Földing Norbert országosan ismert és elismert tenyésztő, akiről nem is olyan könnyű írni. Nyert bajnokságot, országos versenyt, komoly pénzdíjat és számos cikk jelent meg már róla. Éppen közismertsége okán sokak számára nem lesznek különösebb újdonságok felsorakoztatva. Másfelől mégiscsak érdemes egy összefoglalót nyújtani azoknak, akik nem régóta léptek be sportunkba, és például azon gondolkodnak, hogy az információk tengeréből hogyan is lehetne kiválasztani azt a nevet, akitől igazán érdemes lenne erősíteni.

Engedjék meg, hogy szubjektív oldalról közelítsem meg a kérdést. Földing Norbert a postagalambsport legjobb oldalát képviseli. Tudása, kitartása, sportszerűsége és tisztessége példa értékű. Ha valaki vásárol tőle, csak olyat enged át, aminek értékében ő is bízik. Akik ezt nem hiszik el neki, azok a továbbiakban nekem se higgyenek.

Ennek a cikknek az apropója a 2019-es fiatal bajnoki cím, mely egyben nemzeti bajnoki második hely is! Oka viszont az, hogy hosszú évek óta meghatározó élversenyző.  Lássunk egy rövid összefoglalást az elmúlt 10 év bajnoki címeiről (a második és harmadik helyekkel nem töltöm ki feleslegesen a helyet):

2009 Fiatal Galambok Kerületi Bajnoka

2011 Hosszútáv Kerületi Bajnoka

2012 Fiatal Galambok Kerületi Bajnoka

2014 Fiatal Galambok Kerületi Bajnoka

2015 Rövidtáv Kerületi Bajnoka

2018 Általános táv Kerületi Bajnoka

2018 Fiatal Galambok Kerületi Bajnoka

2019 Fiatal Galambok Kerületi Bajnoka

Az általános bajnokok váltották egymást ebben a nagy tagszövetségben, de egyiküknek sem adatott meg, hogy menet közben ne aggódjanak a Földing dúc eredményhengere miatt.

Rátérve az idei fiatalok versenyére, az fölöttébb nyomasztó lehetett a versenytársak számára. Az utolsó út előtt három Földing vezette a bajnokságot, és a Földing Márton néven futó csapat csak a végén csúszott a kilencedik helyre, azonban a három legjobb út alapján nemzeti negyedik! A győztes Földing Norbert és apja, a második Földing József és fia! Itt meg kell említenem, hogy Földing József önálló élversenyző, de az állományaik genetikai háttere –nem meglepő módon- majdnem teljes átfedésben áll. Földing József idei legjobb versenyzőjét sem hagyhatom említés nélkül. A 2016-D-129435 KH több összevetésben is champion első, az általános címet 70 pont előnnyel hozta úgy, hogy helyezései átlagosan 6%-on belüliek!

A töltéstavai dúcból, tehát Földing Norbert és Földing Márton csapatából kerül ki az 1.,2., 6.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,16.,19.,20… stb fiatal champion!

A befutók így festenek utanként:

Hustopece előverseny, Keleti röpcsoport
6.,7.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,17.,19.,  39., 41.,43.,44.,45.,47.,49.,50… /1354g.

 

Velké Mezirici
25.,27.,28., 57…/5000g.

Csapatversenyben 10. hely.

Cihovice
1.,2., 9.,10.,12.,25.,26.,28.,29.,37.,38.,39.,40.,41.,42.,43.,44.,45.,46.,47.,48.,49… / 5167g.  Szigetköz kerülettel összevont listán 1.,2. … / 5987g.

Csapatversenyben 1.,2.,4.,6.  (ugyanitt édesapja 3.,5.)

Az elküldött 144 fiatalból 92 helyezte magát. (63,88%)

 

Cihovice
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8., 10., 12., 18.,19.,20.,21.,22.,23.,24.,25., 33.,34.,35.,36.,37., 39.,40.,41., 44., 50.,51.,52.,53.,56.,57.,58., 60… / 4818g.

Kerület első 69 galambjából 46db Földing dúcok valamelyikébe érkezett 9 perc alatt!

Szigetköz kerülettel összevont listán egyéni:

1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8., 10., 12., 18.,19.,20.,21.,22.,23.,24.,25 / 5634g.

Csapatversenyben 1.,2.,3.,4.  (ugyanitt édesapja 5.,6.)

Az elküldött 135 fiatalból 102 helyezte magát. (75,55%)

 

Prága

1.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,  17.,18.,19.,20.,21.,22.,23.,24.,25.,  27.,31.,41.,42.,43., 44.,45.,46.,  49.,50.,51., 53.,54. 58.,59.,60.,61.,62.   … / 4485g.

