A Vertraete dúc a velünk élő történelem. Megjeleníti a belga postagalambsport világelsőségét. Olyan monumentum, mely ötven éve nem veszít fényéből. Ki tudna említeni még olyan állományt, ami hozzávetőleg 800 első díj nyerőt tudott kitermelni magából?

A legendával még Anker Alfonz ismertetett meg minket, aki hozott is galambot ebből a kiváló forrásból. Ezen galambok leszármazottai sokáig sikerrel jelen voltak a magyar postagalambsportban, sőt arról is hallani, hogy még mindig számon tartják őket valahol. Amennyire tudni lehet, több alkalommal történt még hasonló beszerzés a későbbiekben, és ezek mindig kedvező nyomokat hagytak. Ez a történeti összefonódás elegendő ok arra, hogy az állomány történelmére utaljak pár szóban. A másik ok, hogy a Verstraete állomány kialakítása tanulságokat hordoz, és az még mindig a régi alapokon áll!

Xavier apja, Raoul lóversenyzéssel kapcsolatos motivációit konvertálta a postgalambsportba. Első díjas galambok beszerzésére alapozta álmait, és ez a koncepció fényesen be is vált. Úgy tartotta, az első díjas galambban plusz akarat van, és győztes ösztön. Ezt kell keresni, és a tenyésztés során megtartani. Nem érdekelték a törzsek, a nevek. Úgy állt hozzá, hogy majd ő ad nevet a sikeres galamboknak. A későbbiekben pontosan ez is történt. A galambász emlékezet a Gouden Bol nevű galambhoz fűzi a sikerek kezdetét. Ami igaz is, csak ki szokott maradni a képletből, hogy ennek a csodálatos verseny- és tenyészgalambnak a szülei összesen 25 első díjat szálltak! Az állományformálás alapgondolata az volt, hogy a győztes galambok között túlnyomó többségben vannak azok, melyeknek a szülei is győztesek voltak. Tehát az első díjasok újabb első díjasok nemzedékét fogják adni. Ezért az alapító a lehető legjobb galambokat szerezte be, az egyszerűség kedvéért nevezzük ezeket első díjasoknak. A következő nemzedékből kizárta azokat, amik nem voltak képesek nyerni, a szüleikkel együtt, ha csak azok más nyerőt nem adtak. Ami megmaradt, az lett onnantól „a” Verstraete galamb. Ez egy igen egyszerű módszer, és ez az út, amint a „Het Mirakel Hok” (Csodadúc) a mai napig sikerrel halad. Ehhez meglehetősen széles bázis kell, egy nagyobb állomány, mivel ha csak 1-2 kiváló galamb van a dúcban, ahogy az a kis dúcokban szokásos, ezen a módon zsákutcába juthatunk. Raoul elismerte, hogy ehhez némi szerencse is kellett, az a tény, hogy Gouden Bol olyan átütő örökítőképességgel rendelkezzen, ami lehetővé tette, hogy egyetlen őt követő nemzedék se nélkülözze az első díjas galambot. A folyamatot időről időre óriási örökítők támogatták, mint a Rapido, Panter, Elvis, Uno, és még lehetne sorolni.  Verstraete nem szerette a túl sok nevet tartalmazó származási lapokat, elsősorban üzleti okból, mivel a vevők nem keresték a többszörösen keresztezett galambokat. Különben is megvetőleg nyilatkozott azokról, akik a nyerő galambot, valamiféle tudatosan megtervezett genetikai mix-ként azonosították be. A Vertsraete név halmozásával a származási lapokon végül is törzset hozott létre, ilyen szándék, és tudatos rokontenyésztés nélkül.

A Verstraete név kezdetben a rövid- és középtávú sikereiről híresült el, de Raoul és Xavier többre vágyott, érdeklődésük a nagy nemzeti hosszútávú versenyek felé fordult. A távtűrő képesség kitolásához Robert Venus-tól, Roger Florizoone-tól és Chris Hebberecht-től szereztek be galambokat. Ezt a fentiekben már taglalt igényességgel tették, ugyanolyan kíméletlen szelekció mellett.  A sikertörténet lényege itt is pontosan ugyanaz, sok ászgalambot tenyészteni, és azokat tenyésztésbe venni. A mai galambokra a spint győzelmek kevésbé jellemzőek, a közép- és hosszútávon viszont koncentrálják az értékeket, és ezt a versenyeken is megmutatják!

Az állomány ma  Xavier & Brinda Verstraete-Glorieux név alatt versenyez. Brinda a feleség tevékenyen bekapcsolódott a sportba, lányuk pedig az adminisztrációban segít.

