A Verstaete galambokról nem lehet beszélni anélkül, hogy leszögeznénk, tenyésztőjük azon kevesek közé tartozik, aki nem csupán bajnok, hanem munkája alapvetően befolyásolta a postagalamb fajta fejlődésének történetét. Raoul munkáját fia, Xavier viszi tovább. A galambásztörténelem lapjaira kívánkozó hosszú történet részletes papírra vetése másra vár, de megpróbálom megragadni az állomány kialakulásának és formálásának lényegét, amennyire az írott forrásokból rendelkezésre áll.
Raoul Verstraete 1968-ban kezdett versenyezni, éspedig rögtön győzelmi tervekkel, ami az ő esetében senkit sem lepett meg, hiszen arról volt ismert, hogy bármibe fog, azt nagy ambícióval teszi. Lóversennyel és versenylovak kereskedésével foglakozott, és ebbéli tapasztalatait konvertálta át érdeklődése új területére. A legfontosabb gondolat itt az, hogy amiképp a győztes lovat akaratereje és „győzelmi ösztöne” határozza meg, úgy a postagalambnál is így kell lennie. Ezért nem vesztegette az idejét átlagos galambokra, hanem pénzt nem kímélve vásárolta meg különböző versenyek győzteseit és azokból alapította meg állományát. Eközben egyáltalán nem volt tekintettel arra, hogy ismert, híres galambásztól vásárol-e, nem érdekelték a törzsek, sem a származási lapok. A küllem is csak mérsékelten. Nem akart más valaki hírnevéből táplálkozni, ismeretlen tenyésztőktől is megvásárolta azok legjobb versenyzőit. Úgy állt hozzá, hogy majd ő ad nevet a sikeres galamboknak. A későbbiekben pontosan ez is történt. Már 1970-ben kikelt a tojásból a Gouden Bol, ami úgy a versenyzésben, mint a tenyésztésben emlékezetes jelenséggé vált, és alapja volt, hogy a Verstraete név ikonikussá váljék. Ez a kiváló utódokon keresztül valósult meg. Legjobb fia a Mirage lett, annak a Triller, és lehet folytatni a sort a mai napig, Topstar-ig és fiáig, az Xtra-ig. Tehát úgy néz ki a helyzet, hogy megszakítás nélkül minden nemzedék hozott győztes versenyzőket, és ezekből minimum egy, de inkább több extra tenyészt, mely sorozat végül is leírja az állomány történetét.
A Verstraete módszer tehát nem bonyolult dolog. Olyan galambok kellenek, amelyek bizonyították, hogy a „győztes ösztön” bennük van, majd az utódjaikból csak azok maradhatnak meg, amelyekben ez a többlet nem csorbul. Tenyészteni az elit elitjével. A további beszerzések mércéje is ugyanez, és megmaradásuk próbája szintén. Eközben nincs szükség rokontenyésztésre, vagy valamiféle genetikai mixek megtervezésére, legalábbis Raoul nem volt jó véleménnyel erről az irányzatról. Kezdetben egyes vásárlók nem találták elég egységesnek a származási lapok tartalmát, de ezek a hangok hamar elhallgattak, amikor egyre több ősi sorban szerepelt a Verstraete név, ami az eredeti terv szerint önmagában is garanciává vált.
Kezdetben Raoul a mérsékelt középtávokat favorizálta, az idők során azonban egyre inkább hosszútávú babérokra vágyott. Ehhez természetesen hosszútávú állományokból kellett keresztezésre alkalmas galambokat behozni. Persze itt is csak győztesek jöttek szóba, például Chris Hebberecht-től.
Röviden tehát ez a tenyésztési recept, amivel a Verstraete dúc korszakokon átívelő sikeressége magyarázható. Belga bajnoki címek, nemzeti győzelmek, és 800-nál több első díj! A tőle elkerülő galambok világszerte sikeresek, és olyan csillogó hírnevű állományok létrehozásában játszottak szerepet, mint a Vandenabeele, Vercammen és Bosua.
Xavier nyolc fiatal galambot ajánlott fel a Galambaukció árverésére. Ne tévesszen meg senkit, hogy ezekben 2020-as kelésűek is vannak, ezeket technikailag tekintsük fiatalnak, mivel az elit tenyésztők egy része nem ad ki a kezéből vedletlen, késői fiatalt. Ezeknek egy plusz év jut, hogy rendesen kifejlődjenek, és megítélhető legyen, van-e esélyük a dúc hírnevét másnál öregbíteni.