(Földing József nyerte a 2. díjat)

A Kerület első 62 galambjából 48db Földing dúcok valamelyikébe érkezett 13 perc alatt.

Szigetköz kerülettel összevont listán egyéni:

1.,  3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,  18.,19.,20.,21.,22.,23.,24.,25.,26.,  28./ 5149g.

Csapatversenyben 1.,2.,4.,7.  (ugyanitt édesapja 3.,6.)

130 fiatalból 100 helyezte magát. (76,92%)

 

Chomutov

7., 31., 56.,57.,77.,78.,79. / 3004g.

 

Norbert számára nem prioritás a fiatalokkal való versenyzés, csak egyszerűen szereti ezt a kihívást. Ezért mérlegelte, hogy esetleg a sötétítéssel is megpróbálkozik, de erről lemondott, mivel másoknál előfordult, hogy az ilyen módon felkészített galambok öregen csődöt mondtak. Ezért inkább a tenyészgalambok korai párosítása mellett tette le a voksot, mert egyrészt így több fiatalhoz jut, másrészt az első kelés életkori-fejlettségi előnyt nyújt a továbbiakban. Ezek a plusz hónapok a következő évben, az érettebb egyévesek miatt is megtérülnek. A tenyészgalambok oltásait emiatt korábban kell megejteni, majd világítási programmal kell megfelelő körülményeket biztosítani a szaporodáshoz. A letojás pár nappal tovább tart, de eléggé egyidőben megvalósul.

A fiatalok betegségének megoldása kulcsfontosságú az eredményes fiatal szezonhoz. Régebben megvárta a gyógyszer használatával, amíg több fiatal is tüneteket mutat, ilyenkor azonban hetekig tart, hogy ténylegesen meggyógyuljanak, és olyan állapotba kerüljenek, hogy szükségtelen veszteségek nélkül küldhetőkké váljanak. Ezért nagy figyelmet fordít arra, hogy a betegség előjeleit az étvágy és a repülés alapján kiszúrja. Ilyenkor a kúra sokkal rövidebb és eredményesebb.

Érdemes volna még beszélni más technológiai részletekről is, de a lényeg szerinte abban áll, hogy képesek legyünk minél jobb képességű galambokat csatasorba állítani. Norbert igen jó érzékű és alapos tenyésztő, aki a kezébe került tenyészgalambok lehetőségeit maximálisan képes felfedni, kihasználni. Ez a korábbi állományánál is így volt, amikor lényegében bárki számára elérhető galambokból is élvonalbeli állományt kovácsolt, amivel eredményességét és hírnevét már akkor megalapozta. 2011-ben azonban új fejezetet nyitott, négy másodkézből származó Pintér galamb beszerzésével. Ezekben főleg Koopman, Carboni  és Vandenabeele vér csörgedezett. Bátran ezekre helyezte a tenyésztés fókuszát, és ezzel állománya képességeit magasabb szintre sikerült emelnie. E négy galamb mindegyike bevált, ráadásul egymás közti tenyésztésükből három rendkívüli tenyészgalamb született, a Darius deres hím, valamit a Finucci és a Kabala, melyek egy „Arany Pár”-t alkotnak. Ma már alig akad olyan, a kerületi programba szánt versenyző a Földing dúcokban, amelyik ne ezeknek a leszármazottja lenne. Az alap párosításokból kikerülő tenyészgalambok feltűnően jó keresztezhetőséget mutatnak Heremans és Van Loon származású galambokkal, de a régebbi típusokkal is. Szinte bármilyen hátterű partnerrel jobbnál jobb utódokat hoznak.

Norbert galambjainak értékét nem csak édesapja eredményei bizonyítják. Finucci testvére bázis galamb a László Zoltán-Molnár Tamás dúcban. Két Földing galamb is ért el első díjat Szlovákiában, az egyik Görözdös Lajosnál. Az ő galambjai emeltek Balog Norbert eredményein is (őt bemutattuk a galambaukcio.hu oldalon), Takács Gábor remek „10-es”-e pedig tojásban került át. Említendő még a Szalai-Kis páros, akik gyors fejlődést mutatva feltűnő díjakat értek el a Derby Klubban, és folytathatnám még a sort. Azt hiszem, hogy aki követni szeretné a magyar postagalambsport történetét, az jobb, ha nem téveszti szem elől Földing Norbert pályafutását, mert az egyik veretes fejezetet éppen most írja!

Molnár Tamás