A közismerten legjobb tenyészgalambok jelenleg a Maxima, Xtra és apja a Topstar (erősen képviselteti magát az árverési kollekcióban), de ne feledjük, ebben a dúcban egyetlen tenyészgalamb sem ér meg több tavaszt, ha csak nem adott már győztes utódot!

Az oostakkeri bajnokdúc 5 évtizede nyer, és számolatlan kiválóságot ad a vásárlóinak is. Történelmi szerepénél fogva olyan elit állományok létrejöttéhez járult hozzá, mint a Vandenabeele, Meirlaen és Vercammen. Azon egyszerű okból történhet ez meg, mert komolyan veszik, és annak minden következményével számolnak, hogy a győzelem veleszületett tulajdonság.

Successes in the One loft races
1-loft races
2020 : 1° Final 500km – Pattaya 1 Loft Race Thailand: Stefan Haggenmüller 50% Ohlala x Xtra
2018 : 1° Balcan Fair Play Race 500km ( Haggenmüllers S. ) 50% Ohlala x Xtra
2017: 1° Final Roemania Gold Race 460km ( Uno – Bolide – Manders – Topstar ) Dulcan Lulian
2017 : 2° Final Algarve OLR Race with Grandson Xtra ( Schulz – Helios )
2016 : 2° Final Black Sea One Loft Race by Urselet Adi
2015 : 1° Nat. Ace Roemania – Middel Distance – Dulcan Lulian
2020
1. Final Atlantic cost 435 km vinner BROCKAMP HP Germany with Granddaughter XTRA (DV 0321-20-674)

1. National ACE Romania Primus Interpares              2019-2020                                2 Races 900+1000 km     winner RUDARU MARIUS Bucarest with grandson MAXI BIJOU

1. National Zone Bourges (450km) 1/6626 pigeon   Devroe                                  With Granddaughter XTRA/Montauban

 

