat rejtelmeiben. Ameddig az ember csak a versenyzésre, és az eredményességre koncentrál, nagyon sok fontos dolog felett elsiklik, nem vesz észre olyan dolgokat, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy minél többet megtudjunk a postagalambról. Nekem is az eredményesség volt a legfontosabb, és ennek rendeltem alá mindent.  Azt gondoltam, hogy nagyon boldogtalan leszek, hogyha egy-egy jól sikerült verseny után nem látom a nevemet a listákon. Már van elég siker az életemben, ezért új terveket kellet készítenem, amelyek boldoggá tesznek, és segítenek sokkal jobban megismerni ezt a nagyszerű sportot, amire az egész életemet feltettem.

Ahhoz hogy megfelelő következtetésekhez jussak, természetesen minden héten repülni kell az összes versenyzőnek, amelyek jó állapotban vannak. Nagyon sok galambász megfordul nálam, és különböző kérdéseket tesznek fel nekem, néhányra azonban magam sem tudom a pontos választ. Rá kellett jönnöm, hogy van pár olyan dolog, amelyek elkerülték a figyelmemet vagy nem merültem el eléggé ezekben a témákban. Ameddig a tenyésztő csak az eredményességre koncentrál elkerülik a figyelmét azok a behatások, amelyek segítenek megismerni azokat a nagyon lényeges kérdéseket, amelyek segítséget nyújtanak abban, hogy megértsük az ember és ez a csodálatos és nagyon okos élőlény kapcsolatát.

 Rengeteg kérdés foglalkoztat, de leginkább az, hogy miért is kedves és fontos számunkra a galambbal való versenyzés, miért működik úgy a postagalamb számunkra mint az ópium, melyet az ember, ha egyszer beszippant örökké rabjává válik. Mitől ennyire erős ennek a kis élőlénynek a hazatérési vágya? Miért ilyen fontos a családi kötődése, amely teljesen meghatározza az egész életét?

Az eddigi tudásom főleg arról szólt, hogy hogyan lehet eredményes versenyzőket tenyészteni, és felkészíteni a madarakat a versenyekre. Rá kellett jönnöm, hogy ez a tudás nagyon hézagos, mert amikor azt hisszük, hogy már majdnem mindent tudunk, hiszen a „postagalamb sportban a kétszer kettő sohasem négy, hanem vagy három, vagy öt” (Szappanos István). Akkor jönnek a legkellemetlenebb meglepetések, amikor úgy tűnik, hogy minden rendben van az állomány körül. Ezért tartom nagyon fontosnak a miérteket keresni, és megfejteni azokat az összefüggéseket, amelyek közelebb visznek a sportunk megismeréséhez. Ehhez együtt kell élni a madarakkal, és folyamatosan röptetni kell őket, mert az igazi kontroll az, hogy milyen gyorsan tudnak hazatérni. A tartástechnológia viszonylag könnyen elsajátítható, főleg hogyha valakinek van hozzá érzéke és elég elhivatottsága.

 Ezt a sportot csak igazi hittel lehet kiemelkedően művelni, hit nélkül, csak az eredményért, nincs értelme elkezdeni. Tartós sikert csak akkor érhetünk el, ha mindent alárendelünk a postagalambászatnak. Sokkal nehezebb dolog az összefüggéseket megtalálni, választ adni az igazi miértekre, amelyek igazán izgalmassá teszik a sport egészét.