1° Nat Bourges z.A. 6623p. Johan De Vroe – Dvv-pigeons
Combination Montauban/ Fantastica and Xtra with Uno-line
Kamil Kopytek
16 x 1° Pr. With grandchildren Uno-Figo Line
Wolfgang Bock , Georgenberg
3 x 1°Pr.
Soloson Morinel : Romania
1° Pr. Inbred Topstar 693/18
Tribuneflug 180 km
Perazolo Luciano : Italia
2°Pr. 800km Ofranto
2°Pr. 730km Brendis
2°Pr. 530km Fogea
Gebr. Vanlandeghem : België
1°Pr. Bourges 6538p.
50% Verstraete-Panterline
Franz Nicole Marchat : One loft Portugal Mira 2020  1°Ace Europ,Youth ranking
Butyka Ferenc Austria
1°ace Europa Master + 2°final 505km  50%Bol-Elvisline
2019
Olimp Posznam Miklós Ferge  HU-O-19965                          line Verstraete
1°Nat.zone Cahors 2019 Limbourg Erik – Topstar Line
2°Nat Krajkova race Tjech Rep 25 235p. “Kimi”
Mother is grd.Topstar (1-4605p)
Lubomir Kubacheck
1°Intnat St-Vincent Ad Fortuin 999km Grondson Monar x kld.Montali inbred Yelena/Topst
1°nat.Bulgarije 1000km Ivica Milanovice
From son Okidoki x Granddaughter Xtra , als in 2018  1°Nat Leipzig
2018
Florin Petrache :  Romania
RO17-366351 : 2th National Ace Long Distance YL
Verstraete – Uno – Topstar x Didi Devos
From thesame father : 10th National Ace pigeon 2015  Long Distance
9° th National Ace pigeon 2014 YL
Danijel Belavic : Kroatia
1°th InterNational Winner Lepzig 800km – 1184p.
2°th National Ace Marathon 2018
CRo16-37233
2017
Derrick Camilleri – Malta
1°-4°-5°-6° Prize in the overse Manfredonia race of 670km.
All pigeons Topstar x Avanti-line.
Duica Lulian – Romania ( FOTO )
1° Final Romania Gold Race. 460km. RO012736/17
1° Ace Pigeon Romania Gold Race.
Line Uno-Bolide- Topstar x Manders
Franz Marchat :
10th place world championship in Mira for the chinese association, 100% Verstraete, bred by Franz Marchat:
Schulz – Helios – Germany
2° Golden Algarve Race – 505km – 2624pigeons.
Father : Grandson Xtra  x Captain One Eye/Ohlala
Halfsister also won the 52°prize in the Golden Algarve Race in 2016
Eric Limbourg – Belgium
1° Prov. Agen. Yearlings.
From grandchild Topstar : His father won 1° International Perpignan in 2014, out son Topstar.
De Beer : South – Africa
ZA 14  TRPF9522 : 100% Verstraete . Brother Xtra x Daughter Golden Couple
1°   – 936km
2°  – 796 km
2016
References :
Mr. Ante Stojak
4° Prize final race Croatia Derby – Brodolr.
M : 100% Topstar inbred
Adi Urselet
2° Pr. Final Black Sea One Loft Race
+ 2° Ace Pigeon
Christiano Paltrinieri (owner wonderpigeon) – Italy
14°Prize Greece One Loft Race . From Son Major.
Nicole Marchat  daughter of Franz Marchat.
European champion 2015
Vice European champion 2016
Ivan Eeckhout – Belgium
BE4223465-14 won 1° Limoges
BE4223465-14 won 1° Brive
Ivan received eggs in 2014
Freddy Van Acker
8°Prize Belgian Master from grandson Topstar.
Duica Lulian  – Bucharest
2° Prize Black Sea Race – 505km
Line Bolide -Uno- Topstar : 50% Verstraete
Rob and David Pugh – Cardiff
1st,2nd,3rd,4th Welsh South East National & Combine Hythe 28th May 2016…
50% Verstraete – Uno bloodline.
Team Noel – Willockx
Basehen : 911-06 has bin geven several 1° Prize Winners
Already 7 generaton of 1° Prize winners
Patrick Metayer – France
7° Nat. Ace FR16- 290866
50% Verstraete. Line Topstar – Panter – Uno
Fouche Lofts – South Africa
ZA23790 – 08 MK Verstraete ( Boer x Uno line )
A One Loft Foundation Cock.
3° Allflight Winter One Loft Race.
Sire of 3° Ace Pigeon Carnival One Loft Race
Fratii Imbrea – Italy
1° Brindisi 725km – Golden Medal
1° Silver medal Yearlings – Interprov.
De Geest – De Cock Robert – Belgium
Successful with grandchildren of BestStar x Line Jaws – Hebberecht
2017 : 4° Nat. Bordeaux + 4° Ranking Best Bordeaux Pigeons 2016+2017
2015
Lei Devries – The Netherlands
Miss UNO : 1° Quivrain – 15 158pigeons
2° National Ace Middle Distance Denmark with Penelope DAN190-12-0358
Gaby Vandenabeele :
Kain BE14-3067021 : 1° S – National Chateauroux with grandchild Topstar
Kain BE14-3067021 als won 1°Prov. Bourges in 2015
Thomas  Methel – Poland.
Grandchildren Topstar won  1° Prize of 8510 pigeons – 720km
Grandchildren Topstar won  1° Prize of 9500 pigeons – 520km
Duica Lulian  – Bucharest. : 1° Nat. Ace Roemania.
Father direct Verstraete : Bolide – Topstarline
Vanden Brande Rademakers  – Netherlands
1° Nat. Ace Day Races , Fond.
50% bloodline Verstraete Pigeons
Xue Di Chemical – China
1°Prize 6800 pigeons in Liaoning Pan Jin Zhengben One Loft Race
1° Ace Pigeon with grandchild Bijou ( Son Topstar )
Chris Hebberecht – Belgium
BE260-11 : 1° Pr Brive + 1° Pr. Libourne + 38°Pr. Nat. – 5024p.
With grandson Xtra
BE189-14 : 1°Pr. Libourne YL – 26°Nat. 5890p.
2014
Gaby Vandenabeele  – Belgium
1° Nat. Tulle with New Bliksem – 5731 pigeons
New Bliksem is grandson of Topstar
Geert Van Renterghem – Belgium
Several 1° Prize victorys Provincial
Crossing Verstraete / Vandenabeele
2013
Mike Schuler – Germany
1° Nat. Ace Cock with Maximus
2° Nat. Ace Hen  with Prima Donna : Line Charly Nebel ( Unoline )
Chris Hebberecht – Belgium
8° National Brive – 8331 pigeons.  680km / With Son of Xtra Junior
Annemie Vanhee – Belgium
Libourne 693km   1°Pr. 288p.  And 14° Pr. Nat. 6134p. With grandchild Xtra
2011
Otto Wieser – Austria
1° Nat. Ace Hens via Herman Lutmansberger
50% Verstraete
2010
Peter & Lukas Chytil – Slovakia
1° Nat. Plaidt   723 km
2° Nat. Ace Long Distance + 4° Ace Allround
Already 15 – 20 years of good results
Kees Bosua – The Netherlands
Rens Van Der Zijde
Nico Van Noordenne
Frank Schlechtriem
Luc Geerinckx  : All successful with Wittekop Sylvester : Panter- Verstraeteline
Pruski Chris  – Poland
Olympiad bird + prov ace 2009