Ezek után szeretnék azokra a kérdésekre rátérni, amelyeket a legtöbbször feltesznek nekem a sporttársak. Az első és talán a legaktuálisabb kérdés. Miért olyan nagyok a veszteségeink az utóbbi szezonokban? Ahhoz, hogy erre a nehéz és igazán elkeserítő dologra kielégítő választ tudjunk adni vissza kell mennünk egészen a fiatal korunkig. A közelmúltban egy galambász „összejövetelen” szóba került, hogy milyen korszerű, és modern, nagy teljesítményű madaraink vannak jelenleg. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért is vannak ezek a nagy veszteségek. Elgondolkodtató, hogy a nyolcvanas és a kilencvenes években a hosszú utak a következők voltak: Dessau 700km; Magdeburg 750 km; Crivitz 860 km. Ezek a hosszútávú útjaink voltak. (nem  maraton utak). Az akkori állományok főleg veretes pedigré nélküli madarakból álltak, de a három hosszú utat végig kellett repülniük. A crivitzi versenyről is optimális időben meg volt a húsz százalék. Ha valaki bajnok akart lenni akkor 860 km-ről is öt galambot kellett helyezni a húsz százalékba, ami a csapat ötven százalékát jelentette. A csapat kijelölésénél, az első szempont a galamb állapota volt, nem a fajtája, és nem a kora. Nagyon fontos volt, hogy ezek a galambok nem a származás alapján lettek szelektálva, hanem csakis a teljesítményük alapján. Akkor volt két olyan híres, főleg „Jansen” vérvonalú galambom, a „SÁRGASZEMŰ” és a „95-s SÖTÉT, amelyek kiválóan szálták a hosszú utakat, még Crivitz-et is. Erről újságcikk is készült „Mi galambunk” címmel. Később több tenyésztő is országos hosszútávú élversenyző lett az utódaikkal. Próbálom megfejteni azt, hogy miért is csökkent ennyire a távtűrő képessége a mai madarainknak, miért fogyott el ennyire a hosszú utakra küldött madarak száma. Arra gondolok először is, hogy nem becsültük meg eléggé a saját értékeinket, hajlandók voltunk kicserélni őket egy-egy fényes papírral bíró madárra. A keserűség akkor jött, amikor ezeknek a  a gyerekei sajnos haza sem jöttek, de akkor már késő volt. A saját madaraink akkor sajnos már meg sem voltak! A másik nagy problémának tartom azt is, hogy pontosan azért mert a sok híresség gyerekei sorra elvesztek, egyre kevesebb galamb ment a hosszú távú utakra.

Sok olyan dolog van, amit ma már másként látok mint fiatalon. Az egyik ilyen dolog a kiegészítő, vagy ahogy néhányan hívják sprint utak. Valamikor én is úgy gondoltam, hogy ez egy kiváló felkészítés lehet az egyéveseinknek a későbbi megmérettetésekhez. Sajnos végig nézve az utóbbi évek kiegészítő versenyeinek kor szerinti összetételét, kiderült hogy az egyévesek a küldött galambok harminc százalékát is alig érik el. Arra gondolok, hogy ezt főleg a félelem okozta. A sok veszteség végett féltünk attól hogy a jó galambok elvesznek a hosszú utakon, ezért küldtük, és jelenleg is küldjük az idősebb  generációt is a kiegészítő utakra. A probléma az, hogy ezek a családok szaporodnak, és ezek gyermekei, hogyha egy nehezebb közép távú, vagy extra nehéz rövidtávú versenyünk van akkor ugyanolyan nagyok lesznek a veszteségeink, mintha a hosszú utakra küldtük volna őket. Ezért azt gondolom, szerencsésebb olyan madarakat szaporítani, amelyek meg tudják oldani az aznapos hosszútávú versenyeket is. Azért, hogy ne okozzon nagy törést a kerületi versenyzésben a madaraink kipróbálása, nagy segítséget nyújthat számunkra a nemrég megalakult „E-Kategóriás Postagalamb Club”, ahol ki lehet próbálni a madarainkat az aznapos hosszútávú versenyeken.

A másik nagyon nagy problémának látom a harcot a hétvégén várható széliránnyal – amellyel régen nem is foglalkoztunk.  A mai modern galambászat  kardinális kérdése az, hogy a hétvégén honnan fog  fújni a szél, és próbáljuk önös érdekből ehhez igazítani a verseny utakat. Ez is nagyban gátolja az igazi szelekciót, mert soha nem tudjuk meg a galambjaink igazi értékét! Rá kellet jönnöm arra is, hogy a kiváló behozott galambokkal a technológiát sajnos nem hoztuk el magunkkal – és lehet hogy nem is csak a madarakkal van a baj. Úgy gondolom, az lett volna a szerencsés a hírességek beszerzésénél, mint amikor valaki Ferrarit akar venni, azelőtt kötelező azt megtanulni vezetni.  Szomorúan nézem, hogy majdnem minden versenyszervező igyekszik minél rövidebb utakat beépíteni a programjába. Ezzel sajnos az állományok minősége is egyre gyengébbé válik. Azt sem tudom, hogyan lehetne ezt a folyamatot visszafordítani, mert ahogy az állományok minősége csökken, úgy nőnek a veszteségek,  egyre jobban elmegy  a kedvük a galambászoknak, és egyre kevesebben maradunk.

Nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, mert nagyon sok tőlem származó galambnak az utódai  eredményesen repülnek más kiváló galambászoknál. A visszajelzésekből rengeteg olyan információhoz juthatok, amelyekből sokkal könnyebben építhetem tovább az állományomat. Fontosnak tartom, hogy szinte az összes olyan tenyésztővel akinél tőlem származó madarak vannak, kiváló a kapcsolatom. Sokkal bátrabban nyúlok vissza a tőlem származó galambok utódaihoz, mivel hosszú évek óta ismerem őket. Így csak nagyon ritkán szorulok idegen madarak behozatalára. Nagyon sok híres tenyésztő vallja azt, hogy egy állomány minőségét főleg az határozza meg, hogy másik tenyésztőknél hogyan teljesítenek a galambjainak az útódai. Az eredmény is nagyon fontos, azonban, ha elfogynak az eredmények a tenyésztő is feledésbe merül. A tenyésztőt véleményem szerint a galambjai teszik hosszútávon ismertté, nem az eredmények. Említhetném a teljesség igénye nélkül a nagy generáció néhány olyan tagját akik már hosszú évek óta nem élnek, mégis kőrülöttük forog az egész galambász világ,  Luis Van Loon, Janssenék, Hermes, Marcel Desmet, stb. Amit erről gondolok olyan, mint a híres iskolákban, nagyon fontos a napi érdemjegy, de igazán elismerté az teszi az iskolát, hogy a kikerült diákok milyen eredményeket érnek el az életben.

 Néhány szót szeretnék az aukcióról szólni.  Minden évben különös figyelemmel készülök az árverésre, igyekszem olyan kollekciót kiállítani, melyek más tenyésztőnek is nagy örömet szerezhetnek. Az idei csapat kizárólag olyan fiatalokból áll, amelyek végig repülték az egész fiatal  programot. Ezek közül próbáltam a legjobbakat kiválasztani. Véleményem szerint veretes brigádot sikerült összeállítanom. Végezetül szeretnék néhány olyan eredmény leírni, amelyekre úgy érzem méltán lehetek büszke.  Mivel az elmúlt években már nagyobb terjedelemben írtam a referenciáimról, így úgy gondoltam, hogy csak az idei évről szeretnék említést tenni. Ebben az évben is több sportbarátom ért el kiváló eredményeket a tőlem származó madarak utódaival. Ezek közül csak néhányat szeretnék megemlíteni. Nagyon örülök Hunyadi János kiváló eredményeinek, aki kis létszámú állományával szinte minden bajnoksági formát megnyert a 20-as kerületben. Meg kell hogy említsem, Magyar László barátomat, aki a tőlem származó tojó galambját párosította Grampsch Istvántól származó hímmel, ennek a párnak az egyik gyereke a tavalyi váci teszttelepi záró versenyt megnyerte (20 000 eurót nyert), egy másik gyereke az idei váci teszttelepi versenyen  szintén első díjat szállt 235km-ről, és negyedik „ász” galamb lett. Nagyon örülök annak is, hogy két madár lesz Olimpiai résztvevő a tőlem származó galambok utódaival (mind a kettőnek az egyik felmenője származik az én állományomból). Az egyik tenyésztő Szabó András barátom, akinek, „Sport I” kategóriában van olimpiai résztvevő madara. A végére hagytam Tóth Csaba barátomat, aki szintén nagyon közel áll hozzám, és legnagyobb örömömre úgy gondolom az idei év volt a csúcs az ő pályafutásában. Nagyon sok galambja származik tőlem, és nagyon büszke vagyok az elért eredményeire. Csak a legnagyobb eredményeit szeretném leírni. A kerületi programban szinte mindent megnyert, és az országos megmérettetésekben is a legjobbak közt szerepelt. „Magyarország bajnok galambja – tojók” 1.hely, 23-04-33820 T, „Magyarország bajnok galambja – hímek” 1.hely. 24-04-41752-es ez a hím második a „Világ legjobb galambja – egyéves hímek kategóriában”, és olimpiai résztvevő „Sport G” kategóriában. Mindkét galambnak az egyik felmenője tőlem származik . Tóth Csaba minden árverésemen vásárolt tőlem fiatalt. Ennek a csodálatos hímnek is az apját árverésen vásárolta  a Galamb Aukción. A cikket szeretném ennek a madárnak és az apjának fotóival zárni.

                                  Sportbaráti üdvözlettel:  Tóth Imre